Cégvilág

Cégek a tudomány szolgálatában

Új informatikai projektközpont segíti majd az alkalmazott kutatásokat, az agy működését pedig a legmodernebb csúcstechnológiával vizsgálhatják az MTA és két nemzetközi cég összefogásának eredményeként.

Három év alatt félmilliárd forintos ráfordítással fejleszti tovább az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és a német Fraunhofer Társaság azt a Termelésmenedzsment és - informatikai projektközpontot, amelyet az akadémiai kutatóintézet, valamint a német műszaki és szervezési világcég közösen állított fel. Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete pedig a Nikonnal együtt alakította ki 300 millió forintos befektetéssel új csúcstechnológiás mikroszkóp központját, amely az agykutatásban segíti a magyar tudósokat.

Az új projektközpont alkalmazott kutatásokra, valamint egyéni vállalati igényeket kielégítő, fogyasztóbarát megoldások kifejlesztésére és bevezetésére jött létre. A Fraunhofer és az MTA SZTAKI három év alatt egy millió eurót fordít a projektközpont finanszírozására. Az összeg felét a magyar fél állja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által nyújtott támogatásból.

A legmodernebb csúcstechnológia alkalmazásával vizsgálhatják az agy működését és folytathatnak az idegrendszeri megbetegedésekkel összefüggő kutatásokat az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének kutatói a ma bemutatott új generációs mérőrendszerrel. A két, összesen 300 millió forint értékű élettani mikroszkópot két műszer alkotja: egy automatizált lézeres kutatómikroszkóp, kiegészítve több kamerával és a Nikon legkorszerűbb objektívsorozatával, illetve egy másik, mikroszkópra épített elektrofiziológiai rendszer.

Mindkét műszer az agyban zajló jelátviteli folyamatok részletes vizsgálatára alkalmas képalkotási módszerekkel dolgozik. A tervek szerint a Nikon a legújabb, forradalminak számító mérőrendszerét is elhelyezi az MTA KOKI-ban néhány hónap múlva. Ez utóbbi forgalmazása a nyáron kezdődik meg, és a sejtekben zajló molekuláris folyamatok vizsgálatát teszi lehetővé egy korábban elképzelhetetlen térbeli felbontással.

A mikroszkópközpontot Pálinkás József, az MTA elnöke és Sumio Eimori, a Nikon elnöke avatta föl.

 

agykutatás Nikon Pálinkás József MTA Sumio Eimori Fraunhofer
Kapcsolódó cikkek