BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ukrajna

Ukrajnai háború: megnyílt, de még nem csöpög az amerikai pénzcsap

Kifizetődött Volodimir Zelenszkij ukrán elnök folyamatos követelőzése. Most már csak a szenátuson múlik, hogy Ukrajna mikor kapja meg a régóta várt pénzügyi és fegyvertámogatást.

Az amerikai képviselőház szombaton széles körű kétpárti támogatással elfogadott egy 95 milliárd dolláros törvénycsomagot, amely biztonsági támogatást nyújt Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak, noha a segélyeket nem fogják olyan gyorsan folyósítani, mint ahogy arra Kijevnek szüksége lenne.

ukrajna
Már csak a szenátuson múlik, hogy Ukrajna mikor kapja meg a régóta várt segélycsomagot / Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

A Reuters értesülése szerint a jogszabály a demokrata többségű szenátushoz került, amely már februárban elfogadott egy hasonló intézkedést. A segélycsomag azonban hónapok óta késik, mivel a képviselőház elnöke, Mike Johnson annak ellenére nem bocsátotta szavazásra a javaslatot, hogy erre Joe Biden demokrata elnök mellett Mitch McConell, a Republikánus Párt vezetője is felszólította.

A szenátus kedden kezdi meg a csomag megvitatását, és várhatóan aznap délután már előzetes szavazást is tartanak róla.

A végső döntés valamikor a jövő hét végén fog megszületni, szabad utat nyitva Biden számára, hogy aláírja a törvényt.

A javaslat alapján az Egyesült Államok

  • 60,83 milliárd dollárt biztosít az ukrajnai konfliktus kezelésére, fegyver-, felszerelés- és segélyszállítmányok révén;
  • 26 milliárdot Izraelnek, beleértve 9,1 milliárdnyi humanitárius segélyt;
  • 8,12 milliárd dollárt pedig az ország csendes-óceáni szövetségeseinek, elsősorban Tajvannak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – aki hónapok óta kritizálta Washingtont és a NATO-t a támogatások csökkenése miatt – köszönetét fejezte ki, mondván, az amerikai törvényhozók azért léptek, hogy „a történelem a helyes úton haladjon”.

A képviselőház által elfogadott, létfontosságú amerikai segélytörvény megakadályozza a háború kiterjedését, ezrek és ezrek életét menti meg

írta Zelenszkij az X-en.

A Biden-kormányzat már el is kezdett dolgozni a következő segélycsomagon, hogy az arról szóló javaslatot azonnal benyújthassák, amint a most vitatott törvényt elfogadják. Az azonban nem világos, hogy az Ukrajnának szánt új katonai finanszírozás mennyi ideig tudja majd ellátni a hadsereget, így valószínűleg a tervezett folytatás a mostanihoz hasonló képviselőházi hullámvasúton fog keresztülmenni.

Az ukrajnai támogatás elfogadásáról szóló szavazás 311-112 arányban dőlt el. A képviselőházi hangulatot azonban tükrözi, hogy 112 republikánus ellenezte a jogszabályt, és csak 101-en támogatták – a kétpárti törvénycsomag elfogadása csak hajszálon múlott.

Zelenszkij: nagy hatótávolságú fegyverekre és légvédelmi eszközökre van szükség

Volodimir Zelenszkij az NBC televíziónak adott interjúban sürgette a kongresszus felsőházát, hogy mielőbb szavazzon a katonai segítséget tartalmazó jogszabályról, és azt hangoztatta, hogy a szükséges fegyverrendszereknek minél előbb el kell jutniuk országa katonaságához. Óvott attól, hogy a segítségnyújtás további hat hónap késlekedést szenvedjen, és kijelentette: pontot kell tenni a támogatási csomag elfogadásának végére, mert csak így kaphatnak kézzelfogható segítséget a harctéren.

Ukrajna katonai szükségleteit illetően kiemelte, hogy 

nagy hatótávolságú fegyverekre és légvédelmi eszközökre van most legnagyobb igény,

és úgy gondolja, az új támogatással képesek lesznek stabilizálni a helyzetet a harctéren, és visszavenni a kezdeményezést.

Csak pletyka, Donald Trump nem fog nyomást gyakorolni Ukrajnára

Az ukrán elnök szóbeszédként jellemezte azokat a feltételezéseket, miszerint Donald Trump – ha novemberben amerikai elnökké választják – nyomást gyakorol majd Ukrajnára, hogy a háború lezárása érdekében területi engedményeket tegyen Oroszország számára, és hozzátette, hogy ebben nem hisz.

Zelenszkij állítása szerint az Ukrajnában zajló háború azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak nem kell harcolnia a NATO-országok védelmében, mert ezt az ukránok megteszik, a civilizált világnak pedig ehhez egyedül a szükséges felszerelést kell rendelkezésre bocsátania. Úgy véli, az ukrán háborúra fordított pénz nem kidobott összeg, mert az amerikaiak mindenekelőtt Európa szabadságát és demokráciáját védelmezik.

Kiderült, mire költik a pénzt az ukránok

Az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagból mintegy 50 milliárd dollárt az Oroszországgal háborúban álló ország védelmére szánnak – közölte vasárnap Denisz Smihal ukrán kormányfő a Facebookon. A miniszterelnök szerint mindez több fegyvert jelent Ukrajnának egyebek között több légvédelmi eszközzel és nagyobb hatótávolságú lövedékekkel. A fennmaradó összeg egy részét, 7,8 milliárd dollárt az államháztartás támogatására szánják. További 1,57 milliárd dollárt gazdasági segélyként használnak fel, 400 millió dollárt pedig határvédelemre és aknamentesítésre fordítanak – részletezte Smihal. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a forrásokból pénzt szánnak a létfontosságú infrastruktúra helyreállítására is.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.