Az Egyesült Államok járványügyi hatósága (CDC) szerdán áldását adta a Pfizer és BioNTech által kifejlesztett vakcina esetében az emlékeztető oltásra a 12 és 15 év közötti korosztály számára – írja a Reuters.

A lépésre azután került sor, hogy egy külsős szakértőkből álló, a CDC-nek tanácsokat panel megszavazta, hogy javasolja a koronavírus elleni védőoltások harmadik dózisának elérhetővé tételét a korosztály számára. Az immunizációval kapcsolatos gyakorlatok tanácsadó bizottsága 13 szavazattal egy ellenében döntött arról, hogy az egészségügyi hatóság ajánlja a megerősítői oltást a 12–15 év közöttieknek, legalább öt hónappal a második dózist követően.

A bizottság továbbá azt is mondta, hogy a CDC-nek erősítenie kellene a 16 és 17 éveseknek szóló megerősítő oltások ajánlásán. Az ügynökség korábban ugyan elérhetővé tette ezen korosztály számára is a harmadik oltást, ám odáig már nem ment, hogy útmutatásában javasolja is, hogy mindenki oltassa be magát ezen fiatalok közül.

Fotó: JEFF KOWALSKY / AFP

A most kiadott CDC-közlemény a 12–17 év közötti fiatalok részére azt javasolja, hogy öt hónappal a kezdeti Pfizer/BioNTech-oltás után vegyék fel a harmadik dózist is.

Az Egyesült Államok az utóbbi napokban a Covid mind erősebb terjedését tapasztalja, melynek során az új fertőzöttek száma egymás után dönti meg a korábbi csúcsokat a koronavírus omikron-variánsának terjedése miatt. A téli szünet után az iskolákba és munkahelyekre visszatérő amerikaiak hatására ez az egészségügyi ellátórendszerek túlterheléséhez és az üzletek és az iskolák bezárásához vezethet.

A tanácsadó testület egyik tagja, dr. Katherine Poehling a Wake Forest orvosi egyetemről azt mondta, hogy a Covid túlterheli az ország kórházait és gyerekkórházait, így szükséges ezen eszköz használata is.

A bizottság ülésén ismertették az izraeli egészségügyi minisztérium adatait is, melyek szerint a 12 és 15 év közötti fiatalok 5-6 hónappal az eredeti oltást követően azonos arányban fertőződnek meg az omikron-variánstól, mint az oltatlanok. Az emlékeztető oltást követően azonban a fertőzöttek aránya erőteljesen csökkent.

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletétől (FDA) dr. Peter Marks is arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben észszerű az emlékeztető oltások kiterjesztése a fiatalokra is. Az FDA már hétfőn engedélyezte ezt a gyakorlatot, ám az oltások megkezdéséhez az CDC áldására is szükség volt.

A CDC közleménye idézi a szervezet igazgatójának, Rochelle Walenskynek a szavait is, aki szerint a harmadik oltás optimális védelmet nyújt a koronavírus és annak omikron-változatával szemben.

Ugyanakkor néhány tudós az oltások ritka mellékhatása, a szívizomgyulladás miatt aggályainak adott hangot. Ezek a mellékhatások főként az mRNS-alapú vakcinák – tehát a Pfizer/BioNTech és a Moderna – beadását követően jelentkezhetnek, és a fiatal fiúk esetében a leggyakoribbak.

Noha a 12–15 év közötti korosztállyal kapcsolatos adatok egyelőre nem állnak bőségesen rendelkezésre, az FDA szerint az amerikai és izraeli mutatók alapján a 18 és 40 közötti férfiak esetében ezek a mellékhatások jóval ritkábbak a harmadik oltás után, mint a másodikat követően. Az izraeli egészségügyi minisztérium szerdai közlése szerint a 44 ezer megerősítő oltást kapott 12 és 15 év közötti fiatalból mindössze kettőnél tapasztalták a szívizomgyulladással kapcsolatos problémákat.