BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megsemmisítik Ferenc pápa közel kétszázmillió forintot érő gyűrűjét

Összetörik Ferenc pápa ikonikus pecsétgyűrűjét, amelyet a katolikus egyház hagyományai szerint minden pápa megkap megválasztásakor.

Az ikonikus arany pecsétgyűrűt, amelyet Ferenc pápa a jobb kezén viselt, 88 éves korában bekövetkezett halála után megsemmisítik – számolt be az UNILAD.

ferenc pápa
Összetörik Ferenc pápa ikonikus pecsétgyűrűjét, amelyet a katolikus egyház hagyományai szerint minden pápa megkap megválasztásakor /  Fotó: AFP

A Vatikán húsvéthétfőn jelentette be, hogy elhunyt Ferenc pápa. A Szentszék keddi közlése szerint a katolikus egyházfő gyászszertartását szombat délelőtt tartják a Szent Péter téren, majd a Vatikánon kívül, a római Santa Maria Maggiore-székesegyházban helyezik végső nyugalomra.

A katolikus egyház hagyományai szerint a gyűrűt különleges kalapáccsal semmisítik meg. Erre a tradíció szerint azért van szükség, hogy az ékszert a pápa halála után ne lehessen visszaélésekre felhasználni. Mint ismert, eredetileg ez a gyűrű szolgált a pápa magánleveleinek lepecsételésére, de manapság már csak szimbolikus jelentősége van.

A gyűrű megsemmisítése hivatalosan csak akkor történhet meg, amikor megerősítették a pápa halálhírét. Erre a szertartásra hétfő este sor került, így a gyűrűt talán már meg is semmisítették. 

A pecsétgyűrű becsült értéke körülbelül 520 ezer dollár (több mint 185 millió forint) – bár valódi értéke jóval meghaladja az anyagi értékét, mivel az ékszer a katolicizmus megtestesítője.

A pápaválasztás folyamata általában 15-20 napig tart az előző egyházfő halálától számítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.