A magyar határtól a román határig vezet majd egy új négysávos út a Vajdaságon át. A térképen berajzolva pedig „szmájlira hajaz”, lapított U betűt formál, ezért kapta a Vajdaság Mosolya elnevezést a Béregtől Szerbcsernyéig vezető gyorsforgalmi autóút, melynek építése december 13-án megkezdődik. 

Roszke,hungary-sep,26,,2021,View,On,The,Traffic,Jam,At,The
Torlódás Röszkénél. Fotó: Plam Petrov

A munkálatok kezdetét a szerb Goran Vesic építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter jelentette be. A Tanjugnak nyilatkozva elmondta, a fontos közúti szakasz 186 kilométer hosszú lesz. Szerbiai kiindulópontja a szerb–magyar határátkelőnek számító Béreg, majd Zombort, Kúlát, Szenttamást, Óbecsét, Törökbecsét és Nagykikindát érintve Szerbcsernyénél ér el a román határig. 

A beruházás tervezésekor, 2019-ben a becsült értéke 430 millió euró volt, de időközben emelkedtek az árak, így ennek a duplájába, vagy még többe kerülhet majd végül. 

A miniszter bejelentése szerint a határátkelőkig a magyar és a román partnerek is kiépítik a maguk összekötő szakaszát. A projekt befejezése után Béreg fontos és nagy határátkelővé válik, még Horgosnál is nagyobb lesz – nyilatkozta. Azt is elmondta, hogy néhány napon belül megkezdődik a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópálya építése, ami azért épül, hogy összekapcsolja a Vajdaság Mosolyát az autópályával és az egész Bánáttal. Korábban voltak olyan tervek, hogy a magyar és a román átkelőket egyenesebb vonalban kötnék össze, és Topolyánál, illetve Kishegyesnél haladt volna az út. A mostani útvonalon azonban csak két víkendházat kell majd lebontani, más épített objektum nem esik „áldozatul”. 

Az építés kezdete a korábban bejelentettekhez képest némi csúszást mutat. Elemzők egybehangzó véleménye szerint az út megépülése hatalmas lökést adhat a régión belül a gazdasági fejlődésnek, ugyanis az áruszállítás és az idegenforgalom szempontjából is sokat fog jelenteni. A közel 200 kilométeres útszakaszon tíznél több csatlakozási pontot alakítanak majd ki.