Pénz- és tőkepiac

Kilenc év után új csúcsra ért a BUX 2016-ban

Több mint nyolcezer ponttal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2016-ban, a BUX kilenc év után új csúcsot ért el ebben az évben.

A BUX 32 003,05 ponton zárta a 2016-os évet, 33,79 százalékkal, 8082,4 ponttal magasabban a 2015. évi záró értékénél.
   
A BUX kilenc év után idén november 7-én döntötte meg először a korábbi csúcsát, amelyet még 2007. július 23-án ért el 30 118 ponton. November és december folyamán újabb és újabb rekordokat állított fel az index, majd december 28-án 32 025,60 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét. Az éves legalacsonyabb záróértékén, 22 536,03 ponton február 11-én állt a BUX.
   
A forgalma is emelkedett, az azonnali piac éves forgalma 2016-ban mintegy 2400 milliárd forint volt, míg 2015-ben 2225 milliárd forintot tett ki. Az összforgalmon belül a részvények adásvétele 2282 milliárd forintot ért el 2016-ban, 6,7 százalékkal haladta meg a 2015. évit.
   
A vezető részvények árfolyama is jelentősen nőtt 2016-ban. A tőzsde részvénykapitalizációja 6584 milliárd forintra emelkedett a 2015-ös év végi 5067 milliárdról.
   
Az OTP árfolyama egy év alatt 40 százalékkal, 2400 forinttal emelkedett, a bankpapír 8400 forinton zárta a 2016-os évet.
   
A Mol 44,76 százalékkal, 6380 forinttal erősödött 2016-ban, 20 635 forinton zárt az év utolsó kereskedési napján.
   
A Richter 6210 forintos év végi záróára 12,95 százalékkal, 712 forinttal magasabb a 2015-ösnél. 
   
A Magyar Telekom árfolyama egy év alatt 22,66 százalékkal, 92 forinttal 498 forintra nőtt.
   
A Budapesti Értéktőzsdére 2016-ban egy új részvényt, az ingatlanforgalmazó Duna House Holding részvényeit vezették be. Új kötvénykibocsátóként jelent meg a Wingholding, az Erste Jelzálogbank, valamint az Eximbank. Távozott viszont a parkettről a Synergon, a Norbi Update, a Libri-Shopline és a Visonka.

MTI-->

kilenc csúcs 2016 év BUX
Kapcsolódó cikkek