A Bauland Kft. és a világ legnagyobb vegyipari cége, a BASF hazai leányvállalatának közös projektjeként Fótligeten épülhet meg az első magyarországi nulla fűtésköltségű irodaépület. A kivitelezé-
sét 2008 tavaszán kezdik meg, s ha az építkezés a tervezett ütemben halad, a jövő év végén át is adhatják az épületet – hozták nyilvánosságra a projektben érdekelt vállalatok vezetői tegnap, a terveket bemutató sajtótájékoztatón.
Szekér László, a létesítmény tervezője kiemelte: jelenleg egy hagyományos épület fűtéséhez körülbelül 15-20 köbméter gázra van szükség évente négyzetméterenként, a Bauland és a BASF irodaházában – többek között az újszerű szerkezeti koncepciónak, illetve a kiemelkedő hatékonyságú hőszigetelésnek köszönhetően – azonban mindöszsze 1-1,5-re. Ezt az igényt az épületen található több száz napkollektor elégíti majd ki.
Béleczki Attila, a Bauland Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: a kétszintes, emeletenként 400 négyzetméteres alapterületű létesítmény teljes beruházásigénye 200–300 millió forint között alakulhat, azaz alig 10 százalékkal haladja majd meg egy hasonló méretű hagyományos épület kivitelezési költségeit. Az iroda bérleti díja körülbelül azonos lesz a hagyományos irodák bérleti díjának és üzemeltetési költségeinek összegével, így a Bauland számításai szerint a megtérülési idő tíz év körül alakulhat.
Az ügyvezető hozzátette: bízik benne, hogy a jövőben további megrendeléseket kapnak Magyarországon ilyen irodaházak építésére. Jelezte: a fótligeti egységgel párhuzamosan Romániában is megkezdik egy hasonló épület kivitelezését, és feltehetőleg még jövőre újabb nulla fűtésköltségű irodák építésébe foghatnak bele hazánkban is. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.