Erdőtűzveszély miatt vágányzár lesz egy MÁV-fővonalon
Szerdán a katasztrófavédelem erdő- és avartűzveszély miatt utasította a MÁV-ot, hogy reggel 8 és 18 óra között zárja le a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely vasútvonal mintegy 12 kilométeres szakaszát Kál-Kápolna és Füzesabony között, hogy a szakemberek fákat vágjanak ki a sínpálya mellett – derül ki a Mávinform keddi közleményéből.

Az ott jelenleg elfojtott avartüzekből ugyanis akár erdőtűz is fejlődhet, ami a térségben élők és közlekedők testi és vagyoni biztonságát egyaránt súlyosan veszélyeztetné. Ezért a munkálatokat az érintett szakaszon azonnal, már a szerdai napon el kell végezni, ebben a vasúttársaság mindenben segíti is a katasztrófavédelmet, például a vágányzár elrendelésével is.
A MÁV arra kéri azokat az utasokat, akik ezen a vonalon tervezték utazásukat, hogy ne megszokásból induljanak útnak, hanem ha tehetik, akkor halasszák későbbre utazásukat. Akiknek erre nincs módjuk, azok pedig kövessék figyelemmel a MÁV csoport hivatalos tájékoztatásait az alternatív, például pótlóbuszos közlekedési renddel kapcsolatban.


