Piacszerkezet és teljesítmény

A kelet-közép-európai bankrendszerek és pénzügyi piacok jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedben. A privatizáció, a pénzügyi reformok, a tőkeáramlás liberalizálása, illetve a hatékony szabályozói környezet keretrendszerének kialakítása elősegítette a bankrendszer stabilitását és egy működőképes pénzügyi infrastruktúra kifejlődését a régió országaiban.

A makrogazdaság stabilitásának, a gazdaság jelentős növekedésének és az Európai Unióba történő egyre nagyobb pénzügyi integrálódásnak köszönhetően a pénzügyi közvetítő rendszer fokozatosan megerősödött. Ezt a folyamatot az EU-csatlakozáshoz kapcsolódó jogharmonizáció is gyorsította.

A bankrendszerben végbement változások jelentősen kihatottak a piaci struktúrára és a versenyre is. A kétszintű bankrendszer kialakulását követően a puha belépési szabályok és magas profitkilátások miatt, főleg a külföldi bankok belépésével emelkedett a bankok száma. A szabályozói környezet szigorítása, valamint a fúziók és felvásárlások, illetve a fizetésképtelenné váló bankok megszűnése miatt azonban a 90-es évek második felétől már csökkenni kezdett a piaci szereplők száma.

Ezzel párhuzamban, a (külföldi) magántulajdon nagymértékű térnyerésével és a pénzügyi rendszer stabilitásának megteremtődésével a bankok teljesítményének alakulása és árazási magatartása fokozatosan piaci alapokra helyeződött.

Az elmúlt évtized végére tehát a verseny már a bankok teljesítményének fontos tényezőjévé válhatott a térség országaiban, ellentétben a piacgazdaságba való átmenet korábbi fázisával, amikor az állami tulajdon túlsúlya és a makrogazdasági instabilitással együtt járó magas kockázatok jelentősen torzították a kereskedelmi bankok árazási döntéseit.



>> A strukturális megközelítés



A verseny banki teljesítményben játszott szerepének empirikus vizsgálatára a verseny mérésének strukturális megközelítése tűnik alkalmasnak. A strukturális megközelítés a piac strukturális jellemzőiből indul ki, és a verseny fokát a koncentráción (illetve a piaci részesedések megoszlásán) keresztül méri. Ezzel szemben a nem strukturális módszerek közvetlenül a bankok piaci magatartásának számszerűsítésével próbálják megragadni a verseny fokát. Mivel fő célunk nem a verseny fokának meghatározása, hanem annak feltárása, hogy a verseny magyarázza-e a bankok teljesítményét, vizsgálatunk szempontjából csak a strukturális módszerek tekinthetők relevánsnak.

Kiterjedt empirikus irodalom foglalkozik a piaci struktúra és a banki teljesítmény közötti kapcsolat vizsgálatával a fejlett országok (főként az USA és EU) bankpiacaira.

A kelet-közép-európai országokra azonban, tudomásunk szerint, csak néhány tanulmány vizsgálta a banki versenyt, illetve azt a kérdést, hogy a verseny foka összefüggésbe hozható-e a bankok teljesítményével. Kutatásunk ezen hiányt pótolva a struktúra-teljesítmény kapcsolat régiószintű vizsgálatára összpontosít, valamint kitér az árazás és jövedelmezőség alakulásának egyéb tényezőire.



>> A kapcsolatot magyarázó hipotézisek



A piaci struktúra és a teljesítmény közötti kapcsolat tanulmányozására először a struktúra-magatartás-teljesítmény (structure-conduct-peformance, SCP) paradigma keretein belül került sor.

Eredeti formájában az SCP modell a teljesítményt az exogén módon adott piaci szerkezet eredményeként magyarázza, amely befolyásolja a piacon működő bankok viselkedését. Az SCP paradigma azt feltételezi, hogy a magasabb koncentráció növeli a bankok közötti összejátszás esélyét, ami magasabb árak alkalmazását és ezen keresztül nagyobb profit elérését teszi lehetővé az adott piacon.

Az SCP paradigma mögött húzódó érvelést kérdőjelezte meg és kínál alternatív magyarázatot a piac szerkezete és a piaci szereplők teljesítménye közötti kapcsolatra a hatékonysági hipotézis (efficiency hypothesis). A hatékonysági hipotézis a banki iparágra vonatkoztatva abból indul ki, hogy a versenytársainál hatékonyabban működő bank az alacsonyabb költség miatt magasabb profitot realizál. A hatékonyabb bankok ugyanakkor nagyobb piaci részesedésre tesznek szert, a nagyobb hatékonysági differenciák így a piaci pozíciók egyenlőtlenebb eloszlását, ezen keresztül magasabb koncentrációt eredményeznek.

A hatékonysági hipotézis szerint tehát a piaci struktúra és a teljesítmény közötti oksági kapcsolat csak látszólagos, hiszen a hatékonyság határozza meg mind a piaci struktúrát, mind a teljesítményt.

A struktúra-teljesítmény kapcsolat vizsgálatára a 80-as évek végéig született empirikus tanulmányok döntő része a jövedelmezőséget (vagy az árat) regresszálta valamelyik strukturális változóval (a piaci koncentrációval és/vagy a piaci részesedéssel) szemben, és az SCP hipotézis igazolásához elegendőnek találták, hogy a koncentráció pozitívan magyarázza a jövedelmezőséget. Ugyanekkor a hatékonysági hipotézis érvényessége mellett érvelő egyes szerzők a hatékonyság proxyjaként az egyes bankok piaci részesedéseit használták. A hatékonysági hipotézist akkor vélték igazoltnak, ha a piaci részesedés pozitívan magyarázta a jövedelmezőséget.

Az utóbbi módszer alkalmazói implicit módon azt feltételezték, hogy a piaci erő fő forrása a kolluzív magatartást lehetővé tevő magas piaci koncentráció.

Egy másik elmélet szerint viszont az egyes szereplők piaci dominanciája jelenti a piaci erő legközvetlenebb forrását, függetlenül attól, hogy ez az erőfölény miből származik. E koncepcióhoz köthető a relatív piaci erő (relative market power, RMP) hipotézis kialakulása.

Az RMP hipotézis bankpiaci értelmezése szerint csak a nagy piaci részesedéssel és jól differenciált termékekkel rendelkező bankok képesek az árazásban piaci erő gyakorlására és ezzel extraprofit realizálására. Ebben az esetben csak a domináns piaci szereplők ármeghatározók, míg a kisebb piaci részesedésű bankok versenyző módon működnek. Az előbbieknek megfelelően, a relatív piaci erő hipotézis szerint az egyedi piaci részesedés a megfelelő proxy a piaci erő, illetve piaci tökéletlenségek mérésére.

Az RMP hipotézist empirikusan akkor találták bizonyítottnak, ha a jövedelmezőséget magyarázó egyenletekben a koncentráció nem bizonyult szignifikánsnak, miközben a piaci részesedés pozitívan magyarázott. Látható tehát, hogy a piaci részesedés alkalmazása a profit-struktúra kapcsolatot magyarázó egyenletekben nem mindig vezet egyértelmű eredményre, hiszen egy bank erős piaci pozíciója a piaci erőfölényre is utalhat, nemcsak a nagyobb hatékonyságra.

A strukturális módszert alkalmazó empirikus irodalom egy része az ár-koncentráció (piaci részesedés) kapcsolat elemzésével tesztelte a piaci erő (SCP és RMP) hipotéziseket. E módszer sem alkalmas azonban önmagában arra, hogy az SCP vagy RMP hipotézis érvényessége egyértelműen megítélhető legyen, a piaci struktúrát leíró magyarázó változókban ugyanis "keveredhet" a piaci erő és a hatékonyság hatása. Ha pl. mindkét hatás egyszerre jelen van, akkor a koncentráció (piaci részesedés) változó paraméterében "kiolthatják" egymást, hiszen ellentétes a hatásuk az árakra. Szintén problémát okozhat, ha a hatékonyság ténylegesen - a hatékonysági hipotézissel ellentétben - negatív kapcsolatban van a koncentrációval vagy piaci részesedéssel.

Ekkor a piaci struktúra változó pozitív szignifikáns együtthatója félrevezető lehet, vagyis nem igazolja egyértelműen az SCP vagy RMP hipotézist, mivel a piaci erő és a hatékonytalanság együttes hatását tükrözi.



>> Bővített modellek: hatékonysági változók



Az előbbi módszertani problémák megoldására a hatékonysági változók egyenletbe való építésével került sor. Emellett, a szakirodalomban a korábban egyként kezelt hatékonysági hipotézisen belül különbséget tettek az X-hatékonysági és mérethatékonysági hipotézisek között.

Az X-hatékonysági hipotézis szerint a hatékonyabb menedzsmenttel és/vagy technológiával működő bankok költségei alacsonyabbak, és ezért jövedelmezőségük magasabb. Az X-hatékonyabb bankok nagyobb piaci részesedésre tesznek szert, ami növeli a piaci koncentrációt. A mérethatékonysági hipotézis szerint a hatékonyabb méret mellett működő bankok fajlagos költségei alacsonyabbak mint a kevésbé mérethatékony versenytársaké, ezért jövedelmezőségük is magasabb. A mérethatékony bankok nagyobb piaci részesedést érnek el, ami magasabb koncentrációhoz vezet.

A piaci struktúra változók (koncentráció és piaci részesedés) és az X-, illetve mérethatékonysági változók egyidejű bevonásával már lehetővé válik, hogy a két piaci erő hipotézis és a két hatékonysági hipotézis egyértelműen igazolható vagy cáfolható legyen.

Az SCP (RMP) hipotézis akkor teljesül, ha a koncentráció (piaci részesedés) pozitívan magyarázza a profitot, miközben a másik strukturális változó és a hatékonysági változók ebből a szempontból irrelevánsak. Hasonlóan a X-hatékonysági (mérethatékonysági) hipotézis akkor igazolható, ha az X-hatékonyság (mérethatékonyság) pozitívan magyarázza a profitot, míg a másik hatékonysági változó és a piaci struktúra változók koefficiense nem releváns.

A hatékonysági hipotézisek teljesülésének azonban szükséges feltétele még az is, hogy a piaci struktúra változói (koncentráció, piaci részesedés) és a hatékonyság között pozitív kapcsolat legyen.



>> Alternatív elméletek és kritikák



A struktúra-teljesítmény kapcsolatra vonatkozóan fentebb ismertetett négy hipotézis mellett említést kell még tennünk az úgynevezett nyugodt élet (quiet life) hipotézisről, amit az irodalomban egyes szerzők a piaci erő hipotézisek speciális esetének tekintenek.

A hipotézis szerint a nagyobb piaci erővel rendelkező bankok menedzsmentje kevésbé törődik a hatékonysággal, mivel a piaci erő kihasználása az árazásban "automatikusan" növeli a bevételeket. A nagyobb piaci erő ebben az esetben a hatékonyság romlásával jár együtt, így ezen bankok nem mutathatnak fel magasabb jövedelmezőséget.

Ezen érvelésnek megfelelően a nyugodt élet hipotézis alternatív magyarázatul szolgál a jövedelmezőség és a piaci struktúra (koncentráció) közötti kapcsolat hiányára. Tágabb értelmezésben a nyugodt élet hipotézis magában foglalja mindazon elméleteket, amelyek a koncentráció és a költséghatékonyság közti negatív kapcsolat magyarázatára születtek.

A strukturális módszerek tárgyalásakor a piaci erő és hatékonysági hipotézisek tesztelése mellettĄ említést kell tenni a banki kamatok ragadóssága és a piaci erő közötti kapcsolatot vizsgáló tanulmányokról is. A kapcsolódó hipotézis szerint, ha a bankoknak van piaci erejük, árazási döntéseik során aszimmetrikusan reagálnak a pénzpiaci kamatok különböző irányú változásaira.

Tehát például gyorsan leviszik betéti kamataikat a pénzpiaci kamatok csökkenésekor, míg ellenkező esetben csak késleltetve emelik a betétekre fizetett kamatokat. Ezzel szemben a versenyző piacokon a pénzpiaci kamatok bármilyen irányú változására gyors reakció várható. A piaci struktúra és a teljesítmény közötti kapcsolatra vonatkozó hipotézisek egyik legfontosabb elméleti kritikája a piacok támadhatóságára alapozza érvelését.

Eszerint kevés piaci szereplő, vagyis magas koncentráció mellett is kialakulhat versenyző árazás, ha a piacra való belépés viszonylag könnyű, illetve a piacról való kilépéskor a belépés költségei visszanyerhetők (nincsenek "elsüllyedt" költségek). Az elmélet azért tett szert egyre nagyobb népszerűségre az utóbbi időben, mert az elmúlt időszakban a dereguláció és a technológiai fejlődés egyre inkább növelte a bankpiacok támadhatóságát.

Egyes szerzők következtetése szerint Európában a pénzügyi szolgáltatók egyre szélesebb köre (nem banki pénzügyi közvetítők részéről fokozódó verseny), a GMU által létrehozott nagyobb belső piac és a jelenlegi versenyhelyzet miatt a nemzeti bankpiacok koncentrációja egyre kevésbé relevánssá válik a versenypolitika szempontjából. Más szerzők elfogadják ugyan, hogy az előbbi tényezők növelték a piacok támadhatóságát, de hangsúlyozzák, hogy bizonyos tevékenységeknél a bankok egyeduralmát még nem sikerült megtörni.

Így a retail banki szolgáltatások piacán a pénzforgalmi szolgáltatások, illetve a kis- és középvállalkozások hitelezése még mindig lokális piacnak számít, ahol a bankok képesek erőfölényükkel visszaélni.

(A modell technikai leírása az alsó cikkünkben olvasható.)



>> Vizsgált országok és intézmények



Az elemzésünkhöz a régióban olyan országokat, egyben lokális piacokat választottunk, ahol stabilnak mondható a makrogazdasági környezet, a pénzügyi reformok már előrehaladottak, és a megfelelő szabályozói környezet fellelhető.

Ennek szellemében vizsgálatunk kiterjedt az alábbi nyolc országra: Észtországra, Litvániára, Lettországra, Csehországra, Szlovákiára, Lengyelországra, Magyarországra, Szlovéniára (KKE-8). Ezek az államok 2004-ben csatlakoznak az EU-hoz, és később, a maastrichti kritériumok teljesítésével, beléphetnek az GMU-ba is.

A pénzintézetek körének definiálásánál a torzulások elkerülése végett a homogenitást kellett szem előtt tartanunk. Ennek megfelelően a vizsgált banki iparág alatt csak a kereskedelmi bankok csoportját értettük, ahol a betételhelyezés és a hitelnyújtás a meghatározó. Nem foglalkozunk a nem banki pénzügyi közvetítőkkel, mivel ezekre az intézményekre sokszor más szabályozás vonatkozik, illetve jellemzően csak egy speciális szegmensen, egy-egy részpiacon versenyeznek a kereskedelmi bankokkal. A homogenitás miatt viszont a kereskedelmi bankokon belül is szűkítenünk kellett a vizsgált csoportot.

A bankrendszeren belül sokszor találunk specializált tevékenységi körű kisbankokat, amelyek legtöbbször erős termékdifferenciálást alkalmazva egy-egy kisebb részpiacra koncentrálnak. Ide sorolhatók a főleg csak autóhitelezéssel, áruvásárlási hitelek vagy személyi kölcsönök nyújtásával foglalkozó bankok.

A specializálódott kisbankok teljesítménye így nem összehasonlítható a nagyobb bankokéval. A könnyebb összevetés miatt ezért a mintából kizártuk a mérlegfőösszeg alapján 1 százaléknál kisebb piaci részesedésű intézményeket. A vizsgálat köre tehát csak az 1 százaléknál nagyobb piaci részesedésű kereskedelmi bankokra terjedt ki.

A vizsgált nyolc ország kereskedelmi bankjainak éves mérlegeit és eredménykimutatásait a Fitch IBCA Bankscope adatbázisából nyertük.

A vizsgált országok nagy részében a bankrendszer lefedettségére Ąaz 1 százaléknál kisebb piaci részaránnyal rendelkező bankok kizárása után viszonylag magas (80 százalék feletti) érték adódott. Az adatbázis nagy hiányossága viszont, hogy figyelembe véve a kellő nagyságú bankszámot és lefedettséget, megfelelő idősoros adat csak 1998 és 2001 között állt rendelkezésre. Így a mintába végül 91 bank keresztmetszeti adatainak 4 éves idősora került.

Az országspecifikus adatokat (bankrendszeri és a fontosabb makrogazdasági mutatók) részben közvetlenül a nemzeti jegybankok bocsátották rendelkezésre, részben pedig a nemzeti jegybankok honlapjairól gyűjtöttük össze azokat.



>> Empirikus eredmények Kelet-Közép-Európára



A tesztek egyik legfontosabb eredménye, hogy a vizsgálatok alapján Kelet-Közép-Európában nem volt igazolható az SCP hipotézis, hiszen a piacok koncentrációja sem a nettó kamatmarzzsal, sem a jövedelmezőséggel nem mutatott pozitív kapcsolatot. A koncentráltabb piacokon a bankok összejátszás formájában tehát nem realizáltak nagyobb kamatmarzson keresztül magasabb profitot.

Az empirikus eredmények alapján az RMP hipotézis viszont bizonyítást nyert. A vizsgált periódusban tehát a régió országainak domináns bankjai a relatív piaci erőfölényből származó árazási előnyük kihasználásával, versenyt korlátozó viselkedésükkel extraprofitra tettek szert, és ezzel jóléti veszteséget okoztak.

A relatív piaci erő kihasználása a monetáris transzmisszió szempontjából ugyancsak káros jelenség lehet, mivel ekkor a jegybanki kamatlépéseket a nagyobb bankok valószínűleg késlekedve vagy csak részlegesen követik. A verseny és a pénzügyi stabilitás közötti lehetséges trade-off hatás miatt viszont a piaci erő gyakorlása a nagyobb bankok magasabb jövedelmezőségén keresztül kedvezően érintheti a rendszer pénzügyi stabilitását.

Az eredmények továbbá igazolták, hogy a bankok árazásában fontos szerepet játszott a költségek és a kockázatok szintje, illetve a tartalékráta mértéke. A vizsgált országokban elmondható, hogy az elmúlt időszakban minél magasabb költségekkel működött egy bank, annál szélesebb kamatmarzsot alkalmazott. A várakozásnak megfelelően ugyancsak a magasabb marzsok irányába hatott a kockázatosabb portfólió, illetve a kötelező tartalékolásból adódó nagyobb jövedelemelvonás is.

Emellett szoros negatív kapcsolatot találtunk a bankrendszer relatív mérete és az ára-zás, valamint a jövedelmezőség között. A kelet-közép-európai bankrendszerek összehasonlítása alapján elmondható, hogy a banki közvetítés nagyobb mélysége kisebb nettó kamatmarzzsal és jövedelmezőséggel párosult.

Fontos azonban megemlíteni, hogy az általunk kapott empirikus eredményeket több okból óvatosan kell kezelni. Annak függvényében, hogy aggregált vagy részpiacok szintjén vizsgáljuk a bankok árazási magatartását, jelentősen eltérő eredményeket kaphatunk. Az egyedi banki hitel és betéti kamatok rendelkezésre állása esetén ezért érdemes újra megvizsgálni az SCP és RMP hipotézisek érvényességét minden részpiacra külön-külön is.



>> Várható jövőbeli tendenciák



Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a banki árazást, illetve jövedelmezőséget magyarázó tényezők hatása a küszöbönálló EU- és a későbbi GMU-csatlakozással a jövőben módosulhat. A nagyobb piac által kikényszerített élesedő verseny például mérsékelheti a régiónkban jelen lévő relatív piaci erő hatását és az ebből származó jóléti veszteséget, valamint növelheti a monetáris transzmisszió hatékonyságát.

Ugyancsak fontos aspektus, hogy a bankrendszerek további konszolidációja, hatékonyságjavulása és a reálgazdasági konvergenciából adódó stabilitás várhatóan mérsékelni fogja a banki költségek és kockázatok országok közötti differenciáját és egyben ezen tényezők árazásra gyakorolt hatását. A banki közvetítés gaz-dasági fejlődéssel párhuzamos további mélyülése következtében pedig a bankrendszer mérete és a kamatmarzs, valamint a jövedelmezőség közötti negatív kapcsolat erőssége is csökkenhet.