Jelentős hitelezési kockázatot rejt a végrehajtási törvény módosítása

Míg Magyarországon a követeléskezelés már-már tabunak számít, és sokszor szinte a hitelezőnek kell pironkodnia, ha a jogos követelését érvényesíteni kívánja, addig például az USA-ban vagy akár Németországban a társadalmi felelősség egyik fokmérője a hitelképesség, a hiteltörlesztési megbízhatóság (credibility). Ott az a gyanús, aki hiteltörténetileg nem leinformálható, aki pedig késedelembe esett vagy nem teljesített, az kifejezetten megbízhatatlannak számít, és akár a munkaerőpiacon is hátrányokkal indul, aki ellen végrehajtási eljárás van folyamatban. 

A kereskedelmi banki hitelportfóliók minősége Magyarországon 2024-ben tovább javult, a nemteljesítő hitelek aránya mind a vállalati, mind a háztartási szegmensben historikusan alacsony, a 90 napon túl nemteljesítő lakossági hitelek aránya 1,29 százalékra csökkent, a lakosság fizetőképessége stabilnak mondható. A nemteljesítő hitelek úgynevezett másodlagos piacán, a követelésvásárló pénzügyi vállalkozások által kezelt, felmondott szerződéseken alapuló tartozások esetében már nem beszélhetünk ennyire pozitív számokról és stabil fizetési hajlandóságról. 

Az adósok fizetési hajlandóságát jelentősen befolyásolja a végrehajtási rendszer hatékonysága. A bírósági végrehajtás célja és rendeltetése, hogy érvényt szerezzen a jogerős bírósági, illetve közjegyzői döntéseknek. Az Alkotmánybíróság 1991-es döntésében kimondta, hogy „ha a végrehajtási kényszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek.”

A végrehajtás hatékonysága nemcsak jogbiztonsági, jogállami relevanciával bír, hanem gazdaságilag is nagy jelentőségű, befolyásolja a hitelek, a hitelkockázatok és egyéb szolgáltatások árazását. 

A végrehajtás alá vonható jövedelem mértéke mindig is kiemelt hitelbírálati szempont volt. 

A végrehajtás alól mentes jövedelem értékhatára:

1. 14 éven keresztül (2008–2022 között) 28 500 forint volt, a hitelezési piac és a hitelek árazása ehhez igazodott, 
2. ez a mentes összeg 2023. januártól 28 500 forintról több mint a duplájára, 60 ezer forintra emelkedett, 
3. majd 2025. július 1-jétől ismét majdnem a kétszeresére – 116 029 forintra – emelkedik; ami már négyszeres növekedés a 2022-es szabályokhoz képest, kiegészülve a családi adókedvezménnyel és az inkasszó alól mentes összeghatár növelésével. 

Kiemelendő az is, hogy a mentes részen felül a munkabérből legfeljebb 33 százalékot, kivételesen – a jogszabályban meghatározott esetekben – 50 százalékot lehet végrehajtás alá vonni. A szabályozás célja természetesen érthető, ugyanakkor egyéb pontosítások bevezetése nélkül lehetőséget teremt a végrehajthatóság elkerülésére azoknak, akik a fizetési kötelezettségeik alól szociális rászorultság hiányában, mintegy visszaélésszerűen, a rendesen fizetők rovására is mentesülni akarnak.

Ilyen kockázatok a 2000-es évek elején merültek fel utoljára. A hitelezői kockázatok emelkedése eredményezheti a kölcsönök, fogyasztást biztosító pénzügyi szolgáltatások (például hitelkártya, bankszámlahitel, áruhitel) drágulását, és az alacsony jövedelműek körében (például a közfoglalkoztatottak, munkáshitelt felvevők, valamint különösen a nyugdíjasok esetében) szűkítheti, illetve megszüntetheti a hitelfelvétel lehetőségét, ami összességében visszafogja a hitelezést, a fogyasztást és a növekedést.

A személyi hitelek, áruhitelek területén például közel 504 ezer nyugdíjas (akinek a jövedelme 140 ezer forint alatt van) szembesülhet azzal, hogy műszaki cikkek megvásárlásához, autóvásárláshoz stb., nem fog tudni hitelt felvenni. A módosítás kihat továbbá a kkv-hitelezésre is, hiszen a cégtulajdonosok magánszemélyként történő tulajdonosi kezességvállalásának biztosítéki értéke jelentősen leértékelődik.

Ha egy szolgáltató számára a lejárt tartozások térülése érdemben romlik, akkor a teljesítő ügyfelein a szolgáltatási díjak emelésével lesz kénytelen az esetleges várható veszteséget kompenzálni, mely a szolgáltatási díjak további, egyébként teljesen indokolatlan emelésével járhat, növelve az inflációt.

A munkabérből letiltás – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a végrehajtásban a fokozatosság elvét juttatja érvényre. A letiltás korlátozása a végrehajtásokat a súlyosabb intézkedések felé tolja, tehát ha a követelés a letiltásból nem térülhet meg, akkor ingó foglalására és árverésre, illetve ingatlan-végrehajtásra kerül sor. Az ilyen intézkedések nyilvánvalóan nagyobb problémát okoznak az adósnak, mint a munkabér egy részének elvonása, ráadásul ezen eljárások időigénye, elhúzódása az adós által fizetendő késedelmi kamatot növeli.

A követelésvásárló pénzügyi vállalkozások – politikai hangulattól függetlenül – kiemelt szerepet töltenek be a hitelezés finanszírozásában. Ha a követelések megtérülésében lényeges változás áll be, akkor a követelésvásárlás jelenleg jól működő piaca beszakadhat, és a követelések likviditása, vételára is lényegesen csökkenhet, következésképpen kevesebb pénz áramlik a bankrendszerbe és a szolgáltató szektorba a követelésvásárlóktól, ami visszahat a bankok hitelkihelyezési kapacitására, gazdaságélénkítő szerepére, valamint a termékek, szolgáltatások árára.

A bírósági végrehajtást szabályozó jogszabályoknak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a jogerős döntéseknek érvényt szerezzenek, és emellett ki kell hatniuk az adósok pénzügyi tudatosságának fejlesztésére is. Ha az adósokban az a meggyőződés alakul ki, hogy a tartozásokat nem kell visszafizetni, akkor a magánjellegű tartozások behajtása is kérdésessé válik, például az albérleti díj vagy a szakmunkák (asztalos, festő) szolgáltatási díjának érvényesítése is ellehetetlenülhet. Jól mutatja, hogy a végrehajtás hatékonyságának milyen szoros kapcsolata van a hitelezéssel, hogy egy a Közgazdasági Szemlében 1999-ben (XLVI. évf., 1999. február, 101–120. o.) megjelent, A lakásfinanszírozás válsága a kilencvenes években című cikkben a szerzők még azt a megállapítást tették, hogy „Abban, hogy Magyarországon a bankok számára mégsem jelent igazán vonzó üzletágat a lakáshitelezés, több ok is szerepet játszhat. A bankokat taszító tényezők között a következőket lehet kiemelni.” „…2. A jelzálog mint a hitel biztosítéka még ma sem működik megfelelően Magyarországon – annak ellenére, hogy az utóbbi években mind a zálogjogot, mind a bírósági végrehajtást újraszabályozták. A zálogjog érvényesítéséhez a banknak meg kell várnia a bírósági végrehajtás hosszadalmas, általában évekig tartó eljárását.” 

A 90-es években tapasztalt, fent említett információhiány, bizonytalanság, és a végrehajtási eljárások eredménytelensége mindenképpen elkerülendő, tekintettel arra, hogy ezek a korábbi tapasztalatok szerint is a hitelezés visszaeséséhez, illetve drágulásához vezethetnek – holott jelenleg épp ennek ellenkezője volna kívánatos.

Könnyen levonható az a megállapítás is, hogy a végrehajtási kényszer enyhítése ugyan – látszólag és rövid távon – előnyökkel szolgál az adósok számára, azonban a gazdasági folyamatok komplexitása, egymásra hatása révén a hitelezést visszavető, illetve a szürkefoglalkoztatást erősítő hatásokkal jár, amit mindenképpen el kell kerülni. Szükséges felhívni a jogalkotó figyelmét arra is, hogy nem elegendő, ha a jogszabályokat az érintett szervezetek csak a társadalmi véleményezés keretében ismerhetik meg, fontos lenne, hogy az érdekképviseleti szerveket már a jogszabály-előkészítési folyamatok kezdetén bevonják a munkába, lehetőséget biztosítva a gyakorlati tapasztalatok, javaslatok megvitatására.