A Szociáldemokrata Párt (PSD), a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek éjszakába nyúló tanácskozása nyomán a kormányfő közölte: sikerült megállapodniuk arról, hogy a villamos energia esetében az eddigi kilowattóránkénti 1 lejes (72 forint) árplafont 80 banira csökkentik, a tavaly novembertől bevezetett árkompenzáció esetében pedig a jogosultsági küszöböt az eddigi havi 300-ról 500 kilowattórára emelik. A kompenzáció nyomán így azoknak a lakossági fogyasztóknak, akik 500 kilowattóránál kevesebb villamos energiát használnak el, 68 banit kell fizetniük kilowattóránként.

A földgáz esetében az árplafont 37-ről 31 banira csökkentik kilowattóránként, az árkompenzációt pedig az eddigi 33-ról 40 százalékra emelik, a jogosultsági küszöb pedig másfélszeresére emelkedik. Így azoknak, akik nem fogyasztanak 1500 köbméternél több gázt a (november–március) fűtési szezonban, 22,1 banit kell majd fizetniük kilowattóránként.

Fotó: Dursun Aydemir / Hans Lucas via AFP

Az intézkedéseket február 1-től március 31-ig alkalmazzuk, majd ezen időszak tapasztalatai alapján döntünk a továbbiakról

– magyarázta a kormányfő. Hozzátette: a szakértők becslése szerint a most bejelentett intézkedések mintegy 3 milliárd lejes többletterhet rónak a költségvetésre.

Florin Cîţu szenátusi elnök a koalíciós pártok ülése előtt arról beszélt, elképzeléseik szerint legfeljebb hat hónapos időszakra térnének vissza a szabályozott energiaárakhoz – írta azt Agerpress.

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint a kormánynak gondja lesz arra is, hogy a korábbi árkompenzáció figyelembevétele nélkül kiküldött energiaszámlákat a szolgáltatók visszavonják és kijavítsák, az érintetteknek pedig nem kell tartaniuk attól, hogy késedelmi kamatot fizettetnek velük, vagy felfüggesztik a szolgáltatást. A kormányfő a korrekció konkrét módozatáról kedden fog tárgyalni a villanyáram- és gázszolgáltatókkal.

A román fogyasztóvédelem több energiaszolgáltatót megbírságolt amiatt, hogy figyelmen kívül hagyták a magas energiaárak miatt tavaly októberben elfogadott energiaár-kompenzálásról szóló sürgősségi kormányrendeletet, és jogtalanul magas számlákat állítottak ki a fogyasztóknak. A 37 kiszabott bírság összértéke mintegy 650 ezer lej volt.

A román statisztikai intézet szerint tavaly decemberben a gáz 52, a villamos energia 15 százalékkal került többe 2020 decemberéhez képest.