Ön azt mondta, ha nem emelik meg az alapellátásban dolgozók bérét, akkor az további praxisok megszűnéséhez vezethet.
Van egy középtávú bérmegállapodás a szakdolgozóknál. Idén januárban 14 százalékos béremelés történt ebben a szektorban. A betegellátás teammunkát jelent: ha nincs orvos, az is gond, de ha nincs nővér, az ugyanakkora problémát okoz. Elemi érdek, hogy a szakdolgozók bére is emelkedjen. Ugyanakkor a bérmegállapodások a szakdolgozói közalkalmazotti bértáblára vonatkoznak, a háziorvosi praxisok viszont vállalkozás keretében működnek, ezért az itt dolgozó magánalkalmazott szakdolgozók kimaradnak a béremelésből. Mivel a praxisok bevétele nem emelkedik, ezért valószínűsíthető, hogy a nővérek ott fognak dolgozni, ahol megkapják az emelt bért. Előfordulhat, hogy az orvos a saját bére terhére fizeti ki a szakdolgozókat, de ez ahhoz vezethet, hogy a háziorvosok ebbe belefáradnak, és alulfinanszírozottság miatt megválnak a praxisaiktól. Mindkét változat rontja az amúgy is nehéz helyzetű alapellátást.
Az ösztönzők beváltották a hozzájuk fűzött reményeket?
Az eredményesség abban mérhető, hogy lassult a háziorvosi korösszetétel alapján prognosztizált praxismegszűnés. Sajnos más irányú javulásról nem tudok. A betöltetlen praxisok támogatására létrehozott letelepedési és praxispályázatokat nem tartom közép- és hosszú távon életképesnek. Ha valahol nem működik egy praxis, annak oka van, és ezt nem szüntetik meg a pályázatok. A másik megoldást, a praxisközösségek létrehozását már jobb iránynak tartom. Ez az alapellátás kompetenciáját, minőségét, a szakmai értékét növeli, és emiatt oda fognak menni a fiatal orvosok. Bár a praxisközösségek esetében a meglévő praxisokat integrálják, ám a csoportpraxisok még ennél is jobb megoldást jelentenek. Ezek már úgy tudnak működni, mint egy mini-rendelőintézet.
Vannak saját adataik az orvos
hiányról?
Nincsenek, de nincs is ambíciónk arra, hogy napról napra nyomon kövessük az orvosok külföldi munkavállalását. Ebben előrelépést az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) teljes körű használata hozhat majd, amely nyártól várható, miután a magánpraxisoknak is kötelező lesz csatlakozniuk. Akkor kaphatunk reális képet arról, hogy hány orvos dolgozik ténylegesen Magyarországon. Most a számok azt mutatják, hogy hány orvosnak van működési engedélye, illetve hányan kérnek engedélyt külföldi munkához. Azt viszont nem látjuk, hogy ezek a külföldön munkát vállaló szakemberek csak egy hosszú hétvégére mennek ügyelni Angliába, vagy havonta három hetet Németországban gyógyítanak, de itthon is dolgoznak. Ennél fontosabb lenne azt tudnunk, hogy hány orvos hiányzik a gyógyításból, és melyik szakterületen mekkora a tényleges orvoshiány.
Tárgyalt már egészségügyi politikusokkal?
A protokolláris találkozás kereteit bőven meghaladó időkeretben találkoztunk a Magyar Orvosi Kamara (MOK) több képviselőjének társaságában Horváth Ildikóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárával. Kásler Miklós miniszter úrhoz január végén megyek. Tállai András államtitkárral az együttműködési szándékokat kifejező látogatáson voltunk, konkrét ígéretek nem hangoztak el.
A választási programjában bruttó egymillió forintos orvosbért ígért. Mikorra valósulhat ez meg?
Ezt az egymilliós bért az alapján hirdettük meg a programunkban, hogy Éger Istvánnak, a MOK korábbi elnökének erre tett ígéretet Kásler Miklós. Úgy gondoljuk, hogy emögött van egy reális egészségpolitikai támogatás. A MOK-ban gőzerővel folyik az orvosbérek végiggondolása, indexálása. Gondolok itt egyrészt az országon belüli bérbeállásra, másrészt a V4-ekhez és Ausztriához viszonyítva egy társadalmilag elfogadható mértékű orvosbérre, ami egy munkahelyről tisztességes megélhetést biztosít, valamint a térségben is versenyképes lehet.
Meg tudja mondani, hogy jelenleg mennyi az orvosok átlagos bruttó bére?
Nem, mert ez sok mindentől függ. A végzettségétől, hogy hány éve van a pályán és egyebek. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az orvos egy munkahelyen, normális mennyiségű munkával – amihez természetesen hozzátartozik az ügyelet is – tudjon tisztességes megélhetést biztosítani magának és a családjának, és ne kelljen még másik két vagy három helyen munkát vállalnia. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatósága szerint egy tíz éve dolgozó szakorvos jövedelme – tehát nem alapbére – 2018-ban valamivel több, mint 805 ezer forint volt. Azt nem tudjuk, hogy ez hány munkahelyről, mennyi túlmunkával igaz.
Mit gondol a kamara a hálapénzről?
A paraszolvenciával kapcsolatban több állításunk van. Az első, hogy meg akarjuk ezt a problémát oldani, mert hálapénzt adni és kapni nem tisztességes, nem jó, és hihetetlen torzításokat, illetve károkat okoz. Ebből a legkisebb, hogy adómentes, feketejövedelemként jelenik meg az orvosok zsebében, és hogy a lakosságnak is óriási anyagi teher. Viszont az is látszik, hogy az ellátórendszer szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős, például a várólistákra is kihat. Az egyre növekvő magánellátás elvisz egy fizetőképes keresletet, és ezzel egyébként csökken a hálapénz tömege is. Mi hiszünk abban, hogy tisztességes viszonyok között létezik hálapénzmentes egészségügyi ellátás, de ezt orvosi és szakdolgozói béremelés nélkül nem lehet megoldani. Nem egy elhúzott, többlépcsős béremelés kell, mert annak nincs meg az a társadalmi hatása, hogy elmondhassuk, hogy az egészségügy végre kiemelt ágazat lett, és mostantól ne tessék se adni, se elfogadni a paraszolvenciát, Ha nincs meg a „D-nap-érzés”, akkor nem fog menni. Kell egy kormányzati kampány, akarat, és kell hozzá egyéb transzparens intézkedés is, úgymint várólista-kezelés és az adatok nyilvánosságának biztosítása. Ez nem lehetetlen küldetés.
A kompetenciák átadása a MOK szerint segítene az orvoshiányon?
Az egészségügy folyamatosan változik, új technológiák jelennek meg. Egyúttal jelentősen nő azoknak a betegeknek a száma is, akik ugyan nem gyógyíthatók meg, de az állapotuk folyamatos kezelés mellett hosszú távon is jó minőségben garantálható. A feladattömeg tehát folyamatosan nő, és bizonyos gyógyító tevékenységek ellátásához elég egy nagyon magas szintű szakirányú képzést elvégző szakdolgozó is. Amiből nem lehet engedni, az az, hogy a döntés, a terápiás terv felállítása feltétlenül orvosi felelősség maradjon. A MOK-nak az a vágya, hogy közelíteni kell egymáshoz a gyakorlatot és a jogi helyzetet. Ma a gyakorlatban már átadott kompetenciák léteznek, de még nincs meg a jogi felhatalmazás. Mi a legális, tisztázott viszonyú kompetenciaátadást támogatjuk.
Meg tudja fogalmazni, hogy a forráshiányos magyar egészségügynek mekkora többletre lenne szüksége?
Alapvetően a bérrel és a kórházi hiányokkal együtt nagyságrendileg minimum 500 milliárd forint pluszforrást kellene a rendszerbe beletenni. Szigorúan programokhoz kötve, nem csak úgy beleönteni a költségvetésbe.
Az OECD 2018-as adatai szerint Magyarországon 6,6 százalék volt az egészségügy részesedése a bruttó nemzeti össztermékből. Ez sok vagy kevés?
Az összes egészségügyi kiadás tekintetében az ország gazdasági állapotának megfelelően állunk. Szomorú vagy nem szomorú, de tény, hogy minél szegényebb egy ország, annál kevesebbet költ az egészségügyre. Ez a 6,6 százalék nem sok, de nem is arcpirítóan kevés, bár nem követi a magyar gazdaság bővülő lehetőségeit. Az igazi gond a magánköltés magas aránya, ugyanis az egészségügyi kiadások több mint 30 százalékát a betegek fizetik.
Hogyan vélekedik a MOK az állami és a magánegészségügyről? Szükséges a két rendszer kategorikus szétválasztása?
Realitásként kell elismerni a magánegészségügyet, de a jelenlegi mérete miatt a humánerőforrás-elszívó hatása már inkább károsnak mondható, és a közellátás biztonságát veszélyezteti. A nagyon merev szétválasztást nem tartjuk reálisnak, technikailag sem megoldható. A MOK szerint azon kellene dolgozni, hogy szabályozottan és átlátható módon tudjon együttműködni a két szféra. Másrészt azon is el kellene gondolkodni, hogyan lehet abból a nem kis pénzből – egyes becslések szerint az 500 milliárd forintot is eléri –, ami a magánellátásban megjelenik, a közellátó intézményekhez is juttatni. Az Uzsoki-modell egyébként példaértékű.
Sokan azt mondják, hogy ösztönzőkre lenne szükség a közfinanszírozott betegek ellátása esetében is.
A bónusz-malusz egy üzleti biztosítói modell, amely esetében kockázatarányosan fizetnek biztosítási díjat az ügyfelek, de ez a társadalombiztosításban nem megengedhető. Ösztönözni lehet a betegeket, az együttműködés támogatása nagyon fontos. Akár szolgáltatási kedvezményekkel, akár annak a megértetésével, hogy ha leszokik a dohányzásról, akkor egészségesebben fog élni. Ahogy mondtam, mi a teammunkában hiszünk, de a teamnek a beteg is tagja.
Egy tíz éve dolgozó szakorvosnak
805
ezer forint jövedelme volt két évvel ezelőtt
