Cégvilág

Egyre többe kerülnek a munkahelyek

Az idén és jövőre is legalább 15 százalékkal tovább nő az irodakialakítás költsége, a gyorsuló ütemű drágulást a félmillió négyzetméternyi épülő iroda minden bérlője megérzi majd.

A napokban megjelenik az 56 európai, közel-keleti és afrikai város irodakiépítési költségeit összesítő friss nemzetközi kiadvány, amelyben a magyarországi piacról átlagosan 16 százalékkal magasabb árak szerepelnek, mint az egy évvel korábbiban – ismertette a CBRE Hungary 2018-as Fit-out Cost Guide legújabb kiadványát Harangi László Barna, az ingatlan-tanácsadó hálózat magyarországi társigazgatója és projektmenedzsment-vezetője. A nemzetközi vállalat először 2016-ban jelentetett meg különkiadványt a magyarországi piacról, de a hagyományosan kétévente megjelenő kalauzt már évente aktualizálni kell a gyors és nagymértékű árváltozások miatt.

A kiadvány szerint 2016 és 2018 között a növekvő építkezési megrendelések és az emelkedő építőanyagárak 25 százalékos árnövekedést okoztak, miközben az építkezés költségei 32 százalékkal, a kiegészítő kiadások pedig 14 százalékkal növekedtek. A bérlők jellemzően 550 eurót költenek négyzetméterenként egy átlagos színvonalú, úgynevezett sztenderd iroda kiépítésére. A CBRE által modellezett ezer négyzetméteres, 107 munkahelyes iroda három kategória – sztenderd, prémium és luxus – igényszintjén kialakítva, vagyis mindennel felszerelve és bebútorozva 590, 886 és 1556 euróba kerül négyzetméterenként. Tavaly 515, 768 és 1343 euró volt a teljes kialakítási költség, munkaállomásonként 5,5–14,5 ezer euró. Az árak 2020-ban további 15 százalékkal emelkedhetnek, középszinten elérve a négyzetméterenkénti 1100-1200 eurót – jelezte a CBRE társigazgatója. A várható költségekkel a bérlőknek fontos tisztában lenniük a bérbeadók által fizetett irodakialakítási hozzájárulásról szóló tárgyalás miatt is.

Az idei költségnövekedés is nagyon eltérően dráguló elemekből tevődik össze. Legkevésbé a bútorozás és a dizájnelemek, valamint a prezentációs eszközök ára lett magasabb, legnagyobb mértékben pedig változatlanul a kiépítésé, túlnyomórészt a bérek és az építőanyagok árának emelkedése miatt. Mindezzel párhuzamosan a korábbi 16 hétről 18 hétre nőtt a megrendelések zömét képező, 1500–2500 négyzetméteres irodák kialakításának időtartama. Az állami beruházások ugyanis lekötik az építőipari kapacitások 50 százalékát, s ez a közeljövőben sem fog változni, az átfutási idő ezért folyamatosan növekszik. A helyzetet tovább árnyalja, hogy az irodai üzletág mellett a lakossági befektetési piac, valamint az ipari és logisztikai üzletág is jelentősen erősödhet 2019-ben. A munkaerőhiány még nagyobb lesz, a külföldre távozók és az utánpótlás hiánya az építőipart egyre mélyebben érinti. Megoldást a hasonló helyzetben levő szomszédos országoktól sem remélhet az építőipar.

Elhanyagolt középkorúak

Általános nézetté vált, hogy a millenniumi generációnak építik az irodákat, noha egy kutatás szerint a 25 év alatti korosztály a munkavállalók 4,4 százalékát teszi csak ki, míg a nagy többségét, 56 százalékát a munkakörnyezetével a legkevésbé elégedett 35–54 éves korosztály alkotja. Szabó Eszter, a CBRE munkakörnyezet- és változásmenedzsment-tanácsadója szerint a költözés, sőt már az irodák kialakítása előtt fontos felmérni a munkavállalói igényeket, hiszen egy rossz döntés akár 30 százalékos lemorzsolódást is okozhat az állományban. A munkavállalókra szabott optimális irodai környezet költsége kimutathatóan megtérül.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Ezek is érdekelhetik