Cégvilág

Többmárkás szalont vett a Hyundai-importőr

Megnyitotta első saját magyarországi autókereskedését a holland AutoBinck Holding NV, a Hyundai-importőr vállalat, a Hyundai Holding Hungary Kft. tulajdonosa. A cég az elmúlt év derekán kapta meg a Hyundai márka-képviseleti jogát, és már a kezdetektől keresett megfelelő méretű eladó kereskedést, és további felvásárlásra készül. A most szeptemberben bejegyzett AutoBinck Hungary Kft. Pestlőrincen az egykori Dél-Pest Autóházat vette meg.

Amint azt Tüttő László, a Hyundai-képviselet, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az összesen 2700 négyzetméteres épületben két nagyméretű autószalon, tizenkét állásos motorszerviz és karosszériajavító szerviz, valamint egy kétszintes raktár található. Ugyanakkor megvan az elvi építési engedély az épület bővítésére, és adott esetben megvehetik a szomszéd telket is. A három éve, 1,2 milliárd forintból létesült Dél-Pest Autóház korábbi tulajdonosai ugyanis arra készültek annak idején, hogy 5400 négyzetméteresre bővítik az objektumot.

Az autóház Opel-, Chevrolet- és FIAT-kereskedésként indult, s ezeket a márkákat a Hyundai mellett megtartja az AutoBinck Hungary Kft. is. Miután az új tulajdonos évi 1500-2000 autó értékesítését tervezi, ahhoz már a 25 fős alkalmazotti állomány megkétszerezésére lesz szükség.

Jelenleg 25 Hyundai-kereskedés van vidéken és négy a fővárosban, de itt további egy-két partnerrel szeretne szerződést kötni a márkaképviselet, és ha ez nem sikerül, két éven belül újabb kereskedést vásárol vagy épít – mondta Tüttő László, hozzáfűzve: a hálózat még korántsem teljes, Sopron, Szombathely, Eger, Salgótarján például fehér foltnak számít a márka térképén.

A Hyundai Holding Hungary működése 16 hónapja alatt jelentős előrelépést ért el úgy, hogy az előd, a Hyundai Motor Hungary Kft. – amely közvetlenül a dél-koreai autógyárhoz tartozott – működése utolsó nyolc hónapjában nem költött marketingre, így a márka komoly piaci hátrányba került. Tavaly nyár óta azonban a piac szűkülése ellenére is növelte eladásait és piaci részesedését.




Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek