Az idei év második hónapjában mindössze 2,67 milliárd forint értékű áruhitel mozdult meg, ennyit vettek fel a lakossági ügyfelek. Ennél gyengébb teljesítményt utoljára 2022 áprilisában nyújtott ez a szegmens. Arra pedig, hogy a februári 10 133 áruhitelnél kevesebb szerződéssel találkozzunk, még egy évvel hátrébb kell lapozni a naptárakban – utoljára 2021 áprilisában kötöttek tízezernél kevesebb szerződést az ügyfelekkel a hitelnyújtók – közölte Gergely Péter, a Biztos Döntés pénzügyi szakértője.
Éves összevetésben az év első két hónapjában mind darabszámban, mind értékben 18 százalékos visszaesést mutat a piac. Mindezt úgy, hogy a nem folyószámla jellegű termékek hitelvolumene 48 százalékkal nőtt éves összevetésben, míg a megkötött hitelszerződések darabszáma stagnálást mutat.
Az áruhitelek ma a piac mindössze egy százalékát teszik ki, miközben két éve, 2023 decemberében száz megkötött lakossági hitelszerződésből még több mint három áruhitel volt.
A visszaesés egyik oka természetesen a szezonalitás. Gergely Péter szerint az év első hónapjai jellemzően nem erősek az áruhitelpiacon, hiszen a termék jellegéből adódóan a karácsonyi értékesítési csúcs után vagyunk, amikor az emberek a kiköltekezés után összébb húzzák a nadrágszíjat. Ugyanakkor a mostani visszaesés okait azért érdemes kicsit alaposabban megvizsgálni, mert egy lendületét visszanyerő piac kezdett el decembertől komoly mértékben zuhanni. Tavaly novemberben még történelmi csúcsot, 5,72 milliárd forintos kihelyezést és 22 ezernél is több szerződést regisztráltak a finanszírozók. Az akkori fellendülés motorja a szakértő szerint az inflációs sokk utáni fellélegzés időszaka volt, ám emellett fontos piacbővítő elem volt az is, hogy az áruhitelre specializálódott pénzügyi szolgáltatók mostanra már a webshopokban rendelt termékek mellé is pillanatok alatt tudnak kölcsönt nyújtani.
A Biztos Döntés pénzügyi szakértője szerint a visszaesés okai többrétegűek. Az biztos, hogy az infláció visszatérése nem tett jót a piacnak, mivel a bizonytalanság ismét megjelent a családokban, aminek következménye a háztartási beruházási kedv megcsappanása volt. Ennek kapcsán arra emlékeztet, hogy az év első két hónapjában az üzemanyag-forgalmazás nélkül számolt kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékos éves növekedésétől elmaradó mértékben, 3,2 százalékkal nőtt csak az áruhitelben leginkább érintett bútor, műszaki cikk és számítástechnikai eszközök értékesítése. Igaz – teszi hozzá Gergely Péter –, ez kizárólag a családi informatikai fejlesztések elmaradásának tudható be, ahol nem sikerült a 2024-es bázisév adatait sem meghaladni, miközben a bútor és műszaki cikkek forgalma az év első két hónapjában 7 százalékot meghaladó mértékű növekedést mutat.
A visszaesés harmadik oka a szakember szerint az, hogy az év elejére kevés kereskedő és finanszírozó hirdet finanszírozási akciót. Márpedig – emlékeztet Gergely Péter, a piac egyik leghangsúlyosabb szereplőjének, a közelmúltban a Magyar Cetelem megvásárlásával a szegmens meghatározó specialistájának számító Cofidis becslésére – a piacon minden harmadik-negyedik áruhitel akciós, nullaszázalékos teljes hiteldíj mutató (thm) melletti szerződés keretében kerül értékesítésre.
Az áruhiteles akciók elmaradása miatt az ügyfelek a kamatokat nézik, s mivel immár a kisebb összegű hiteleknél és a szerényebb anyagi lehetőséggel bíró ügyfeleknél is számottevően csökkentek a személyikölcsön-kamatok, ezért sokan áruhitel helyett személyi kölcsönből finanszírozzák a beszerzéseiket. Teszik ezt már csak azért is, mert a gyorskölcsönök piacának két meghatározó szereplője, a Cofidis és a Trive Bank egyaránt kínál teljesen online hiteligénylési folyamatot, az utóbbinál ráadásul akár 15 percen belül számlán lehet a kért összeg. Ez már valós alternatívája lehet egy áruhitelnek.
A következő hónapokban ettől még lehet fellendülés, ám a kép Gergely Péter szerint nem túl rózsás. A tavaszi-nyári lakásfelújítási időszakban például az ebből korábban forgalmat realizáló áruhitelek még egy újabb vetélytársat is kapnak, hiszen a SZÉP-kártyákon elérhető keret fele lakásfelújítási célra is felhasználható.
Ráadásul idén nyáron elmaradnak azok a jelentős nézőszámmal bíró sportesemények (foci-eb, -vb vagy olimpia), amelyekre komoly áruhitel-akciókkal és jól prognosztizálható keresletbővüléssel készülhettek a finanszírozók.
A másik oldalon ugyanakkor a Biztos Döntés szakértője szerint ott lehet a remény, hogy az újból megzabolázott pénzromlás és a reálbér-emelkedés révén visszatér a lakosság élelmiszereken túlmutató fogyasztási kedve, ami lökést adhat az áruhitelezésnek is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.