Magyar gazdaság

Balkán - Egymásra utalt ellenfelek

A volt Jugoszlávia államainak gazdasági szereplői felismerték, hogy össze kell fogniuk

Csaknem húsz évvel a balkáni háborúk kitörése után az utódállamok nagy cégei – mint a szlovén Gorenje háztartásigép-gyár, a horvát Podravka élelmiszer-ipari konszern vagy a szerb Nafta Industrija Srbije olajtársaság – újra felfedezik a térség piacait. A régi jugoszláv szellem gazdasági újjáéledésének jele, hogy Szerbia, Horvátország és Szlovénia az állami légitársaságok egyesítését, a tőzsdék öszszeolvasztását vagy a vasúttársaságok házasítását tervezi. Hat állam gazdasági és vállalati vezetői a múlt héten egy bledi konferencián vitatták meg, ami még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna: hogyan tudnak az egykori háborús ellenfelek összefogva megerősödni az európai piacokon.
Franjo Bobinac, a Gorenje vezérigazgatója azt mondta Tito egykori nyaralóhelyén, hogy cége élen járt a korlátok áttörésében. „Emlékszem, voltak idők, amikor a politikai vezetők bírálták azokat a végeket, amelyek a többi jugoszláv utódállammal üzleteltek” – mondta. Szerinte azonban egymással is kereskedni kell, a világpiacon pedig akár közösen is fel lehetne lépni a jó minőségű „jugoszláv” termékekkel.

Hat volt jugoszláv tagköztársaság és Koszovó, az önállósult tartomány együttes GDP-je 192 milliárd dollárt tesz ki a nemzeti bankok adatai alapján. Ez ugyanakkora, mint Csehország és Portugália GDP-je. Az elmúlt tizenöt évben azonban a gazdasági utak elváltak, és csak Szlovéniának sikerült a csatlakozás az Európai Unióhoz. Horvátországot Szlovéniával folytatott határvitája, Szerbiát a törékeny jogrendszer és a korrupció hátráltatta. Utóbbi 2000 óta 14,1 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetést vonzott a központi bank adatai szerint. Öszszehasonlításképpen: Csehország ugyanebben az időszakban 87 milliárdos befektetéssel büszkélkedhet.

Az Economist magazin publicistája, Tim Judah úgy fogalmazott a konferencián, hogy sokaknak nem tetszik a régi jugoszláv szellem újjáéledése, ám az emberek mindennap megélik ezt. „Reggel horvát tejet isznak, aztán a boszniai tévét nézik, majd egy szerb cég által gyártott chipset esznek, amelyet egy szlovén cég tulajdonol, és egy horvát akar éppen megvenni” – ecsetelte a helyzetet.

Szlovénia és Horvátország nemrég megoldotta tengeri határvitáját, és megegyezés született a Nova Ljubljanska Bankáról is, amelynek korábban megtiltották horvátországi működését, arra hivatkozva, hogy horvát betéteseknek tartozott 208 millió dollárral és annak kamataival. Júliusban aztán a zágrábi Atlantic cég megvásárolta a Droga Kolinska szlovén italgyárat, vele együtt pedig a Cocktát, a jugoszláv idők legnépszerűbb üdítőitalát, amely a Balkánon a Coca-Cola legerősebb konkurenciája. A szlovén Petrol Group a múlt hónapban megvásárolta a Butan nevű horvát cseppfolyósgáz-kereskedő céget. Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca, a szlovén Mercator Poslovni Sistem szövetségre lépett a szerb Cokával.

A horvát Atlantic igazgatója, Emil Tedeschi konstatálta is, hogy a kormányok megtalálták a közös nyelvet, és újjáépítik kapcsolataikat. „Ez az üzleti szférában mindannyiunk számára örömet okoz” – tette hozzá.

Alig tíz napja Szerbia, Horvátország és Szlovénia állami vasúttársaságainak a vezetői arról egyeztek meg, hogy megkezdik a közös vállalat megalakításának előkészületeit, és egyszerűsítik határaikon a vámellenőrzést. Szeptember végén Montenegróban találkoznak a tőzsdei vezetők, hogy a közös, regionális részvénypiac alapjait lerakják, javítandó a likviditást és a külföldi befektetési hajlandóságot.

Mitja Gaspari szlovén Európa-ügyi és fejlesztési miniszter úgy fogalmazott, a regionális együttműködés fellendíti a kereskedelmet és gazdaságot, mert az EU-n kívüli államok előnyöket kovácsolnak az uniós tagokkal folytatott gazdasági kapcsolatokból. A közös vasútvonal például egyértelműen növelni fogja Szlovénia, Horvátország és Szerbia versenyképességét Európában.

Három magyar pillér

- HORVÁTORSZÁG A magyar cégek tavalyig 900,2 millió euró tőkével szálltak be a horvát gazdaságba (természetesen a legnagyobb a Mol 25 százalékos üzletszerzése az INA-ban 2003-ban 505 millió dollárért, amelyet azóta 47 százalékosra növelt). Ezzel Magyarország a második legnagyobb befektető ott Ausztria után. Élelmiszeripar, turizmus, ingatlanüzlet tartozik még a legnagyobb befektetések közé.

- MONTENEGRÓ Magyarország máig a legnagyobb működőtőke-befektető Montenegróban. A bankszektorban, a telekommunikációban és a szállodaiparban történt beruházások révén vannak jelen magyar vállalatok. Közvetlenül a Magyar Telekom tulajdonolja a Crnogorski Telekom távközlési céget. Az anyacégnek, a Deutsche Telekomnak (DT) most vannak problémái e téren, mert egy könyvvizsgáló cég több millió eurós tanácsadói kifizetésekre bukkant a 2005-ös jelentésben Macedóniában és Montenegróban. Már a DT elnöke is gyanúsított.

- SZERBIA A magyar működő tőke az OTP és a Mol kivételével igen gyengén volt jelen a szerb térségben, de a várható privatizációs hullám most nagy lehetőségeket tartogat – mondta el a Vajdaságban tartott gazdasági kiállítás megnyitóján Becsey Zsolt, a külgazdaságért felelős államtitkár. Valóban, Magyarország szomszédsága ellenére csak a 13. legnagyobb befektető Szerbiában.

- MONTENEGRÓ Magyarország máig a legnagyobb működőtőke-befektető Montenegróban. A bankszektorban, a telekommunikációban és a szállodaiparban történt beruházások révén vannak jelen magyar vállalatok. Közvetlenül a Magyar Telekom tulajdonolja a Crnogorski Telekom távközlési céget. Az anyacégnek, a Deutsche Telekomnak (DT) most vannak problémái e téren, mert egy könyvvizsgáló cég több millió eurós tanácsadói kifizetésekre bukkant a 2005-ös jelentésben Macedóniában és Montenegróban. Már a DT elnöke is gyanúsított.

- SZERBIA A magyar működő tőke az OTP és a Mol kivételével igen gyengén volt jelen a szerb térségben, de a várható privatizációs hullám most nagy lehetőségeket tartogat – mondta el a Vajdaságban tartott gazdasági kiállítás megnyitóján Becsey Zsolt, a külgazdaságért felelős államtitkár. Valóban, Magyarország szomszédsága ellenére csak a 13. legnagyobb befektető Szerbiában. -->

Szlovénia Szerbia Koszovó Horvátország határviták
Kapcsolódó cikkek