BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feloszlatta háborús kabinetjét Benjamin Netanjahu

Benjámin Netanjahu bejelentette a háborús kabinet megszűnését, és közölte, hogy a jövőben a döntéseit szűk körben hozza meg.

Feloszlatta hattagú háborús kabinetjét Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke. Netanjahu most várhatóan konzultációkat fog folytatni a gázai háborúról a miniszterek egy kis csoportjával, köztük Joav Galant védelmi miniszterrel és Ron Dermer stratégiai miniszterrel, akik a háborús kabinet tagjai voltak – írta meg a Reuters.

Netanjahu
izrael
izraeli miniszterelnök
Fotó: AFP

Beni Ganc több mint egy hete kilépett az egységkormányból és ezzel egy időben a háborús kabinetből is, a politikus azzal indokolta kilépését, hogy Netanjahu nem tudott megfelelő stratégiát kialakítani a gázai háborúval kapcsolatban. 

Netanjahu korábban állítólag azt mondta, hogy 

már nincs szükség a háborús kabinetre, 

később Gadi Eisenkot miniszter is otthagyta a háborús kabinet. A The Guradian szerint Netanjahu azért került nehéz helyzetbe, mert a vallásos radikálisokhoz tartozó Bezalel Smotrich pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter is azt követelte, hogy vegyék fel őket a háborús kabinetbe. Ha Netanjahu engedett volna kérésüknek, azzal fokozta volna a feszültséget Izrael és szövetségesei, például az Egyesült Államok között. Az izraeli kormányfő nem tervezi a háborús kabinet újraalakítását, ehelyett a döntéseit szűk körben hozza majd meg, azt követően pedig kérni fogja a szélesebb körű biztonsági kabinet jóváhagyását.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.