Nem indul hetilap a Budapesti Nap helyett
A tervekkel ellentétben várhatóan hetilapként sem indul újra a nemrég megszűnt Budapesti Nap. Kárpáti Zoltán, a Budapesti Nap Kft. többségi tulajdonosa, felelős kiadója elmondta: nemrég lemondott tisztségéről, mert a hetilapot elképzeléseikkel ellentétben nem tudják elindítani pénzügyi forrás hiányában.
A vezető korábban (VG, 2004. január 27.) lapunknak jelezte: tízfős stábbal márciustól a kft. egy hetilap megjelentetését tervezi. Akkor még úgy tűnt, hogy sikerül stabilizálni a helyzetet.
A Budapesti Napot még 2002 őszén indította el Hegedűs István vezetésével a több mint 810 ezer példányszámban ingyenesen terjesztett Budapesti Piac kiadója, a Budapesti Piac Rt. A fővárosiaknak szánt orgánum kiadói joga tavaly november végén került a Budapesti Nap Kft.-hez, miközben nevét Mai Budapesti Napra változtatták.
Hegedűs István, az újság korábbi kiadójának elnök-vezérigazgatója nem titkolta: a lap piaci bevezetését az eltelt egy év alatt a társaság körülbelül 2 milliárd forintból finanszírozta, ezek után azonban nem kívánt részt venni annak további működtetésében, hanem az ingyenes hirdetési újságjaira összpontosít. Úgy látta ugyanis, hogy ezek az újságok sikeresebben működnek, s ezért jobban megéri az erőkoncentráció.
A Mai Budapest Napot decemberben 18 ezer példányszámban nyomtatták, a napilap az árusoknál 4 ezres példányszámban fogyott. (SK)


