BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

Hiába írja elő a KRESZ, Magyarországon csak most kezd elterjedni az a nyugat-európai szokás, hogy a forgalom lelassulásakor rögtön biztonsági sávot hagynak az autósok az útpálya közepén. Nem árt tudni, hogy ez lenne a kötelező magatartás minden ilyen helyzetben az autópályákon.

Aki közlekedett már a magyar autópályákon, annak biztosan nem kell bemutatni azt a közlekedési morált, amely egyszerre vegyíti a balkáni temperamentumot a délolasz életérzéssel és a német szabálykövetéssel. Ezért aztán nagyon gyakoriak a konfliktusok, melyeknek legtöbbször a hétköznapi autós issza meg a levét, aki egyszerűen csak A-ból szeretne B pontba eljutni.

autópálya
Autópálya: új szokás van kialakulóban Magyarországon / Fotó: Shutterstock

 

Autópálya: a belső sávban haladók a szalagkorlátig, a külsőben lévők a leállósávba húzódnak le

Épp ezért szembetűnő az az előzékenység, amely az M1-es autópályán az utóbbi időben felütötte a fejét, rögtön azután, hogy beállna a forgalom:

az autópályán belső sávban haladók egészen balra, a szalagkorlátig húzódnak, míg a jobboldali, külső sávban lévők a lelállósávba térnek át, még azelőtt, hogy a mentésben részt vevő járművek a baleset helyszínére érnének.

Egyébként az érvényes KRESZ-szabályozás is pontosan ezt írja elő, a 2012. szeptember 1-jétől érvényes módosítás szövege kimondja:

az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében – a (4) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében

a) a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódniuk,

b) az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódniuk,

és – ha az így kialakuló „folyosóban” történő biztonságos elhaladás azt szükségessé teszi – a forgalmi sávokat kijelölő terelővonalak átlépésével kell haladni és megállni.

Tehát a mentősáv kialakítását haladéktalanul meg kell kezdeni, ha a továbbhaladás nem lehetséges és a torlódás elkerülhetetlen, függetlenül attól, hogy a sürgősségi egységek már a közelben vannak-e vagy sem. 

Az előírás betartása minden jármű számára kötelező.

A mentősávot számos nyugati ország alkalmazza, így hazánkon túl 

  • Ausztria, 
  • Németország, 
  • Csehország és 
  • Szlovénia útjain is kötelező biztonsági folyosót kialakítani torlódáshoz érve. 

A szabály megszegését több országban büntethetik. Elvileg Magyarországon is, de a rendőrség jóindulatán múlhat, hogy erről nem igazán hallani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.