BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első a milotai mézes grillázsos

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Major cukrászda nyerte idén a Magyarország Tortája díjat. A kis budapesti cukrászat az esélytelenek nyugalmával indult a versenyen – mesélte a Major tulajdonosa.

Tizennyolc év tanítás után döntött úgy Kiss Károlyné, hogy megalapítja saját boltját. A Major cukrászda 2008-ban, egy a helyiek körében csak „kis szutykos”-ként emlegetett, hatvan éve működő süteményes helyén nyílt meg a Városmajorban. Az első időkben épp elég volt azt elérni, hogy még az emlékét is kitöröljük az emberekben – meséli Zsuzsa. Cégtársával, Nagyné Haán Bernadettel nem érték be ennyivel: a megszokott, szirupos, vajkrémes sütemények helyett könnyebb, habos szeletek sorakoztak már az első időktől a hűtőben. Mára a közönség is lecserélődött: Zsuzsa szerint ma már azok, akik puncstortára vágynak, nem hozzájuk jönnek.

Akik pedig maradtak folyamatosan megújuló választékkal találkozhatnak: volt itt már a krémes és a Rákóczi túrós keresztezésével született szelet, piramis alakú tiramisu, de ágyban fekvő Mikulás alakú trüffeltortácska is, meg mascarponés szelet. Zsuzsa azt mondja, az újító kedvnek köze van ahhoz is, hogy a cukrásziskolában hosszú időn keresztül mindig ugyanazokat a süteményeket, ugyanazokat a fogásokat kellett megmutatni. Így amikor végre a saját helyükön próbálhatták ki a tudásukat, szívesen kísérleteztek. A tanulást sem hagyták abba: a mai napig külföldre járnak, főleg új technikákat tanulni. Svájc, Hollandia és természetesen Franciaország a fő célpont, ott is a francia cukrászhagyomány elitje, a Relais Desserts tagjai.

Közben persze Magyarországon is megváltoztak az igények: ahogy az éttermek esetében, úgy a cukrászatban is egyre inkább a minőség került előtérbe. „Úgy látjuk, ezt értékelik, szívesebben megveszik például azt a pogácsát, amiben érezni a vaj ízét” – mondja Zsuzsa, de azt is hozzáteszi: ez együtt jár azzal, hogy az emberek kevesebbet vásárolnak. Amíg régen egy tálca krémessel ment valaki haza, ma már legtöbben csak egy-két szeletet vesznek. Igaz, lehet, hogy ez jobban megéri, mint sütni: nem elég, hogy jóval drágábbak már az alapanyagok, mint régen, de aki megsüti, meg is eszi az egészet, vagyis még egészségesebb is nálunk enni egy-egy szeletet – mondja nevetve a Major cukrászda tulajdonosa.

Az újító kedv hajtotta a Major cukrászait a Magyarország Tortája megmérettetésre is. Már tavaly is bejutottak a döntőbe, ennek ellenére idén „az esélytelenek nyugalmával” mentek el a végső megmérettetésre, ahol öt torta versengett egymással. Amíg minden évben elvárás, hogy az édesség magyar alapanyagokból készüljön, innovatív legyen és ne legyen semmi hasonló a cukrászatokban, idén először egy kötelező hozzávalót is megneveztek. Ez a dió volt, amit a Majorban mézzel és karamellával dobtak fel, ám azt mindvégig szem előtt tartották, hogy ízvilágban az olajos mag domináljon.

A zsűri alaposan feladta a leckét a cukrászoknak, mivel tavaly nagyon kevés dió termett. Így már a beszerzés is komoly feladatnak bizonyul, annál is inkább, mivel minden egyes tortához harminc deka dióra van szükség Ám kellett még egy alapötlet is. Ez Bacskó Szilárdtól, a cukrászda egyik korábbi munkatársától származott, aki ma már Svájcban dolgozik. Ezt fejlesztették tovább Zsuzsáék, így született meg a milotai mézes grillázstorta. A név nem véletlen: az ukrán határnál fekvő Milota mindig is híres volt a diótermesztéséről. Az itt termő papírhéjú diót a XIX. században jegyezték az angol tőzsdén is.

Még titkos a recept

A torta receptje egyelőre titkos, a védett pontos leírás augusztus 20-a után lesz nyilvános. Az összetevőkről azonban szívesen beszélnek. A milotai mézes grillázstorta alapja egy grillázst és pörkölt diót tartalmazó piskóta. Erre kerül egy diós pralinélap, majd a tojásos-tejszínes gőzölt krém, amelybe szintén dió került. Fölé újabb piskótalapot tettek, efölött egy vegyes virágmézet tartalmazó tejszínes krém került, majd egy puha karamellréteg. A tortát grillázslapok díszítik.




A Szent István-napi kenyér verseny győztese a tönkölybúzás-joghurtos kenyér lett. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta: a kenyér kovászos eljárással készül és csak természetes anyagokat tartalmaz. A nyertes kenyér előállítója Rábai Gábor, a Pékmester Bt. monori üzemének tulajdonosa és fia, ifjabb Rábai Gábor. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.