BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elszálltak az agrárárak

Gyorsuló ütemben emelkednek a mezőgazdasági árak, a visszatérés a korábbi évek árszintjére a legtöbb elemző szerint kizárt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 25,6 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkorit – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 50,6 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 2,6 százalékkal növekedett. Az agrártermékek termelői ára 2007 első kilenc hónapjában átlagosan 16,9 százalékos növekedést mutatott, ami a növényi termékek árszínvonalának 32,1, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 1,4 százalékos emelkedéséből adódott. Az első háromnegyed évben a mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 12,5 százalékkal volt magasabb a 2006. azonos időszakinál.

A legnagyobb – 90 százalék feletti – drágulás a gabonafélék körében volt, míg a vágóállatok átlagára enyhén csökkent. Ez valószínűleg csak átmeneti jelenség, mivel a takarmányárak növekedését előbb-utóbb érvényesíteni fogják az állattenyésztők.

A drágulást az egész régióban tapasztalható kedvezőtlen időjárás robbantotta ki, de hosszabb távú folyamatok is kerültek felszínre az utóbbi időszakban. Az egyik legtöbbet emlegetett ok, hogy sok termelő állt át a nagy kereslet miatt bioetanol alapanyag termesztésére. A világpiaci árak emelkedése azonban már amúgy is esedékes volt, mivel a gyorsan fejlődő ázsiai térségek, elsősorban Kína élelmiszerkereslete nagy ütemben növekszik, ami egyre nagyobb nyomást jelent elsősorban a gabonafélék árára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.