Szlovákiában február 28-tól kezdődik meg a járványellenes óvintézkedések fokozatos enyhítése – idézte Eduard Heger szerdai nyilatkoztatát az Új Szó. A szlovák kormányfő hozzátette: az enyhítés második fázisa március 28-án kezdődik. A kormány ekkor törli el a létszámkorlátozó intézkedéseket, és módosítja a maszkhordásra vonatkozó előírásokat is. 

Egyetlen nappal sem hosszabbítjuk meg a járványellenes intézkedésket 

– nyilatkozta Heger, aki elmondta azt is, február 28-tól az ülzetek és a szolgáltatók korlátozások nélkül működhetnek, és akár 24 óráig is nyitva maradhatnak. Megszűnik a kontakt-személyként azonosított diákok karanténkötelezettsége is – közölte a miniszterelnök, hozzátéve: az enyhítés olyan területeket is érint, mint a sport, a wellness vagy a vendéglátás. Emellett a kevésbé vagy közepesen kockázatosnak ítélt rendezvényekre vonatkozó kapacitáskorlátozást is enyhíthetik.

A pozsonyi miniszterelnök szerint Szlovákia március 28-tól visszatér a pandémia előtti állapothoz. 

Megszüntetjük a létszámkorlátokat, a nyitvatartási idő korlátozását, módosítjuk a maszkviselés szabályait is.

Hozzátette: a COVID-19 továbbra is itt lesz, de "nem fogja megszabni, hogyan kell élnünk".

Még két hullámra készülnek a szlovákok

Vladimír Krčméry, a központi válságstáb tagja interjúban beszélt az omikronról, és arról, hogy mire készülhetünk a vírussal és az oltással kapcsolatban.

Szlovákiában az elmúlt napokban még emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, de már látszik a mostani járványhullám lecsengése. Épp ezért a szlovákiai kórházak március elejétől fokozatosan újraindítják a mostanáig halasztott, nem sürgős kezeléseket – hangsúlyozta Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter.