Díjvitákban a hazai távközlési szolgáltatók

Az EU-beli távközlési piacnyitás papíron 1998. január 1-jével történt meg, mely időpont azonban a valóságban a magyar liberalizációhoz hasonlóan egy, hosszabb folyamatnak csupán egy, bár igen jelentős állomása volt. Általánosságban elmondható, hogy 1998-ban a távközlési szektor piaci viszonyai számos tekintetben eltértek a 2002. évi magyarországi viszonyoktól. Akkoriban az EU-országok nagy többségében jellemzően egy állami vagy nagy részben állami monopólium uralta a vezetékes piacot, amelynek ellensúlyozásához jelentős piacszabályozói támogatás volt szükséges a versenytársak érdekében. Ugyancsak segítség kellett a mobilszolgáltatások térnyerésének gyors ütemű megvalósításához. Az EU-ban kialakított szabályozási környezet ennek megfelelően aszimmetrikus szabályokat tartalmazott a gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő domináns szolgáltató hátrányára, azért, hogy e szolgáltató piaci dominanciája visszaszoruljon és a verseny kialakulhasson.



>> Eltérő piaci erőterek

A magyar távközlési liberalizáció alapvetően más piaci erőtérben történt meg. A magyar távközlési piacra jellemző egyrészt, hogy a mobilpenetráció túlszárnyalta a vezetékes telefónia elterjedtségét, másrészt, hogy az 1993-ban megindult privatizációs folyamat következtében a vezetékes szolgáltatások az ország meghatározott területein nem a Matáv kezében vannak. Elmondható ugyanakkor, hogy az üzleti szolgáltatások körében a Matávnak jelentős alternatív versenytársakkal kell szembenéznie. Az eltérő piaci helyzet azt is jelenti egyben, hogy az 1998-as EU-szabályozás megfelelő adaptáció nélküli bevezetése a magyar viszonyok között jelentősen más, nem célzott hatásokat vált ki.

Sajnálatos módon a hírközlési törvény sok tekintetben az EU-szabályozás feltétel nélküli követésének tekinthető, és a törvényben nem sikerült megvalósítani az ésszerű egyensúlyt a liberalizációs folyamat megindítása, illetve a helyi piaci sajátosságok figyelembevételének követelménye között. Az adaptáció hiányának egyik legszembetűnőbb területe a vezetékes és a mobilszolgáltatókra vonatkozó eltérő szabályozás.

Az ellentmondásos helyzetet jellemzi, hogy míg a vezetékes és a mobilszektor közel azonos piaci súlyt képvisel, addig az egyik típusú szolgáltatóra részletesen körülírt és erőteljes kötelezettségeket tartalmazó szabályozás érvényesül, addig a másik szektor szinte teljesen kötetlenül vehet részt a piaci versenyben. Néhány példát említve: a vezetékes szolgáltatókat terheli az egyetemes szolgáltatás, a helyi hurok átadásának kötelezettsége, az internetcélú hívások bevételmegosztása, valamint az árképzés területén a költségalapúság módszerének előírása és az előfizetői díjak erős kontrollja. Ezzel szemben a mobilszolgáltatók nem kötelesek hozzáférés keretében ún. virtuális mobilszolgáltatókat hálózatukra beengedni, sem bevételeiket az internetszolgáltatókkal megosztani, illetve mind előfizetői, mind összekapcsolási díjaikat szabadon alakíthatják ki.



>> Torzító szabályok

Pedig a mobilszolgáltatók pozíciója a saját hálózatukban történő végződtetés tekintetében szintén monopol. Távközlés-gazdaságtani alapelv, hogy szabályozói beavatkozás azokon a pontokon szükséges, ahol monopóliumok alakulhatnak ki, függetlenül attól, hogy a hálózat vezetékes vagy mobilszolgáltatásra alkalmas.

A távközlési szabályozás egyik és jelen pillanatban legnagyobb jelentőségű kérdése a fix mobilhívások esetén a vezetékes szolgáltató által a mobilszolgáltatónak fizetett végződtetési díjak eltorzult mértéke. A vezetékes szolgáltatók majdnem nyolcszoros összeget fizetnek a vezetékes készülékről indított mobilhálózatokban történő végződtetésért a mobilszolgáltatóknak, mint fordított esetben a mobilszolgáltatók a vezetékes szolgáltatóknak. Bár ez az egyenlőtlen helyzet - mely nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan torz - a hírközlési törvény elfogadását jóval megelőző időkre vezethető vissza, az új jogszabály elfogadásával ez az állapot nemhogy javult, hanem a szabályozási aszimmetria következtében jelentősen romlott.

A hírközlési törvény 42. §-ában található, árképzésre vonatkozó szabályok csak részben érvényesülnek a mobilszolgáltatók irányában. A mobilszolgáltatók kötelesek betartani a törvény 42. § (1) bekezdésének az árképzés elveire (objektivitás, áttekinthetőség, diszkriminációmentesség) szabályait, azonban nem kötelesek betartani a 42. § (2) bekezdésének költségalapú árképzést előíró rendelkezéseit. Ez a helyzet csak akkor változna meg, ha a mobilszolgáltatókat a Hírközlési Döntőbizottság jelentős piaci erejű szolgáltatóvá nyilvánítaná, melynek következtében rájuk is vonatkozna a törvény 42. § (2) bekezdése.

A helyzet fonákságát azonban jól mutatja, hogy míg egy Monortel méretű vezetékes szolgáltató (mely mintegy 30 ezer előfizetőt szolgál ki) törvény alapján jelentős piaci erejű szolgáltatónak minősül, addig a többmilliós előfizetői körrel rendelkező mobilszolgáltatók jelentős piaci erejének megállapítása csak egy erre irányuló hosszadalmas szakértői eljárást követően történhet meg. Az azonosítás azonban több mint 9 hónappal a törvény hatálybalépését követően még mindig nem történt meg.



>> Pozitív hatás

Elmondható tehát, hogy míg az EU-országokban a szabályozási aszimmetria a liberalizáció gyorsabb és erőteljesebb kialakulását szolgálta, addig Magyarországon ez az aszimmetria a piaci folyamatok további torzulását és tulajdonképpen a verseny szűkülését eredményezte.

A szabályozási aszimmetria kézzelfogható eredménye, hogy a vezetékes szolgáltatók részéről évente mintegy 40 milliárd forint áramlik a mobilszolgáltatókhoz. Ez az összeg lehetővé teszi a mobilszolgáltatóknak az új szolgáltatások kedvezőbb áron történő bevezetését, előfizető-toborzó akciók szervezését. Ez az egészségtelen keresztfinanszírozás nemcsak piactorzító hatása miatt lenne kerülendő, hanem mert a vezetékes szolgáltatóktól olyan beruházások elől vonja el a forrásokat, melyek például a szélessávú internet-hozzáférés erőteljesebb fejlesztéséhez szükségesek.

Mind távközlés-politikai, mind szakmai megközelítés alapján szükségesnek látszik a vezetékes mobilhívások végződtetési díjai szabályozásának újragondolása, a hírközlési törvény felülvizsgálata, az egyenlőtlen versenyfeltételek megszüntetése. Szükséges továbbá a törvényben jelenleg is szabályozott feladatok végrehajtása, a mobilszolgáltatók jelentős piaci erejű szolgáltatókként való azonosításának mielőbbi elvégzése. Ennek megtörténte nélkül ugyanis a vezetékes szolgáltatók nehéz helyzetbe kerülhetnek, amely az egyéb hatásaitól eltekintve azért is nagyon kedvezőtlen, mivel szélessávú internet-hozzáférés a belátható jövőn belül költséghatékony módon kizárólag vezetékes hálózaton keresztül biztosítható.