Magyar gazdaság

Közel 300 milliárd eurós a közúti balesetek járulékos költsége

Magyarországon 2010-hez képest 19 százalékkal kevesebben, 62-en haltak meg közúti balesetben.

Az előző évekhez képest tavaly kevesebb ember vesztette életét az uniós utakon – az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint. A becslések szerint tavaly 22 800 ember halt meg közúti balesetben az Európai Unióban, ami csaknem hétezerrel alacsonyabb szám a 2010-ben regisztráltnál. Egy millió lakosra vetítve átlagosan 51 közúti baleset jutott. Ezzel az adattal pedig az továbbra is a legbiztonságosabb térség ilyen szempontból.

Noha a tagállamok közúti közlekedésbiztonságban mutatkozó eredményei közelednek egymáshoz, a legrosszabb teljesítményű országban továbbra is négyszer annyi ember hal meg közúti halálesetet, mint a legjobban. A

legbiztonságosabb utak Svédországban (22 haláleset/millió lakos) és Írországban (29/millió) voltak,

míg Romániában (96/millió), Bulgáriában (89/millió) és Lengyelországban (77/millió) a legmagasabb halálozási arány 2019-ben volt.

Magyarországon 2010-hez képest 19 százalékkal kevesebben, 62-en haltak meg közúti balesetben, ami az előző évhez képest pedig 5 százalékos csökkentést regisztráltak.

A becslések szerint minden olyan balesetnél, ahogy egy ember elhuny, további öt ember súlyos sérüléseket szenved. Tavaly mintegy 120 ezer volt az életüket megváltoztató sérüléseket elszenvedők száma. A közúti balesetek járulékos költsége becslések szerint körülbelül 280 milliárd eurót tesz ki, vagyis az EU GDP-jének körülbelül 2 százalékát.

Adina Vălean közlekedési biztos tájékoztatása szerint a Bizottság célja, hogy 2050-ig megszűnjenek a halál és súlyos sérüléssel járó balesetek az európai utakon. Az belül 2030-ra 50-50 százalékkal szeretnék csökkenteni a halálesettel és és súlyos sérüléssel járó balesetek számát.

Közúti halálesetek millió lakosra vonatkoztatva – előzetes adatok 2019-re *

2010

2018

2019

% változás 2018-2019

% változás 2010-2019

Belgium

77

53

56

6%

-24%

Bulgária

105

87

89

3%

-19%

Csehország

77

62

58

-6%

-23%

Dánia

46

30

35

20%

-20%

Németország

45

40

37

-7%

-16%

Észtország

59

51

39

-22%

-34%

Írország

47

29

29

1%

-33%

Görögország

113

65

65

-1%

-45%

Spanyolország

53

39

36

-6%

-31%

Franciaország

64

49

48

0%

-19%

Horvátország

99

77

73

-6%

-30%

Olaszország

70

55

55

-1%

-20%

Ciprus

73

57

59

6%

-13%

Lettország

103

78

69

-12%

-39%

Litvánia

95

62

66

6%

-38%

Luxemburg

64

60

36

-39%

-31%

Magyarország

74

65

62

-5%

-19%

Málta

31

38

32

-11%

23%

Hollandia

32

35

34

-3%

9%

Ausztria

66

46

46

0%

-26%

Lengyelország

103

76

77

0%

-26%

Portugália

80

66

61

-8%

-33%

Románia

117

96

96

0%

-22%

Szlovénia

67

44

49

13%

-25%

Szlovákia

65

48

51

7%

-25%

Finnország

51

43

37

-14%

-24%

Svédország

28

32

22

-32%

-17%

EU

67

52

51

-2%

-23%

Egyesült Királyság

30

28

28

0%

-3%

Svájc

42

27

22

-20%

-43%

Norvégia

43

20

20

1%

-48%

Izland

25

52

17

-67%

-25%

Kiemelt kép: Matey István/Hajdú-Bihari Napló

közlekedésbiztonság Európai Bizottság Európai Unió közúti közlekedés
Kapcsolódó cikkek