BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghalt a volt horvát miniszterelnök

Horvátország leghosszabb ideig hivatalban lévő politikusa 104 éves korában meghalt. Joza Manolic több horvát párt alapítója volt, illetve az ország második miniszterelnökének is őt választották.

A volt horvát miniszterelnök, Joza Manolic, 104 éves korában meghalt – közölte a horvát sajtóval az egykori kormányfő lánya.

 Joža Manolić
Meghalt a volt horvát miniszterelnök, Joza Manolic / Fotó: Screenshot, HRT

Manolic volt a leghosszabb ideig hivatalban lévő horvát politikus, illetve az ország második miniszterelnökének is őt választották. Az első horvát elnökkel, Franjo Tuđmannal együtt létrehozta a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ), ami Horvátország legnagyobb jobbközép pártja. Joza Manolic harcolt a független és szuverén horvát állam megalakításáért a miniszterelnökség mellett sok más magas tisztségeket is betöltött a karrierje alatt. Március 22-én ünnepelte 104. születésnapját – írta meg a horvát Index.hr.

Joza Manolic 17 évesen kezdett politizálni

Joza Manolic 1920. március 22-én született Kalinovacon. 1937-ben, 17 évesen kezdett politizálni, 1938-ban ifjúsági és szakszervezeti vezető lett, majd 1941 és 1945 között, a második világháború alatt a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség (SKOJ) horvátországi szervezeti titkára volt. 1944-ben egy felszabadító katonai hadműveletet vezetett. 1948-ban a Horvát Köztársaság Belügyi Titkárságának vezetője és az UDBE egyik magas rangú tisztviselője lett. 1960-ban szerzett diplomát a zágrábi jogi karon, illetve még ebben az évben a JMSZ Belügyi Titkárságának vezetőjévé nevezték ki.

1965-ben jutott be először a horvát parlamentbe, ahol a törvényhozás jogi bizottságának elnöke lett. Később az Alkotmánybizottság tagjává választották.

1989-ben Franjo Tuđmannal megalapította a HDZ-t, egy évvel később pedig a Horvát Köztársaság miniszterelnöke lett lett, de ezt a posztot csak 1991 közepéig tartotta meg. 1993-ban a horvát parlament házelnöke volt, de 1994-ben távozott a HDZ-ből. A következő évben megalapította a Horvát Független Demokrata (HND) pártot.

Ez a magyaroknak is fájni fog: brutális drágulást várnak a horvátok az idei turisztikai szezonban

Nem ígérkezik olcsónak az idei horvátországi nyaralás, legalábbis a horvát sajtó beszámolója szerint a magyarok kedvenc tengerparti országában már most, hónapokkal a turisztikai szezon kezdete előtt drágulásra számítanak elemzők és a szakemberek. Sem az euró, sem a gazdagabb német turisták nem tesznek jót az áraknak Horvátországban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.