A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a magyar vasút kulcsszerepet játszhat az ukrán exporttermékek világpiacra juttatásában, valamint az Ukrajnába irányuló humanitárius és gazdasági szállításokban, ami Magyarország és a logisztikai ágazat számára évi sok milliárd forint bevételt jelentene a következő években. Ehhez azonban alapvető fontosságú lenne a határ menti vasúti infrastruktúra azonnali fejlesztése kormányzati és uniós forrásokból, ellenkező esetben a környező országok profitálnak a megváltozott szállítási útvonalak miatti lehetőségből.
Az Európai Bizottság a napokban szolidaritási folyosók létrehozására tett javaslatot, amelyekkel biztosítható, hogy Ukrajna exportálhassa a gabonát, valamint hozzájusson a humanitárius szállítmányok mellett egyéb szükséges árukhoz, a takarmányoktól a műtrágyákig. Különféle piaci források szerint az exportra szánt ukrán gabonamennyiség akár elérheti az évi 20 millió tonnát.

Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta, mivel Ukrajna elveszítette tengeri kikötőit, a gabona kizárólag vasúton tud kijutni az országból, és a piaci-szakmai konszenzus szerint a következő 2-3 évben szinte biztosan a vasút lesz a gabonaszállítások elsődleges eszköze. Ezért a piacért a környező országok között most komoly verseny indul, hogy minél nagyobb legyen a részarányuk a szállításban.
A szövetség számítása szerint Magyarországnak lehetősége lenne a jelenlegi forgalmon túl akár évi 5 millió tonna ukrán gabona átrakására és vasúti szállítására,
ami az ebben részt vevő állami és piaci szereplőknek, illetve a költségvetésnek évi sok milliárd forintos bevételt generálna. Az Ukrajnából érkező árut át kell rakodni teherautókra vagy széles nyomtávú vágányról az uniós szabványos nyomtávnak megfelelő vasúti kocsikra. A határ magyar oldalán, Záhonyban, illetve az átadás előtt álló fényeslitkei East-West Gate terminálon jelentős, évi 10 millió tonna az átrakási kapacitás, de ezek kihasználásához fejlesztésekre lenne szükség.
Fülöp Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a záhonyi térség vasúti infrastruktúrájának fejlesztései hozzájárulnának ahhoz is, hogy Magyarország aktív szerepet vállalhasson a háborút követő újjáépítéshez kapcsolódó logisztikában is.