Fiatalokat tanít a Menedzserszövetség
Elfogadta a 2019–2020-ra vonatkozó stratégiai tervét és a szervezet megújult arculatát a Menedzserek Országos Szövetségének elnöksége. A stratégia egyik legfontosabb eleme, hogy bevonják a fiatalokat is a szövetség életébe, ezért elindítják a Jövő menedzsere programot. Ez valójában egy mentorprogram, amelyben a szövetség díjazottjai és tagjai fogják mentorálni a harminc év alatti fiatalokat, akiket jelentkezés útján választanak ki a féléves közös munkára. „A Jövő menedzsere program a tehetséget és az emberben rejlő lehetőséget fogja keresni, később a program tapasztalatait összegyúrják, és mindenki számára elérhetővé teszik” – hangzott el a szervezet tájékoztatóján.
A mentorprogram elsődleges célja, hogy a vezetői tudást és tapasztalatot személyes beszélgetések során megosszák olyan fiatal vezetőkkel, akik fejlődni és tanulni szeretnének Magyarország kiemelkedő és elismert topmenedzsereitől. A koncepció megalkotásánál a nemzetközi trendeket és a realitást vették figyelembe, a kurzus hatszor két óra beszélgetést és képzést foglal magában. Jövőre új díjakat is létrehoz a szövetség, átadják majd az Év legsikeresebb női menedzsere díjat és a Jövő menedzsere különdíjat. Az Év menedzsere díjat 2020-ban már 26. alkalommal adják át, az Év fiatal menedzsere díjat pedig huszadszor.
Már gazdára talált négy életműdíj, két Kék innovációs különdíj és egy Menedzserek a társadalomért különdíj. Szirmák Botond, a szövetség elnöke elmondta, hogy harminc év után időszerűnek érzik a megújulást, hiszen a közel kétszáz tagjuk az idősebb generációhoz tartozik, tapasztalataikat érdemes átadni a fiataloknak. A tagok nem cégek, hanem kizárólag topmenedzserek olyan vállalatoknál, amelyek évente együtt négyezermilliárd forintot termelnek, és 150-160 ezer embert foglalkoztatnak.
Az elnök elmondása szerint szeretnék kiterjeszteni a fiatalokra is ezt az iparágon átívelő, értékalapú közösséget. Ettől az évtől már teljes jogú tagjává választotta az Európai Menedzserek Szövetsége a hazai szervezetet, s ezzel egy csaknem egymilliós taglétszámú szervezet életébe is bekapcsolódhatnak a hazai vezetők, és több lehetőségük nyílik az európai szintű kapcsolatépítésre.
Jön a Business Menü
A szövetség elindít egy új műsort is, a Business Menüt, amelyben példamutató életutakat mutatnak be. Bombera Krisztina első interjúalanya Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, a tízrészes műsor első epizódja tegnap debütált a YouTube-on. A Business Menü túlmutat egy üzleti ebéden: értékteremtő sikersztorik, emberi történetek példamutatásról, családról, üzletről, további célokról, ismert cégvezetőkkel. | VG
Erősödött a csapat
Megújult a szövetség logója, honlapja és közösségi felületei, valamint kibővült és megújult az ügyvezetése is. Buday Kollárik Tímea ügyvezető három éve tölti be ezt a pozíciót, mára azonban elérkezettnek látta az időt, hogy a sok ötlet megvalósítása érdekében bővüljön a csapat Magony Szilvia operatív vezetővel, Dull Emese operatív vezetői asszisztenssel, Rasztovits Dávid Norbert digitális felügyeletekért felelős vezetővel, Győri Eszter ügyvezetői asszisztenssel és Dalnoki Mónika pénzügyessel. | VG


