A második negyedévben is lendületben maradhatott a magyar gazdaság, a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményében még nem érződött a háború hatása – mondta a VG-nek Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője a Központi Statisztikai Hivatal által közölt első kéthavi termelési adatok alapján. Áprilisban és májusban némileg lassulhatott az egyes szektorok kibocsátása az első negyedévhez képest, azonban így is erőteljes maradhatott a GDP-bővülés: 

a szakember várakozásai szerint az április és június közötti időszakban éves bázison 6,2, míg negyedéves alapon 0,6 százalékos lehetett a növekedés mértéke az első három hónap 8 százalékos GDP-adatát követően.

Az ágazatok teljesítményéről az elemző kifejtette, a vendéglátás és a turizmus járvány utáni helyreállása folytatódott, a kiskereskedelemben csak némi korrekció volt a kiugró februári és márciusi hónapok után, az ipar áprilisi megtorpanását májusban már egy felpattanás követte, ami arra utalhat, hogy enyhülhetett a csiphiány. Az építőipar ugyan lassulást mutat, de itt sokkal inkább a háborútól független tényezők, a munkaerőhiány vagy a kapacitásproblémák jelentik a gondot. Szerinte az ágazat teljesítménye leginkább hosszú távon eshet vissza a kamatemelések, illetve az állami beruházások visszavágása miatt, ez utóbbi is inkább 2-3 év távlatában mérsékli a termelést.

Fall,In,Gdp.,A,Person,Looks,Through,A,Magnifying,Glass, Fall in GDP. A person looks through a magnifying glass at changes in GDP indicators. Economic problem. Crisis in economy. Recession.
Fotó: Shutterstock

Suppan Gergely ugyanakkor jelezte, a kilátások már egyáltalán nem biztatók, szerinte nem is a kamatemelések, hanem az növekvő energiaárak fojthatják meg a növekedést, emiatt az elemző az év végére már egy technikai recessziót sem zár ki a magyar gazdaságban,

azaz a két egymást követő negyedévben, a harmadikban és a negyedikben is mínuszba fordulhat a kibocsátás. Bár ez sem tünteti el a növekedést, amely a Magyar Bankholding prognózisa szerint az idén 5,7, jövőre 2,7 százalékos lehet.

A következő negyedévekben már beleszaladhatunk egy technikai recesszióba

– erősítette meg a VG-nek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A szakember szerint egyelőre nem látszik pontosan, hogy a rezsiköltségek várható emelkedése mennyivel csökkenti a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét és húzza vissza növekedést, mindenesetre szerinte már az elmúlt hónapokban fékezhetett a gazdaság. Míg éves alapon 5,5 százalékos lehetett a bővülés, negyedéves bázison mindössze 0,2, ami jókora lassulás annak fényében, hogy az év elején 2,1 százalékos volt a negyedéves növekedés.

A következő időszakban egyre inkább stagnálásba válthat a kibocsátás, amely az végére jó eséllyel mínuszba fordulhat. Németh Dávid szerint, ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor jövőre egy százaléknál kisebb lenne a GDP-bővülés, sőt ebben az esetben az éves visszaesés sem zárható ki. Egyelőre 1,5 százalékos növekedéssel számol, de továbbra is bőven vannak lefelé mutató kockázatok. A szakértő úgy látja, az egyensúlyt javító lépések várhatóan jövőre kifutnak, így 2024-re ismét magasabb fokozatba kapcsolhat a gazdaság, bár a korábbiaknál lassabb ütemű, éves szinten 3-3,5 százalékos emelkedést valószínűsít.