Magyar gazdaság

Kormányválsághoz vezethet a kiadáscsökkentés és a különadók Dublinban

Nagy-Britannia mint a szigetország legközelebbi gazdasági partnere, kész mintegy 7 milliárd font kétoldalú kölcsönt nyújtani Írországnak – jelentette be George Osborne brit kancellár a BBC televízió reggeli adásában. Az íreknek nyújtott uniós pénzügyi csomag csaknem 100 milliárd euróra rúghat. Az uniós csomag fejében jövőre hatmilliárd eurót kell lefaragni az ír büdzsé hiányából. A tervek között különadó is szerepel.

Az elsősorban banki segélycsomagot kérő Írországnak részben közvetlenül, részben pedig a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül. A Spiegel, német lap úgy tudja, a kétoldalú kölcsönszerződésben Svédország is jelezte részvételét.

Nagy-Britannia részvételét az által az íreknek folyósított kölcsönben még a korábbi kancellár Alistair Darling írta alá. Geoge Osborne – EU-szkeptikus politikus - akkor nagyon támadta ezért a lépésért képviselőtársát, hangoztatva, hogy Nagy-Britanniának Írország közvetlen szomszédaként közvetlen segítséget kell nyújtania.

Osborne szerint a kölcsön jelzi Írország felé, hogy Nagy-Britannia nem része az eurózónának, mégis kész segíteni legközelebbi gazdasági partnerének. A zöld szigettel a britek komolyabb kereskedelmet folytatnak, mint Brazíliával, Oroszországgal, Indiával és Kínával együttvéve.

Mint ismeretes, vasárnap megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei abban, hogy Írország támogatást kap az euróövezeti pénzügyi mentőmechanizmus révén. A pontos részleteket még nem dolgozták ki, de várhatóan egy hároméves programról lesz szó. Didier Reynders, a soros EU-elnök Belgium pénzügyminisztere annyit árult el: a csomag nagysága kevesebb lesz 100 milliárd eurónál.

Az ír kormány szerdán ismerteti már korábban bejelentett 15 milliárd eurós megtakarítási tervének részleteit, de a kidolgozott tervre az uniós hatóságoknak is rá kell bólintaniuk, mielőtt a szigetország megkapja az IMF-EU csomagot - írja az MTI Eco a Reutersre hivatkozva.

Az ország négyéves hiánycsökkentési programmal 2014-re szorítaná le államháztartási hiányát a arányában 3 százalékos euróövezeti küszöb alá. Brian Lenihan ír pénzügyminiszter már november elején bejelentette, hogy a program keretében kormány egyedül a jövő évben hatmilliárd eurót tervez lefaragni államháztartási hiányából. Az ír történelem legkeményebb költségvetésében 4,5 milliárd eurót kiadáscsökkentés révén, 1,5 milliárd eurót különadók kivetésével készülnek előteremteni.

Portugália egyelőre nem kér az IMF-ből

Az Európai Bizottság szerint - az Írország után a következő leggyengébbnek tekintett euróövezeti ország - Portugália helyzete alapjaiban különbözik Írországétól, és Lisszabon megszorító intézkedései lehetővé teszik az államháztartási célkitűzések teljesítését. A bizottsági szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Portugália esetében az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a bankágazat viszonylag egészséges és rugalmas, ugyanakkor az ország jövő évi, ambiciózus költségvetése lehetővé teszi, hogy Portugália teljesítse adósságcsökkentési célkitűzéseit. A bizottsági véleménnyel egybehangzóan nyilatkozott vasárnap este a portugál pénzügyminiszter is - írja az MTI-Eco.

Az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport, az Eurogroup elnöke, Jean-Claude Juncker ezzel kapcsolatban hétfőn máris értésre adta: az államháztartási konszolidációnak nincs alternatívája, vagyis ha az írek nem tudják végrehajtani a tervezett takarékossági programot akkor "nem lesz lehetséges Írországot megsegíteni".

A Moody''s hitelminősítő szerint ugyanakkor az EU/IMF mentőcsomag igénybevétele Írország hitelminősítése szempontjából negatív, mivel az a bankrendszer problémáinak súlyát az államra hárítja és növeli a szuverén adósságterheket. Ezek alapján a mostani ír felülvizsgálat legvalószínűbb kimenetele a Moody''s részéről egy több besorolást ugró leminősítés lesz, amely ugyanakkor még a befektetési kategóriában hagyja Írországot - közölte a Moody''s alelnöke.

Ha azonban a zöldek is ellenzékbe vonulnak a kormánypártnak nem lesz meg a döntések meghozásához szükséges többsége, így vélhetően a csomagot sem sikerül a házon végig vinni. Brian Cowen ír miniszterelnök szerint a Fianna Fáil vezette Zöld Párt eddig nem tiltakozott a kormány tervei szerint, mondván „ez a dolguk” -->

IMF font Nagy-Britannia bankmentés csőd EU osborne hitel Írország
Kapcsolódó cikkek