Magyar gazdaság

Ez vár a világra és Magyarországra idén

A tavalyinál gyorsabban nőhet a globális GDP, de nem lesz könnyű év az idei sem a Világbank friss jelentése szerint. A magyar gazdaság felpörgésére sem számítanak.

Kissé borús képet festett a világgazdaságról a Világbank ma kiadott jelentése, és a nemzetközi szervezet a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban sem túlzottan optimista. A stagnáló globális a visszafogott beruházások és az egyre növekvő politikai bizonytalanság miatt újabb nehéz év vár a világra. A Világbank közgazdászai úgy látják, hogy 2017-ben 2,7 százalékkal nő a globális a 2016. júniusban becsült 2,8 helyett, de meg fogja haladni a tavalyi 2,3 százalékot. Az idei évre vonatkozó prognózist ugyan csak kismértékben rontották, de ez beleillik abba a képbe, amely szerint a legtöbb intézmény mostanában borúlátóbb előrejelzéseket tesz közzé a korábbiakhoz képest. Jövőre és 2019-ben egyaránt 2,9 százalékos globális növekedést várnak a szakértők.

Meglátásuk szerint ebben a környezetben hazánk sem lesz képes túl nagy fordulatszámra kapcsolni. A magyar gazdaság a tavalyi 2,1 százalékos becsült növekedés után 2017-ben 2,6 százalékra gyorsul, ami mélyen alulmúlja a legtöbb elemző és kutatócég által várt 3,5-4 százalékos ütemet. A Világbank vélhetően nem számolt az év végi kormányzati intézkedésekkel. A szervezet úgy kalkulál, hogy a GDP-növekedés jövőre 2,8, azt követően pedig 2,7 százalékos lesz hazánkban – ez szintén jóval alacsonyabb, mint a gazdasági tárca prognózisa. A Világbank azonban még így is kissé felfelé módosította a Magyarországra vonatkozó, fél évvel ezelőtti 2017-es prognózisát, Lengyelország és Románia kilátásait azonban ennél is kedvezőbben ítéli meg.

Hasonlóan borúlátó előrejelzést utoljára a Nomura elemzői tettek közzé, akik nem számolnak a világgazdaság érdemi élénkülésével, eszerint a magyar GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, de a jegybank és a kormány élénkítő politikája javíthat ezen. Elismerik, hogy a gyors magyar béremelkedési ütem az általuk vártnál nagyobb GDP-növekedést hozhat, de a magánberuházásokat gyengének tartják, a potenciális (hosszú távú) növekedést pedig 2,5 százalék közelébe teszik. A Nomuránál úgy látják, hogy a magyar gazdaság Csehországgal azonos ütemben növekedhet, a lengyel és a román gazdaság viszont 3-4 százalék között bővülhet. A legtöbb szakértő azzal számol, hogy az EU-források ismételten felgyorsuló lehívása megemeli a magyar beruházási rátát, a béremeléssel kombinálva pedig könnyen elérhető a 3 százalék hazánkban is.

A beruházások hiánya azonban nem csak Magyarországon jelent gondot. A Világbank hangsúlyozza, hogy a gyenge beruházási kedv visszahúzza a GDP-növekedést számos feltörekvő országban és a fejlett gazdaságokban egyaránt. A bővülést támogatja 2017-ben, hogy az olajexportálók már nem szenvednek annyira az alacsony árak miatt, az importáló országokban pedig erősödik a belső kereslet. A Világbank úgy látja, hogy ha megvalósul a költségvetési élénkítés a nagyobb gazdaságokban, akkor az támogathatja a globális GDP emelkedését is – ez különösen igaz az Egyesült Államok fiskális impulzusára –, de a kockázatok egyelőre inkább a lassulás felé mutatnak. Ezek közül – jegyezték meg – a legfontosabbak a politikai bizonytalanságok.

GDP globális GDP Világgazdaság növekedés Világbank gazdaság
Kapcsolódó cikkek