BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Órákon át nem lesz internet Budapesten és több településen

A Telekom arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy az elmúlt napokhoz hasonlóan áramszolgáltatói munkák miatt a héten péntekig még több településen, köztük nagyobb városokban és Budapest egyes kerületeiben is szünetelhet az internet-, a televízió- vagy a telefonszolgáltatás. A hálózati zavarok nem a cég hibájából erednek.

A Magyar Telekom közleménye szerint több településen is várható átmeneti szolgáltatáskiesés a következő napokban. A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásuk, internet- és IPTV-szolgáltatásuk szünetelése várható a Magyar Telekom Nyrt.-n kívül álló ok miatt – írta meg az Origo.

Emergency,Warning,Alert,Alarm,On,Smartphone,,Data,Network,Protection,,Virus
Leállások jönnek a Telekom több szolgáltatásában / Fotó: Ken stocker / shutterstock

Felkészültek a panaszkezelésre is: arra kérik ügyfeleiket, hogy ha a jelzett időszakokon túl is üzemszünetet tapasztalnak szolgáltatásukban, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor indítsák újra a készüléket, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Ha az észlelt hiba ezután is fennáll, ügyfélszolgálatuk segítséget nyújt a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1414-es telefonszámon.

Mikor és hol lesznek leállások a Telekomnál?

  • 2025. augusztus 6-án 07:30 és 15:30 között: Kunszentmiklós település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 07:45 és 12:15 között: Budapest 11. kerület egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:00 és 14:00 között: Bánréve település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:00 és 16:00 között: Csengőd település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:00 és 16:00 között: Győrvár település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:00 és 11:00 között: Kazsok település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:00 és 16:00 között: Zalaegerszeg település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:30 és 15:00 között: Balatonfőkajár település egyes részein
  • 2025. augusztus 6-án 08:45 és 12:00 között: Aszaló település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 16:00 között: Bábonymegyer település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 16:00 között: Badacsonytomaj település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 18:00 között: Budapest 12. kerület egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 10:00 között: Dunakiliti település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 16:00 között: Homokmégy település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 11:00 között: Kisbárapáti település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 16:00 között: Pécs település egyes részein
  • 2025. augusztus 7-én 08:00 és 16:00 között: Varászló település egyes részein
  • 2025. augusztus 8-án 08:00 és 16:00 között: Bánk település egyes részein
  • 2025. augusztus 8-án 08:00 és 16:00 között: Budapest 23. kerület egyes részein
  • 2025. augusztus 8-án 08:00 és 16:00 között: Kecskemét település egyes részein
  • 2025. augusztus 8-án 08:00 és 16:00 között: Szeged település egyes részein
  • 2025. augusztus 8-án 08:30 és 12:00 között: Felsőgagy település egyes részein
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.