Az új bázeli tőkeszabványok

A bázeli szabályozás egyik legfőbb célja az volt, hogy a nemzetközi tevékenységet végző bankok számára egységes prudenciális előírásokat alkosson, és ezzel elejét vegye az egyes országok között akkoriban még meglévő jelentős szabályozásbeli eltéréseknek, melyek erősen torzították a versenyt, és az ebből adódó arbitrázslehetőségek kihasználására ösztönözte a bankokat.





>> A jelenlegi

szabályozási rezsim



A bázeli standardok bevezetése a bankok tőkeerejének megerősítésén keresztül hozzájárult az egész pénzügyi szektor biztonságos működésének erősítéséhez, továbbá hatással volt a bankok tevékenységére és üzleti stratégiájára is.

A kockázati alapú tőkeszabályok bevezetésével a bankok már nemcsak pótlólagos tőkeemeléssel tudták növelni tőkemegfelelésüket, hanem már a különböző kockázatú eszközök összetéte-

lének megváltoztatásával is el tudták érni ezt a hatást. Ennek következtében a bázeli szabályozás bevezetése utáni években számos országban megfigyelhető volt a bankok portfóliójának átrendeződése.

A szabályozásban meglévő ösztönzők alapján általában nőtt az alacsony kockázati súlyú értékpapírok, valamint a jelzáloggal fedezett lakáshitelek, ugyanakkor csökkent a vállalkozói és az üzleti célú ingatlanfejlesztési hitelek aránya. A 90-es évek elején például a bázeli szabályok következtében egy valódi "credit crunch", vagyis a hitelezés számottevő visszaesése volt megfigyelhető bizonyos piaci szegmensekben az Egyesült Államokban.





>> A tevékenység alapú szabályozás



Az egységes tőkeszabványok megszüntették ugyan az országok közötti szabályozási különbségek jelentős részét, ugyanakkor a banki és a nem banki intézmények eltérő szabályozása megmaradt, vagyis az országok közötti szabályozási arbitrázs jórészt szektorok közötti arbitrázzsá változott.

A szigorúbban szabályozott intézmények tevékenységét részben átvették azok, amelyeket kevésbé, vagy egyáltalán nem szbályoztak. Ezért napjainkban az intézményi formára koncentráló szabályozói megközelítésről fokozatosan áttevődik a hangsúly a tevékenység alapúra.

A bankok tevékenysége és vállalt kockázatainak jellege a számos pénzügyi innováció következtében jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedben. A jelenlegi bázeli szabványok azonban még nem veszik figyelembe ezeket az innovációkat, így mára már jelentősen csökkent a korreláció a bankok tőkehelyzete és a ténylegesen felvállalt kockázatok között.

A bázeli bizottság a hiányosságok kiküszöbölése érdekében új tőkeszabványok kidolgozásába kezdett, melyek elveit széles körű szakmai vitára bocsátotta. A többször átdolgozott javaslatok legutóbbi, harmadik változatának konzultációs periódusa július 30-ig tart, és a beérkezett észrevételeket figyelembe véve még év vége előtt kiadják az új ajánlásokat.





>> Az új bázeli ajánlások

főbb jellemzői



Magyarország szempontjából azért is különös jelentőségű az új bázeli szabványok kialakításának figyelemmel kísérése, mert ezek az ajánlások direktívák és rendeletek formájában rövid időn belül beépülnek az EU jogrendjébe, így hazánkban is kötelező érvénnyel kell majd alkalmazni azokat. Az új szabványok bevezetésének tervezett időpontja 2006.

A szabályozás továbbfejlesztésének célja, hogy rugalmasabb, kockázatérzékenyebb rendszert hozzon létre, így jobban ösztönözze a bankokat az aktív kockázatkezelésre, és a vállalt kockázatokkal jobban összhangba hozza a tőkekövetelményeket.

Az új bázeli rendszer (a továbbiakban Bázel 2) a tőkestandardok továbbfejlesztésén túl (1. pillér) nagyobb szerepet szán a felügyeleti ellenőrzésnek (2. pillér) és a piaci fegyelmező erőnek is (3. pillér), így ezekre vonatkozóan is részletes előírásokat tartalmaz.

A fejlődés nemcsak minőségi, hanem mennyiségi is, hiszen a jelenlegi, alig 30 oldalhoz képest radikális változást jelent a több mint 300 oldalt kitevő, technikai részletekben rendkívül gazdag új "csomag". A Bázel 2 új ajánlásai mind a magyar szabályozók, mind a bankok előtt már jól ismertek, azonban a szélesebben vett szakmai közvélemény számára talán érdemes a szabályozás alapelveinek és a jegybank szempontjából legfontosabb kérdéseknek az áttekintése.

A Bázel 2 egyik legfontosabb újdonsága, hogy a jövőben a bankoknak lehetőségük lesz arra, hogy többféle módszer közül választhassák ki, melyik alapján határozzák meg a tőkekövetelményüket.

Az új rendszer lehetővé teszi, hogy a bankok a hitelkockázatra is belső értékelési (IRB, internal rating based) módszereik alapján határozzák meg a tőkeszükségletüket, méghozzá az egyes ügyfelek mulasztási vagy nemteljesítési valószínűsége, a veszteség várható mértéke, a kockázati kitettség, valamint az átlagos hátralévő futamidő függvényében.

Az IRB módszernek két változata is van, egy alapvető és egy fejlett. Ezek lényegében abban különböznek, hogy az alapvető módszerben több paramétert, így például a veszteség várható mértékét előre rögzítik a szabályozók. Mindkét módszer alkalmazásának szigorú követelményei vannak, melyek teljesítése komoly erőforrásigénnyel jár és magas szintű szakmai felkészültséget követel meg mind a bankoktól, mind a szabályozó és felügyeleti hatóságoktól.

Azon bankok számára, amelyeknek nincs elegendő erőforrásuk a meglehetősen költséges belső értékelési modellek használatához, továbbra is rendelkezésre áll majd egy standard módszer, amelyet azonban jelentős mértékben továbbfejlesztettek, hogy érzékenyebb legyen a vállalt kockázatokra.





>> A jegybank szerepe

a Bázel 2 bevezetésében



A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény kimondja, hogy a jegybank egyik alapvető feladata a pénzügyi szektor stabilitásának támogatása és a szektor prudenciális szabályozásában való részvétel. Ezért az MNB nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legújabb nemzetközi standardokkal összhangban levő szabályozás kialakítása során a pénzügyi stabilitás szempontjai is érvényesüljenek. Jegybanki szempontból fontos felmérni, hogy a szabályozás változása milyen hatással lehet a bankok viselkedésére és a pénzügyi szektor fejlődési irányára, továbbá hogy a pénzügyi szektor miként tud majd alkalmazkodni a Bázel 2 által teremtett új jogszabályi környezethez, és hogy stabilitási szempontból mindez hordoz-e kockázatokat magában.

Az ún. makroprudenciális elemzés, vagyis a pénzügyi rendszer egészének biztonságos működését érintő folyamatok felmérése és értékelése több fontos témakör részletes vizsgálatát teszi szükségessé. Ezek közé tartozik többek között annak vizsgálata, hogy versenysemlegességi szempontból milyen kihívásokat jelent az új rendszer, továbbá az, hogy milyen új ösztönzőket teremt a szabályozás változása, hiszen az ennek következtében megváltozó banki tevékenység hatással lehet a makrogazdasági folyamatokra és azokon keresztül a pénzügyi szektor stabilitására.

További fontos kérdés, hogy milyen mértékben lehet és kell élni a Bázel 2 által felkínált nemzeti diszkréció eszközeivel. Ez utóbbi Európa-szerte fontos kérdés, ugyanis az egységes belső piac megköveteli, hogy a pénzügyi szabályok is egységesek legyenek a tagállamokban, ugyanakkor a jogrendek és a pénzügyi piacok struktúrája között napjainkban is jelentős eltérés mutatkozik az egyes tagországok között. Mindez az jelenti, hogy a nemzeti diszkrecionális szabályok alkalmazása törekedhet ugyan az egyes országokon belüli versenysemlegesség biztosítására, ugyanakkor nemzetközi szinten már versenytorzító hatása lehet.





>> A prociklikusság

problémája



Ami a reálgazdasági és a pénzügyi ciklusok közötti kapcsolatot illeti, ezen a téren szintén több fontos kérdés merül fel jegybanki szempontból. A prociklikusságnak nevezett jelenség lényege, hogy a bankok hitelezési aktivitása és hitelezési standardjainak alakulása általában erős korrelációt mutat a reálgazdasági ciklusokkal.

A hitelezési standardokon itt természetesen nemcsak az árjellegű (kamat, jutalék) tényezőket kell érteni, hanem az olyan nem árjellegű követelményeket is, mint például a megkövetelt fedezetek köre és mértéke. Gazdasági fellendülés idején a bankok tipikusan lazítják hitelezési standardjaikat (alacsonyabb kamat, kevesebb megkövetelt fedezet stb.), és ezáltal további lökést adnak a gazdasági fejlődésnek.

Recesszió idején viszont éppen ellenkező folyamat zajlik le, és a hitelezés visszafogása, a szigorúbb standardok megkövetelése tovább erősítheti a gazdasági visszaesést.

Mindkét jelenség komoly figyelmet érdemel a pénzügyi stabilitás szempontjából, ugyanis a kockázatok tipikusan a fellendülés időszakában akkumulálódnak, a veszteségek pedig receszsziók idején realizálódnak, mint arra napjainkban is számos nemzetközi esemény mutat példát.

A prociklikusság kérdésköre különösen hangsúlyos a Bázel 2 esetében. Mint már említettük, az új szabályozói rezsimben a bankoknak lehetőségük lesz belső minősítési rendszereik alkalmazására a tőkekövetelmény számítása során. Tekintettel arra, hogy az ügyfélminősítés erősen függ a belső minősítő modellek alapján a bankok által meghatározott nem teljesítési valószínűségtől, ami viszont együtt mozog a gazdasági ciklussal, így a tőkekövetelmény és a hitelezés ciklikussága is felerősödhet. Mindez különösen akkor lehet jelentős, ha a bank ügyfélminősítő rendszere az ügyfél rövid távú gazdasági helyzetének vizsgálatán alapul, s nem veszi figyelembe kellő mértékben a hosszabb távú folyamatokat.

Cikluserősítő hatása lehet annak is, hogy az új bázeli szabályozás függővé teszi a tőkeszükségletet a hitelkockázat csök-

kentésére használt eszközöktől (credit-risk mitigation techniques). Ennek legnyilvánvalóbb példája a hitelfedezetek értékének változása a gazdasági ciklus során. A recessziók idején általánosan megfigyelhető, hogy a fedezetek értéke csökken, sőt számos esetben drasztikusan visszaesik (lásd pl. ingatlanpiaci vagy értékpapír-piaci "árbuborékok"), és ez a bankok számára magasabb tőkeszükségletet jelent, amelynek következménye lehet a hitelezés további visszafogása.





>> A prociklikusság

kérdései Magyarországon



A kockázati alapú banki szabályozás eredményeként tehát a kockázatok időbeli változásával együtt a banki tőkekövetelmények is változnak.

Kérdésként merül fel, hogy Magyarországon milyen erős a prociklikusság mértéke, befolyásolják-e a hitelezési ciklusok a reálgazdaság fejlődését, és ha igen, szükség van-e valamilyen szabályozói válaszlépésre? Megoldást jelenthet-e például a stressztesztek alkalmazása, vagyis a bankok portfólióján elvégzett veszteségbecslések különböző stresszforgatókönyvek alapján?

A minimális tőkekövetelményen felüli többletkövetelmény előírása szintén biztosíthat olyan tartalékot, ami recessziós időkben is biztosítja a bankok megfelelő tőkeellátottságát, és így a pénzügyi rendszer egészének stabilitását. Természetesen más megoldásokat is érdemes lehet megvizsgálni, mint például a bankok minősítő rendszereibe beépített korrekció a gazdasági ciklus függvényében, vagy esetleg a céltartalékképzés szabályainak átalakítása, ami a gazdasági fellendülés idején óvatossági szempontból a jelenleginél magasabb céltartalékképzést írna elő, és ezzel nyújtana ösztönzést a prudens banki viselkedésre.





>> Kontraszelekciós

problémák



Az új bázeli szabályozás nagyobb kockázatérzékenységével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy mivel a bankok választhatnak a különböző tőkekövetelmény-számítási módszerek között, melyek kockázatérzékenysége is eltérő, ezért valószínű, hogy az egyes intézmények a kockázati profiljuknak leginkább megfelelő, vagyis a legalacsonyabb tőkeszükségletet eredményező módszert fogják választani, illetve módosítják majd tevékenységi körüket a tőke optimalizálása érdekében.

Mindez azt jelenti, hogy azok a bankok, amelyek az IRB alapján magasabb tőkét lennének kénytelenek képezni, mint a standard módszer szerint, kivonulhatnak a kockázatos ügyfelek finanszírozása területéről, így elképzelhető, hogy a kockázatos ügyfelek finanszírozása elsősorban azokra a bankokra hárul majd, amelyeknek nincsenek magas szintű kockázatkezelési technikái. Ennek a kontraszelekciós problémának pedig makrogazdasági és pénzügyi stabilitási következményei is lehetnek.





>> Gyakorlati

megfontolások



A fent említett, meglehetősen elméletinek tűnő felvetéseken túlmenően természetesen számos gyakorlati kérdés is felmerül a Bázel 2 kapcsán.

Első helyen említhető, hogy bár a Bázel 2-t a jelenlegi rezsimhez hasonlóan általánosan alkalmazandó nemzetközi ajánlásnak tekintik, a valóságban a bázeli bizottságban részt vevő tíz fejlett ország szabályozói dolgozták ki, így egyes számszerűen megadott mennyiségi előírások, valamint a hozzájuk kapcsolódó érvek, indokok nem feltétlenül alkalmazhatók más pénzügyi piacok, így Magyarország esetében sem.

Különösen fontos kérdés például, hogy az ajánlás azon előírásai, amelyek alapján az egyes eszközkategóriákba be kell sorolni a hiteleket (vállalati, kisvállalkozói, lakossági stb.), relevánsak-e hazánkban. A jelenlegi ismereteink szerint ha a bázeli ajánlásokban szereplő értékeket alkalmazzuk a nagy- és kisvállalati hitelekre Magyarországon, akkor a vállalati szektor döntő része a kis és közepes kategóriába tartozna.

A nagyvállalati körben maradó cégek ugyanakkor sok esetben nem is veszik igénybe a magyar pénzügyi közvetítői rendszert, mivel a jellemzően domináns külföldi tulajdon miatt az anyavállalattól kapott forrásokból tudják finanszírozni működésüket. A magyar szabályozó és felügyeleti hatóságoknak meg kell fontolniuk, hogy a hazai piacra szabott alacsonyabb limiteket alkalmazzák-e majd, vagy a nemzetközi versenyképességet nem torzító eredeti ajánlást, felvállalva azt, hogy a kis- és középvállalati hitelek jóval alacsonyabb tőkekövetelménye miatt a bankszektor tőkeellátottsága ebben a piaci szegmensben csökkenni fog.





>> Egy hatástanulmány

eredményei



Érdekes adalékul szolgálnak ehhez a kérdéshez a bázeli bizottság által 43 ország bankrendszerén elvégzett harmadik mennyiségi hatástanulmány (Quantitative Impact Study, QIS 3) eredményei. A QIS 3 felmérésben nyolc magyar bank is részt vett, azonban a hitelkockázat mérésénél csak a standard módszert alkalmazva végeztek számításokat.

Bár a magyar bankok körében végzett felmérés eredményei részleges adathiány miatt néhány területen becsléseken alapszanak, ez alapján hazánkban a bankok tőkekövetelménye átlagosan várhatóan mintegy 12 százalékkal nő majd, főként az új elemként bekerülő működési kockázat tőkekövetelményéből eredően. (Az eredmények részletes ismertetése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján olvasható.) Nemzetközi szinten mind a standard, mind az IRB-s alap- és fejlett módszert alkalmazva elvégezték a hatásvizsgálatot. A mellékelt táblázat a tőkekövetelmény százalékos változását mutatja az eltérő kategóriákra és a különböző hitelkockázat-mérő módszerekre.

A táblázatban szereplő 1. és 2. csoportba aszerint sorolták be az egyes bankokat, hogy a nemzetközi pénzügyi piacon aktívan jelen vannak-e (1. csoport), vagy kisebb, lokális piacon működő intézményekről van-e szó (2. csoport).

A magyar szempontból relevánsabb 2. csoport esetén jól látszik, hogy mind a standard módszer, mind a belső minősítésű alapmódszer szerint kedvezőbben alakul a bankok tőkekövetelménye, mint az 1. csoportba tartozóké.

Ennek az az oka, hogy a helyi piacon működő bankok portfóliójában relatíve nagyobb súlylyal szerepelnek a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozói hitelek, melyekhez a tervezett új bázeli szabályozás alacsonyabb tőkeszükségletet rendel. A jelenlegi lakossági és kisvállalati hitelexpanzió folytatódása esetén a magyar bankrendszerben is várható, hogy az ezeken a piacokon aktív pénzintézetek esetében a tőkekövetelmény kisebb lesz, mint a vállalati szegmensre koncentráló bankoknál.

Fontos rámutatnunk azonban a QIS 3 hiányosságaira is. Egyrészt mind nemzetközi szinten, mind Magyarországon csak szűk körben éltek a bankok a tőkekövetelmények csökkentését lehetővé tévő eszközök (fedezetek, garanciák stb.) figyelembevételével, így a felmérés átlagos eredményei valószínűleg felülbecslik a tényleges tőkekövetelményeket. Másrészt kiemelésre érdemes jelenség az eredmények nagymértékű szórása a választott módszereken belül. A táblázatban szereplő minimális és maximális értékek közötti jelentős eltérés bizonytalanná teszi, hogy milyen mértékben alkalmasak az eredmények a ténylegesen várható hatások előrejelzésében.





>> A változások jegybanki vonatkozásai



Jegybanki szempontból fontos, hogy a Bázel 2 várható következményeinek értékelésekor ne csak önmagában a tőkekövetelmények változására koncentráljunk, hanem fel kell tárni például a veszteségek fedezésére szolgáló tőke és a céltartalékképzés/értékvesztés összefüggéseit, a szabályozás esetleges hiányosságait is.

A manapság általánosan elfogadott szabályozási elvek és a banki gyakorlat szerint a tőke és az értékvesztés egyaránt a lehetséges veszteségek fedezésére szolgál, mégpedig úgy, hogy a "várható veszteségek" fedezésére értékvesztést számolnak el a bankok, míg a "nem várhatóakra" tőkét képeznek.

Az új bázeli ajánlások alapelve azonban az, hogy a tőkének a várható és a nem várható veszteségekre egyaránt fedezetet kell nyújtania. Az új szabályozói megközelítésben főként abból erednek a problémák, hogy a tőkeakkumuláció és az értékvesztés eltérő funkciót tölt be a bankok működésében.

Ráadásul az értékvesztés szerepét a prudenciális szabályozásban gyakran korlátok közé szorítják a számviteli szabályok, melyek azonban nemzetközi szinten sem teljesen egységesek. Mivel az értékvesztés elszámolása hatással van a bankok tőkehelyzetére (általában az adózás előtti nyereségből képzik a pénzintézetek), ezért egységes értékvesztési szabványok hiányában nehéz egy adott bank tőkehelyzetének megítélése, s a nemzetközi összehasonlítás is.

Bár az új bázeli javaslatok az értékvesztés elszámolása közötti különbségekből eredő problémákat látszólag megoldották azzal, hogy mind a várható, mind a nem várható veszteségek fedezésére tőkeképzést írnak elő, a javasolt szabályok számos új kérdést vetnek fel.

Ezek közül kiemelendő az a probléma, hogy miként vegyük figyelembe azokat az értékvesztéseket, amelyeket előretekintő módon, a még nem azonosított, de statisztikailag várható veszteségek fedezésére képeznek a bankok. Ezek a tételek ugyanis a tőkével együtt, egymást átfedve töltik be a várható veszteség fedezésének funkcióját.

További fontos probléma, hogy a Bázel 2 az értékvesztés elszámolását "default eseménynek" tekinti, azaz nem teljesítőnek minősíti a hitelt abban az esetben, ha az értékvesztés a hitelminőség "materiális", vagyis lényeges romlását fejezi ki. Ebben az esetben a magyar szabályozóknak és a felügyeletnek is meg kell majd határozni, hogy mit tekintenek majd materiális hitelezési veszteségnek, és ez milyen kapcsolatban lesz majd a jelenlegi értékvesztési előírásokkal.





>> Az első védvonal:

vállalatirányítási szabályok



Jegybanki szempontból fontos hangsúlyoznunk, hogy az egyes bankok tevékenységének prudenciális felügyelete, így az értékvesztés elszámolásának és a tő-kekövetelmények teljesítésének egyedi ellenőrzése a PSZÁF hatáskörébe tartozik.

Az MNB azonban a korábban már említett rendszerstabilitási szempontok érvényesítése érdekében olyan szabályozói kör-nyezet kialakítására törekszik, amely elősegíti a pénzügyi rendszer hatékony és biztonságos működését. Mivel közvetlen felügyeleti jogköre nincs a jegybanknak, ezért nagy jelentőséget tulajdonít azoknak a szabályoknak is, melyek a stabilitást a pénzintézetek belső működési, szervezeti, ellenőrzési rendszereinek hatékony működésén keresztül biztosítják.

Általánosságban fogalmazva a megfelelő vállalatirányítási (corporate governance) szabályok a jegybank szempontjából az első védvonalat jelentik, mivel ezek hatékony alkalmazása esetén megelőzhető a pénzügyi problémák jelentős része. A Bázel 2 szintén felismerte a vállalatirányítási kérdések fontosságát, és több helyen is részletes előírásokat tartalmaz a bankok kockázatkezelési rendszereinek alkalmazása, a belső szervezeti felépítés és az ellenőrzés kialakítása terén.

Fontos kiemelnünk, hogy az új bázeli szabályok a banki felső vezetés és az igazgatóság számára is komoly kihívást jelentenek majd, főként a kockázatmenedzsment működtetése, a szervezeti felépítés meghatározása, valamint a prudenciális előírások teljesítésével kapcsolatos feladatok és felelősségek definiálása terén. Mindezek teljesüléséhez nemcsak magasan képzett és megfelelő szaktudású munkatársak szükségesek, hanem mind a menedzsmentnek, mind az igazgatóság tagjainak átfogó ismeretekkel kell bírniuk a Bázel 2 előírásairól. A felügyeleti ellenőrzés során (2. pillér) a felügyelő hatóságnak értékelnie kell a banki menedzsment működését és a banki szervezetet abból a szempontból is, hogy összhangban van-e a Bázel 2 előírásaival.





>> Végső

következtetések



Bár ez a cikk csak néhány, jegybanki szempontból fontos aspektusát érintette az új bázeli javaslatoknak, összességében igyekezett szemléltetni, hogy a Bázel 2 ajánlásainak beépítése a hazai banki szabályozásba jelentős kihívást fog jelenteni a pénzintézetek, a jogalkotók, a felügyelet és a jegybank számára egyaránt. Ezzel kapcsolatban a jegybank a maga eszközeivel elsősorban a pénzügyi stabilitás biztosítására törekszik, és olyan jogszabályi környezet megalkotásában érdekelt, ami ezt a célt a lehető leghatékonyabb módon, a versenysemlegesség elvét szem előtt tartva tudja biztosítani. Ehhez járul hozzá a jegybank több főosztályán folyó kutatómunka, melynek eredményeit egy tanulmánykötet formájában hamarosan publikálják. A tanulmányokban felvetett gondolatok remélhetőleg elősegítik majd a közös szakmai gondolkodást erről a nagy jelentőségű témáról.