Korai felismeréssel jól kezelhető a COPD
A krónikus hörghurut és a tüdőtágulás (COPD) évente világszerte hárommillió halálos áldozatot követel, s mintegy 600 millió az ebben szenvedő betegek száma. A kór okát pontosan nem ismerik, ám a dohányzás kockázatot jelent. Meggyógyítani teljesen nem lehet, de a tünetek súlyossága mérsékelhető. A tüdőgyógyászok célja a betegek korai kiszűrése és kezelése.
A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) olyan kórkép, melyet a légúti áramlás csaknem teljesen irreverzíbilis (viszszafordíthatatlan) korlátozottsága jellemez. A légáramlás akadályozottsága rendszerint progresszív és a tüdők kóros gyulladásos válaszához társul, mely utóbbit káros részecskék vagy gázok belégzése vált ki.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai országos szív-, tüdőintézet kezdeményezésére egy az egész világra kiterjedő együttműködés indult el a COPD elleni stratégia összehangolására. Ez a Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease (GOLD) stratégia, amelynek szakértő bizottsága a többszörösen megvitatott konszenzus ajánlását 2001-ben tette közzé.
A COPD-hez tartozik a krónikus hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulás (emphysema). A kórkép a mortalitási statisztikák negyedik helyét foglalja el, évente hárommillió halálesetet jelent. Megbízható előrejelzések szerint 2020-ban halálozási okok között a harmadik helyre fog kerülni. A betegek pontos számára vonatkozóan csak becsült adataink vannak; a felnőtt lakosság közel 6 százaléka érintett. Ez világszerte közel 600 millió ember érint. Magyarországon a tüdőgondozói hálózatban 60 ezer COPD-ben szenvedő beteget tartanak nyilván. E betegek már súlyos állapotúak, szakellátásra és esetenként kórházi kezelésre is szorulnak. A hazai, közel 600 ezerre becsülhető számú, talán még enyhe stádiumban levő COPD-s beteget nem ismerjük, ezért korai és talán eredménnyel kecsegtető kezelésüket sem tudjuk elkezdeni.
Krónikus, folyamatosan progrediáló megbetegedésről van szó, melynek okát és kialakulásának pontos mechanizmusát nem ismerjük. Tudjuk azt, hogy a dohányzás egyértelműen felelőssé tehető a kórkép kialakulásáért (azonban a dohányosok csupán egyötöde szenved COPD-ben). Tudjuk, hogy egyetlen hatékony megelőzési forma a dohányzás elhagyása. Ismert, hogy COPD-ben szenvedőknél a leszokás az egyetlen olyan kezelési forma, mely a légzésfunkció folyamatos romlását lassítani, esetleg megállítani képes. Az is nyilvánvaló, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló terápiás eszköztár (hörgtágítók, gyulladáscsökkentők stb.) segítségével képesek vagyunk a tüneteket enyhíteni, az életminőséget javítani, a kiújulások számát csökkenteni, de a betegség természetes lefolyását (romlását) lassítani, a várható élettartamot meghosszabbítani ritka kivételtől eltekintve nem tudjuk.
A betegség diagnózisa részben a jellegzetes klinikai tüneteken, részben a légzésfunkciós méréseken alapszik. A legjellemzőbb klinikai tünetek a köhögés, köpetürítés és a nehézlégzés, amely a betegség kezdetén csak terheléskor jelentkezik. A betegek nagy többsége csak akkor fordul tüneteivel orvoshoz, amikor már komoly panaszai vannak, és a légúti áramlás beszűkülése kifejezett.
Ilyenkor a légzésfunkciós értékek az élettani öregedés mértékét messze meghaladva romlanak, és a kezdetben csak terheléskor jelentkező nehézlégzéses panaszok nyugalomban is fellépnek. Súlyos, előrehaladott állapotban a betegek ágyhoz kötöttek, és állandó oxigénpótlásra szorulnak.
A terápiás tevékenységünk célja a tünetek súlyosságának mérséklése, az életminőség javítása, a légzésfunkció romlásának meglassítása, a szövődmények elkerülése, illetve hatékony kezelése, a túlélési idő meghosszabbítása. E feladatokhoz jelenleg a legtöbb gyógyszer, segédeszköz rendelkezésünkre áll, sőt jelenleg bizonyos feltételek esetén a gyógyszeres kezelést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelentős mértékben támogatja.
Az COPD lassú folyamatos előrehaladását akut fellángolások szakíthatják meg, melyek az egyébként is rossz állapotban levő betegek általános állapotát tovább ronthatják. Az akut roszszabbodásokat baktérium- és vírusfertőzések, valamint egyéb okok is kiválthatják. A megbetegedés akut fellángolása komplex terápiával kezelhető, de a gyakori kiújulás egyértelműen rontja a betegek általános állapotát és a betegség prognózisát.
A magas morbiditás és mortalitás miatt a COPD jelentős gazdasági és szociális terhet jelent a társadalom és az egyén számára is. Direkt költségként jelentkeznek a diagnosztikai és differenciáldiagnosztikai vizsgálatok, valamint a járóbeteg-ellátás, a kórházi kezelés, az otthoni ápolás, a gyógyszerek költségei. Indirekt költségek közé sorolható a kereső- és munkaképtelenség, rokkantság stb. A költségek mintegy kétharmad része sorolható a direkt kiadások közé.
A dohányzás a COPD-s betegek 90 százalékának kórtörténetében kimutatható. Egyértelmű statisztikai összefüggések igazolják a dohányzás és a megbetegedés közötti ok-okozati összefüggést. Teljesen nyilvánvaló, hogy az egészségügyben dolgozók tevékenysége (nem utolsósorban példamutatása) szükséges a dohányzási szokások megváltoztatásához, ez azonban kevés. A dohánytermékekből befolyó adóbevétel az államháztartásban (az alkoholhoz hasonlóan) magas, és erről napjainkig egyetlen országban sem mondtak le. Jelenleg a hazai tüdőgondozó intézetek több mint a felében működik dohányzásleszoktatási program és hazánkban kaphatóak azok a készítmények, amelyek segítik a dohányzásról való leszokást (egyik sem támogatott hatóságilag).
A COPD-s megbetegedés (a tüdőrákhoz hasonlóan) problémaköre egyébként több anakronisztikus (néha már cinikus) jellemzővel bír: egy olyan megbetegedéssel állunk szemben, mely a halálozási statisztikák előkelő; "dobogós" helyén foglal helyet, és amelynek a gyógyítási lehetőségei szerények. Ugyanakkor ismerjük a leggyakoribb kóroki tényezőt (a betegek 90 százalékának anamnézisében szerepel a dohányzás), amelynek elhagyása (vagy legalább az eredményes leszoktatás reménye) ellen leginkább csak financiális szempontok működnek.
A tüdőgyógyászszakmának (a háziorvosokkal karöltve) kitüntetett célja a COPD-s betegek korai felfedezése. Ennek egyszerű és alacsony költséggel járó módszere a rizikócsoportok megismerése (40 év feletti dohányosok), és e csoport légzésfunkciós értékeinek rendszeres követése (hasonlóan a vérnyomásértékek, koleszterinszint- vagy vércukorértékek figyelemmel kíséréséhez).
