Nagy veszély leselkedik Magyarországra: titokban szivárog el a pénz, a fogyasztóknak fájhat nagyon

Európa közműhálózatai öregszenek, a szolgáltatók pedig úgy költenek az infrastruktúrára milliárdokat, hogy azokat nem is látják teljes mértékben. Az eszköznyilvántartások hiányosak, a karbantartásról pedig nagyrészt az eszköz kora és nem a tényleges romlása alapján döntenek. Ahol pedig léteznek állapotfelmérések, azok egymástól annyira eltérnek, hogy megnehezítik a kockázatok megbízható, nagy léptékű megítélését. Ezen aggályokat Amjad Karim, a Keen AI vezérigazgatója fogalmazta meg. Arra következtetett, hogy az európai hálózat korszerűsítését a széttagolt infrastruktúra-felügyelet hátráltatja, vagyis a hálózatok ellenálló képességének javításához azokról közös képre van szükség. (A Keen AI az Egyesült Királyság kritikus infrastruktúrájához kapcsolódó, mesterséges intelligencia alapú megoldásokra szakosodott.)

Az energiasebezhetőség tünetei

A szakértő ismertet néhány riasztó következményt is. Eszerint az európai kisfeszültségű elosztóvezetékek több mint 30 százaléka régebbi 40 évesnél, az arányuk pedig elérheti a 90 százalékot 2050-re, ha semmi sem változik lényegesen. Hollandiában a hálózati problémák kezelése évente 35 milliárd eurót visz el, Nagy-Britanniában tavaly a villamosenergia-rendszer irányítója 1,8 milliárd dollárt költött szélerőművek működésének korlátozására és alternatív energiatermelés finanszírozására. A fogyasztókat el nem érő megújuló energiatermelés vagy a hiányos adatokon alapuló hálózat mind az energiasebezhetőség tünetei. 

Kényelmes a naptárt nézni, de nem mindig az a jó megoldás

Erősen érvel az időalapú karbantartás ellen is, ami azon alapul, hogy egy eszköz kora megbízhatóan jelzi az állapotát. Csakhogy ez nincs így. Tengerparti környezetben például egy adótorony gyorsabban korrodálódik, mint a szárazföld belsejében, továbbá máshogyan öregszik egy kábel is vízzel telített talajon, mint a szárazon. További gyakorlati és szabályozási hiányosságok, a mesterséges intelligencia használata korlátjainak bemutatása után Amjad Karim kijelenti, hogy végső soron a fogyasztók viselik az európai közművek ugyanazon eszközök kiépítésének költségeit. Márpedig a megbízható infrastruktúra az energiabiztonság előfeltétele.

Pénz is kell a hálózatok karbantartásához

A hálózati veszteségek nem feltétlenül a karbantartásnak és javításnak a szakértő által megkérdőjelezett megközelítéséből következhetnek. Kiemelt ok lehet a forráshiány is vagy valamely külső tényező. A háttér firtatása nélkül a Világgazdaság sorra vette, hogy mennyi áram, hő, víz és földgáz kerül ki akaratlanul a hazai vezetékekből, veszteséget okozva a szolgáltatónak, végső soron pedig a felhasználónak.

Elvész a hazai távhő hetede  

A magyarországi távhőrendszer hálózati vesztesége 14,6 százalék volt 2024-ben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) táblázata szerint. A hazainál volt sokkal rosszabb érték is, például a dániai 22 és az olaszországi 21 százalék. A finnországi 9,4 százalék sokkal jobb lett. A táblázat azonban csak kilenc ország adatait ismerteti, vagyis nem látjuk belőle a magyarországi távhőhálózat európai pozícióját. Ám összevetés nélkül is kimondható, hogy a hazai rendszerbe került hő közel hetedének elvesztése hatalmas kár.

A gáz és az áram adatai javulnak

A földgáz hálózati vesztesége kapcsán a MEKH nem kínál nemzetközi értékeket, de helyette kaptunk idősort. Eszerint 2019 és 2024 között a tendencia egyértelműen kedvező: a 2019-es 5238 terajoule-os mínuszt évről évre történő javulás után 2024-ben már 3213-as mínusz veszteség követte.

Bár a MEKH 2025-ig visszanyúló adatot ad a villamos energia hálózati veszteségéről, a mennyiségi számsor értékeinek erőteljes növekedése elsősorban az áramfogyasztás növekedéséből és nem a hálózat állapotából adódik. De ez a hatás kiszűrhető: míg 2024-ben (a táblázatból kiszámolhatóan) a bruttó fogyasztás 5,79 százaléka veszett el, tíz évvel korábban még a 8,94 százaléka. Vagyis egyértelmű a rendszerirányító és az elosztótársaságok javításainak, hatékony karbantartásának kedvező hatása.

A víziközmű-ágazat az állatorvosi ló

A hazai víziközmű-ágazat 2024-es becsült hálózati vesztesége 138,8 millió köbméter volt a Magyar Viziközmű Szövetség adatai szerint. Az átlagos értékesítési (tehát nem mennyiségi) veszteség 24,5 százalékot tett ki, de egyes hálózatokon elérte a 60 százalékot is.  

Két éve a Fővárosi Vízműveknél a fizikai okból történt vízvesztés a teljes mennyiség 6,1 százalékát tette ki (mellesleg ennél is nagyobbat az, amit a felhasználók nem fizettek ki). Érdekes a társaság arra vonatkozó számítása is, hogy meddig éri meg költeni a fizikai vízvesztés csökkentésére.  

Elképesztő kockázati lista készült

Erről az ágazatról a MEKH nem készített külön értékelést, bár országgyűlési beszámolóiban rendre ad róla helyzetképet. Korábban viszont a KPMG és a Századvég is összeállított több, egymással egybecsengő megállapításokra jutó víziközmű-tanulmányt. A legfrissebb ezek közül a KPMG 2020-as felmérése, amely szerint:  

A víziközmű-ágazatban a jelenleginél magasabb beruházási szintre lenne szükség az ellátás területén.

• A víziközmű-hálózat műszaki állapota romlik.
• A bekötővezetékek az anyagösszetételük miatt jelentős felújításra szorulnak.
• Évente 2,12 meghibásodás jut 1 kilométernyi szennyvízvezetékre,  
• és 1,98 meghibásodás az ivóvízvezetékek esetében.
• Az éves vízveszteség 144 millió köbméter, ez 2018-ban 21,88 százalékos arányt jelentett.
• A vízveszteség károkat okoz az úthálózatban is,
•  és többletköltséget a gazdaság más területein.
• 2017-ben és a 2018-ban kétszer annyit kellett költeni hibaelhárításra, mint állagmegóvó karbantartásra.

A felsorolásból kitűnnek olyan részletek is, amelyeket önmagában a hálózati veszteség nagysága vagy aránya nem mutat. Például sejthető belőlük, hogy a szükségestől elmaradó fejlesztések idővel hálózati veszteséget és többletköltséget okozhatnak, továbbá rontják az adott szolgáltató versenyképességét. Ráadásul – mint a KPMG leszögezte –, a víziközmű-hálózat szempontjából elengedhetetlen, nem tarifából származó rekonstrukciós források nem elegendőek. Az akkori állapot szerint a következő 15 évre több mint 1300 milliárd forintnyi felújítási, pótlási és beruházási forrásra volt szükség.