Magyar gazdaság

Sok pénzt kap a hazai agykutatás

Kizárólag felfedező kutatásokon alapuló új terápiákkal és megelőzéssel csökkenthető érdemben az agyi rendellenességek hatalmas társadalmi és gazdasági terhe. Ez a felismerés vezetett a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) elindításához.

Magyarország a világon elsőként indított el egy olyan nemzeti kutatási programot, amely a hazai agykutatás eredményeire alapozva a kutatás és fejlesztés, a betegségmegelőzés és gyógyítás terén egyaránt egyedülálló eredményeket ígér. Ezt hangsúlyozta Pálinkás József, az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel és Freund Tamással, a NAP elnökével aláírták a megállapodást a program támogatásáról.

A megállapodás értelmében a négyéves program 12 milliárd forintos támogatásra számíthat a Kutatási Technológiai és Innovációs Alapból. A NAP öt tematikus pillére a felfedező kutatásokra, a klinikai idegtudományi kutatásokra, a gyógyszerfejlesztéshez kapcsolódó kutatásokra, a bionikai, infobionikai kutatásokra és a kapcsolódó társadalmi kihívásokra terjed ki.

Nálunk a betegségteher közel egyharmadát az agy és az idegrendszer rendellenességei adják. Egymillió beteg szenved migrénben. Évente 40 ezer embert sújt a stroke, az agyi érkatasztrófák 18 ezer halálos áldozatot követelnek. Az epilepsziások száma 80-100 ezerre tehető, és körülbelül 18 ezren szenvednek Parkinson-kórban.

Freund Tamás, a program vezetője ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy világjelenségről van szó. Egyrészt a lakosság elöregedésével máshol is rohamosan nő az Alzheimer- és Parkinson-kórban, az időskori elbutulásban szenvedők száma, másrészt a kommunikációs nyomás és az állandósult stressz óriási mértékben megterheli agyunkat. A globalizáció, a pénzügyi válságok következtében rohamosan nő a depresszió, a szorongás, a pánikbetegség, az addikció, a krónikus stressz és a skizofrénia előfordulása. 2010-ben 30 európai ország agyi betegségekből eredő éves összköltsége 798 milliárd eurót tett ki, ami meghaladja a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz kezelésével kapcsolatos együttes kiadásokat.

A világszerte elismert magyar agykutatók a NAP segítségével ezen a helyzeten változtathatnak. A program több okból is példaértékű: „A legkiválóbb akadémiai és egyetemi műhelyek szoros együttműködésére épül, kiemelkedő finanszírozásban részesül és nem csak négy évre szól. A bátor döntéseket és vállalásokat azonban világra szóló eredményekkel kell igazolni” – mondta az MTA elnöke.

Programparaméterek

– Az „A” alprogram célja a már nemzetközi élvonalba tartozó kutatóhelyek megerősítése. A keret 6,4 milliárd forint. Koordinátora az MTA KOKI. A konzorcium tagja több egyetem, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, a Richter Gedeon Nyrt.

– A „B” alprogram célja az agyelszívás visszafordítása, kutatók hazahívása. Kerete 5,6 milliárd forint. A rendelkezésre álló forrásokból 15–30 újonnan alakuló kutatócsoport működtethető három-négy évig.

– A NAP egyúttal kapcsolódik az egyik legnagyobb közös európai kutatási vállalkozáshoz, az Emberi Agy Projekthez.

– A „B” alprogram célja az agyelszívás visszafordítása, kutatók hazahívása. Kerete 5,6 milliárd forint. A rendelkezésre álló forrásokból 15–30 újonnan alakuló kutatócsoport működtethető három-négy évig.

– A NAP egyúttal kapcsolódik az egyik legnagyobb közös európai kutatási vállalkozáshoz, az Emberi Agy Projekthez. -->

agykutatás egészségügy
Kapcsolódó cikkek