Jól kezelhető a gyermekkori ízületi gyulladás

A betegség körüli bizonytalanság nagyon megnehezíti a vele kapcsolatos ismeretek nemzetközi összevetését, egységes álláspont kialakítását, a korai felismerést, az egységes kezelést. Az elkülönítésre lehetőséget teremtő egyéb tünetek csak több évvel később lesznek észlelhetők.

Mi is valójában a betegség fő, de nem egyetlen tünetét alkotó idült ízületi gyulladás lényege? Nos, az arra genetikailag hajlamos gyermeknél máig nem tisztázott külső, környezeti tényező, talán vírusfertőzés következtében önfenntartó, ún. autoimmun folyamat indul be, amelynek következménye az ízületi belhártya tartós gyulladása, burjánzása, savóképződés. A hosszan fennálló folyamat többé-kevésbé károsítja az ízület egyéb alkotórészeit, a porcot, a szalagokat, a csontfelszínt. Mindez az érintett ízület melegségével, duzzanatával, fájdalmával jár, majd idővel az ízület deformálódik, mozgása beszűkül, akár teljesen el is merevedhet, és a külső megfigyelő számára is jól észlelhető lesz. Érdemes azonban megjegyezni, hogy még jelentős gyulladás esetén is a gyermek nem panaszkodik ízületi fájdalomról, és így a betegség felismerése késedelmet szenved, mivel panasz nélkül senki nem gondol erre a kórképre még akkor sem, ha a gyermek sántít.

A JCA a 16. születésnap előtt bármely életkorban kezdődhet, és a kezdeti tünetek alapján három típusát különítjük el. Az

első (ez a szisztémás forma) az ízületi gyulladás mellett az aktivitást tükröző szisztémás tünetek, azaz a magas, akár 40 Celsius-fokig emelkedő és fűrészfogszerű lázgörbével járó hullámzó láz; testszerte észlelhető, formáját gyorsan változtató, lazacvörös, apró bőrkiütés; általános nyirokcsomó-duzzanat; esetenként szívburokgyulladás, magas vérsejtsüllyedés és a vérképben a fehérvérsejtek számának jelentős emelkedése jellemző. A kórlefolyás során az aktív, szisztémás tünetek spontán megszűnhetnek, majd rendszertelen időközönként vissza-visszatérhetnek. Az ízületi gyulladás a betegek egy részénél csak néhány ízületet, más részüknél szinte valamennyit érintheti, és nyilván ez a legsúlyosabb forma. Akár a betegség, akár a kezelés következményeként ritkán súlyos szövődmények is kialakulhatnak.

A második forma a sok ízületet érintő, szisztémás tünetek nélkül zajló gyulladás, amely rendszerint fokozatosan, lappangva a kéz- és lábkisízületeket, majd a nagyízületeket és nemritkán a nyaki gerinc ízületeit is érinti. Az évek során hullámzó erősséggel zajlik, és az ízületek jelentős mozgásbeszűküléséhez, deformálódásához vezethet.

A harmadik forma a kevés ízület gyulladásával járó, amelyik rendszerint ötnél kevesebbet érint, leginkább az alsó végtagon a térdeket, bokákat. Ebben a formában a fő veszélyt a gyakran előforduló szemgyulladás, az idült szivárványhártya-gyulladás jelenti, amely szinte észrevétlenül kezdődhet, és ha időben nem ismerik fel, látásromlást eredményezhet. Szemgyulladás nélkül ennek a formának a legkedvezőbbek a hosszú távú kilátásai, sokszor évekre is megnyugodhat a betegség, panaszmentes a gyermek. Az idő előrehaladtával ebből a három kezdeti formából további alcsoportok különíthetők el (a legújabb felosztás hetet különböztet meg).

Noha a kór pontos okát nem ismerjük - s így oki kezelést folytatni nem tudunk -, számos más krónikus betegséghez hasonlóan (cukorbetegség, magas vérnyomás, érelmeszesedés stb.) teljesen meggyógyítani, véglegesen elmulasztani nem tudjuk, mégis, helyesen vezetett komplex kezeléssel a betegek többségében az ízületi gyulladás megfékezhető, a mozgáskorlátozottsághoz vezető súlyosabb elváltozások kifejlődése megakadályozható, vagy csökkenthető.

A komplex kezelés három alappillére a gyógyszeres kezelés, a fizioterápia és az ortopéd sebészeti műtétek. A kezelést a gyermekreumatológiai központokba tömörült munkacsoport végzi, amelyben gyermekgyó-

gyász, reumatológus, szemész, ortopéd sebész, gyógytornász, fizioterápiás szakaszszisztens, pszichológus és nem utolsósorban a szülő is részt vesz.

A gyógyszeres kezelés fő célja a gyulladás csökkentése, megszüntetése mind rövid, mind hosszú távon, azaz a betegség előrehaladásának meggátlása. Ugyanis, ahol gyulladás nincs, ott nem is károsodik az ízület. Úgy tűnik, hogy a legutóbbi években jelentős előrelépés történt a hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztése terén, amely révén az eddig minden kezeléssel dacoló esetekben is sikerül lényeges javulást elérni. Az áruk azonban sajnos igen magas, és az Országos Egészségügyi Pénztár támogatásában még nem részesülnek. A fizioterápia leglényegesebb eleme a gyógytorna, amivel a gyógyszerekkel már csökkentett gyulladású ízületek mozgáskorlátozottsága javítható, s további romlásukat megelőzhetjük.

A makacs, a konzervatív kezelésnek ellenálló vagy súlyosan károsodott ízületek kezelésében jut szerephez az ortopéd sebészi műtéti megoldás. A legsúlyosabb, tolószékhez kötött betegek az évről évre fejlődő technikai haladás révén ízületi protézisek beültetésével újra járó-, munkaképessé válhatnak.