BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befejezte Kína a Tajvan környékén tartott "büntető hadgyakorlatát"

A tajvani védelmi minisztérium szombati közlése szerint az utóbbi 24 órában 62 kínai harci repülőgépet észleltek Tajvan körül, ami idén rekordnak számít.

Kína befejezte helyi idő szerint pénteken a „büntető” jelzővel illetett, csütörtökön kezdett hadgyakorlatát a Tajvani-szoros környékén, egy nap alatt több mint 60 harci repülőgépet küldött a sziget közelébe. A kínai hadsereg sikerrel lezárta a „Joint Sword-2024A” elnevezésű gyakorlatát Tajvan környékén – jelentette péntek este a kínai állami televízió.

Fotó: AFP

A tajvani védelmi minisztérium szombati közlése szerint az utóbbi 24 órában 62 kínai harci repülőgépet észleltek Tajvan körül, ami idén rekordnak számít. A repülőgépek közül 47 át is lépte a Tajvani-szoros középvonalát. A hadgyakorlat során 27 kínai hadihajót is észleltek a sziget körül pénteken – tették hozzá. Válaszul a tajvani hadsereg is készenlétbe állította hadihajóit és szárazföldi rakétarendszereit.

A manővereket Peking Tajvan néhány napja hivatalba lépett új elnöke, Laj Csing-tö hétfői beiktatási beszédére válaszul folytatta le. A hadgyakorlatot – Peking szavai szerint – „büntetésnek” szánták, amiatt, hogy a tajvani elnök beszédében arra utalt: Kínát és Tajvant két külön államnak tartja.


 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.