Magyar gazdaság

Könnyebb határátlépések

Még tavasszal megszülethetnek azok a megállapodások, amelyek ez év végére vagy jövő év elejére megvalósíthatóvá teszik a magyar turisták és üzletemberek vízummentes beutazását az Egyesült Államokba – nyilatkozta lapunknak Somogyi Ferenc washingtoni magyar nagykövet. Ezek többek között a terrorgyanús személyek adatainak cseréjét, illetve az ellopott útlevelek kezelésének kérdését ölelik majd fel. Ahhoz, hogy a vízummentesség a gyakorlatban is megvalósuljon, az amerikai hatóságoknak ki kell építeniük egy utaskiléptető rendszert. Ezzel kívánják ugyanis ellenőrizni, hogy a törvény előírásának megfelelően a vízummentességet élvező országok polgárainak legalább 97 százaléka nem tartózkodik hosszabban az USA-ban az engedélyezettnél. Somogyi szerint ennél lényegesen egyszerűbb lesz annak az elektronikus utazási előrejelző rendszernek a kiépítése, amely a vízumigénylést válthatja fel.

Az elektronikus rendszerben a kiutazni szándékozóknak nem kell majd több adatot megadniuk, mint amennyit leszállás előtt az Amerikába tartó gépeken ma is ki kell töltenie minden külföldinek. Ha a rendszer valamilyen oknál fogva nem adja ki automatikusan az engedélyt, akkor az utasnak a maihoz hasonló, vízumigénylés-szerű eljáráson kell átesnie. A nem üzleti vagy turistacéllal utazók számára megmarad a vízumkötelezettség.

Somogyi szerint az EU és az USA közötti nézeteltérés abból fakadt, hogy Brüsszel nem kezdett időben tárgyalásokat Washingtonnal a koncepcionális különbségekről. Míg az EU közösen tárgyalt volna a valamennyi tagállamra vonatkozóan egységes szabályokról, addig az Egyesült Államokban törvényi feltételei vannak a vízummentesség megadásának. Ilyen például az az előírás, hogy a kérelmek elutasítási arányának 10 százalék alatt kell lennie. Magyarországon ez ugyan jelenleg 10,3 százalék, de a csökkenő tendenciának köszönhetően az Egyesült Államok teljesítettnek tekinti ezt a feltételt.

Ami Magyarország és az új tagállamok számára könnyítés, az az eddig vízummentességet élvező régi tagállamok (és Szlovénia) számára szigorítás lesz: így valósul majd meg az EU-országok egységes bánásmódja. Az elektronikus utazási előrejelző rendszert ugyanis az eddig is vízummentességet élvező országokban is bevezetik. VG

Hazai többlet a magyar–amerikai kereskedelemeben

Somogyi szerint Magyarország továbbra is kedvelt célország az amerikai befektetők szemében. Bár a hazai munkaerőköltség már nem versenyezhet a kínaival vagy az indiaival, a termelés hatékonysága még mindig jó. Jelentős vonzerőt jelentenek a közvetlen támogatások, az uniós pályázatokon való részvétel lehetősége, az ország földrajzi helyzete, valamint a még mindig szolidnak tekintett egyetemi bázisra épülő k+f-együttműködési lehetőségek.

Magyarországon mintegy ezer regisztrált amerikai gazdasági szereplő van jelen.

Bár az Egyesült Államok az egyik legjelentősebb

tőkebefektető Magyarországon, a külkereskedelemben hazánk mutat fel többletet: a 2,5 milliárd

dolláros kivitellel szemben 1,3 milliárd dolláros import áll. Igaz, a többlet évről

évre csökken.

Magyarországon mintegy ezer regisztrált amerikai gazdasági szereplő van jelen.

Bár az Egyesült Államok az egyik legjelentősebb

tőkebefektető Magyarországon, a külkereskedelemben hazánk mutat fel többletet: a 2,5 milliárd

dolláros kivitellel szemben 1,3 milliárd dolláros import áll. Igaz, a többlet évről

évre csökken.-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek