Az eddigi fejlemények alapján a jogi eljárás lassúsága nem fogja hátráltatni a Budapest Airport Rt. (BA) privatizációját. A Fővárosi Bíróság elnöke ugyanis soron kívüli eljárás lefolytatását rendelte el a BA üzemi tanácsa véleményezési jogának megsértésével kapcsolatban indított nem peres eljárásban - tette közzé tegnap az intézmény honlapján.

Konkrét időpont egyelőre nem ismert. A Fővárosi Bíróságra legkorábban hétfőn juthatnak el az anyagok, mivel az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság a BA-nak kedden az intézményhez eljuttatott fellebezése után az iratokat megküldte az üzemi tanácsnak. Az érdekvédelmi szervezetnek rövidített eljárás keretében három napja van ennek véleményezésére.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság augutus 29-én hozott nem jogerős végzést az ügyben, helyt adva az üzemi tanács kérésének, amely szerint a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. nem adott megfelelő tájékoztatás számukra a pályázatról. Az ÁPV Rt. megítélése szerint azonban az eljárás során a vonatkozó törvényeket és szakmai előírásokat maradéktalanul betartották. A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság tárgyaláson kívül jogerős ítéletet hoz majd. (VG)