Túl szigorú a piac a Rábával

Korábban is írtunk már arról, hogy túl szigorúan ítéli meg a piac az 1150 és 1250 forint közti sávba beszorult Rábát. Ha a következő években csupán az átlagosnak mondható, 1,9 százalékos bevételnövekedést elérné a cég, a részvények reális értéke már akkor is 1435 forint lenne, ami 20 százalékos felértékelődési potenciált jelentene a mostani árszinthez képest. Arról nem is szólva, hogy az idén induló, 12,4 milliárd forintos stratégiai beruházási program három éven belül akár 50 százalékkal is növelheti a vállalat EBITDA-termelő képességét. Bár a Rába eladó­sodottsági mutatói a beruházás hatására megnövekednek, ám az erős készpénztermelésnek köszönhetően 2020-ra a mostani nyomott szintekre jöhetnek vissza. Még úgy is, ha ekkorra a vállalat papíronkénti osztalékfizetését 53 forintosnak (idén 20 forintot fizettek részvényenként, 1,7 százalékos osztalékhozammal) feltételezzük.

De hogyan lehet megjátszani egy kispapírt, amely ráadásul a gépipar ciklikussága miatt jelentős kockázatokat rejt?

Elsőre csak kisebb pakkal ajánlatos beszállni, amit majd csak akkor érdemes növelni, ha a vállalat elkezdi szállítani a várt eredményszámokat – mondta a Világgazdaságnak Sándor Dávid, a KBC vezető elemzője. Hozzátéve: az óvatosságot az indokolja, hogy hiába gondoljuk egy papírról, hogy alulértékelt, attól az árfolyama még nem biztos, hogy elkezd emelkedni. Hosszú idő is eltelhet, amíg a piac realizálja a cégben levő értéket, addig viszont, pláne egy olyan ciklikus gépipari üzletben, amilyenben a Rába működik, akár igen nagy mélységek is előfordulhatnak. Ezeket pedig sokkal komfortosabban vészelhetjük át egy kisebb kezdeti pozícióval. Másrészt, ha bejön a számításunk, s idővel beérnek a Rába idén induló stratégiai beruházásai, bőven ráérünk több papírt venni.

Általában az elemzők eltanácsolják a kisbefektetőket a kispapíroktól, mondván, kicsi a likviditás, nagy a kockázat, kevés az elemzés, korlátozott a transzparencia, a szűk árjegyzés miatt nem élők a technikai indikátorok. És tényleg, ugyan miért is bajlódnánk egy kispapírral?

Nos, Sándor Dávid szerint pont azért, mert ezt a kérdést valószínűleg a legtöbb nagy intézményi szereplő, sőt nagyobb magánügyfelek is sokszor felteszik maguknak, és inkább nem is foglalkoznak egy bizonyos méret alatti részvényekkel. Egyszerűen nem éri meg időt fordítani rá, mert úgysem tudnak annyit venni belőlük, hogy az érdemben befolyásolja a több milliárd forintos befektetési alap teljesítményét. Ráadásul a napi forgalom pár millió forintos, vagyis ha egy nagyobb pakkal hirtelen kellene kiszállni, azzal könnyen maguk alatt vágnák a fát, letörve az árfolyamot.

Ám ez a helyzet rengeteg lehetőséget kínál egy kisebb pozíciómérettel operáló befektetőnek – tette hozzá –, hiszen számára nem okoz gondot az alacsony likviditás, a nagy alapok hiánya miatt pedig könnyebben előfordulnak félreárazások. Mint mindenhol, ahol a verseny nem elég erős vagy korlátozott.