Minőség, igazságosság, fenntarthatóság: Gyurcsány a reformokat magyarázza

Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében a reformokról ír: az intézkedéseket övező félreértésekről, azok céljairól, valamint arról, hogy a kormány által kezdeményezett reformok milyen alapelvek köré szerveződnek.

"Nincs okunk hibáztatni azokat, akik sokszor nem értik, hogy miről is szólnak a nagy reformok. Kezdjük talán onnan, hogy a reformok önmagukban nem jók és nem rosszak. Az sem igaz, hogy mindent meg kell reformálni. Az sem helytálló, hogy az a pozitív, ha valami változik, az pedig elítélendő, ha valaki az állandóság mellett kardoskodik. Ma nem azért kell egy sor dologhoz hozzányúlni, mert az trendi vagy korszerű vagy az lenne önmagában a haladó, hanem azért, mert változtatás nélkül nem tudjuk elérni a céljainkat. Aki mindenen változtatni akar, annak nincs igaza, az túlmozgásos politikát csinál. Mi nem azért mondjuk, hogy egy sor dolgon változtatni kell, mert nem férünk a bőrünkbe, hanem azért, mert úgy látjuk, hogy változtatás nélkül az állam működési területeinek sokaságán a mainál még nagyobb gondokkal, kihívásokkal kellene szembenézzünk. 

A reformokkal kapcsolatban van két, viszonylag általános tévképzet: az egyik, hogy egy ciklusban csak egy reformot lehet eredményesen végigvinni. Én ebben nem hiszek. És nemcsak azért nem, mert reform és reform között igen nagy különbség van, hanem azért sem, mert attól, hogy az egészségügyben mély átalakítás zajlik, attól még gond nélkül elindulhat a felsőoktatás vagy a nyugdíjrendszer átalakítása, ha arra szükség van. A kormányzatnak egymástól nagyon eltérő alrendszereit érintik ezek az ügyek. Szóval, ahogy mondtam, nem hiszek az „egy ciklus – egy reform”-ban. És abban sem hiszek, amit általában mondani szoktak, hogy az átalakítás rövidtávon nem megtakarítást hoz, hanem épp ellenkezőleg, még több pénzt igényel, mint annak előtte. És mondanom sem kell, hogy az átalakítást a legtöbb esetben éppen azért kezdik el – nemcsak Magyarországon, máshol is –, mert azt látják, hogy az elvárt minőséget az elvárt biztonsággal a rendelkezésre álló költségvetési vagy pénzügyi forrásokból már nem lehet biztosítani. Az esetek nagyon jelentős részében a reformok éppen azt célozzák, hogy a rendelkezésre álló, a hagyományos rendszer működtetésére már nem elegendő erőforrásokból oldjunk meg feladatokat, azaz tegyük hatékonyabbá a rendszert.

Összességében három alapelv köré csoportosulnak a nagy reformok céljai. Ez igaz az egészségügyre, igaz a felsőoktatásra is. Az első a minőség. Nem igényel hosszabb magyarázatot, hogy nagyon más a mai egészségügyi szolgáltatás a 30 évvel ezelőttihez képest, vagy nagyon mást kell nyújtani egy egyetemnek, mint 30 évvel ezelőtt. Ráadásul ez egy folyamatos kihívás. Nem mi diktáljuk a verseny tempóját, hanem a nálunk fejlettebb, gazdagabb, versenyképesebb országok. Egyre jobb és jobb minőséget kell produkálni. Van tehát egy minőségi kihívás. Részint arra kell válaszolni, hogy milyen módon tegyük alkalmassá akár az egészségügyet, akár a felsőoktatást, hogy a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtsa, ugyanakkor hogyan szabályozzuk, hogy ezt a legjobb minőségű, esetenként legdrágább szolgáltatást kiknek nyújtsa. Hiszen nem egy esetben azzal a kihívással állunk szemben, hogy mindenkinek nem képes a legmodernebb, legdrágább szolgáltatást nyújtani.

Az első kérdés tehát a minőségről szól. A második az igazságosság vagy az egyenlő hozzáférés kérdése. Hosszan tudunk arról beszélni, hogy minden polgár egyenlő. Igen ám, de amikor a polgárok különböző szolgáltatásokat kapnak, akkor kiderül, hogy bizony-bizony más szolgáltatás jut egy nagyvárosi iskolaigazgatónak, vállalkozónak, befolyásos közéleti szereplőnek, mint egy távoli faluban élő kisnyugdíjasnak. Igazságos ez? Nem igazságos. Ma az, hogy ki milyen szolgáltatást kap döntően két dolgon múlik: egyrészt azon, hogy milyen a társadalmi háttere, kapcsolatrendszere, másrészt pedig, hogy milyen településen él, dolgozik. Minél nagyobb városban él valaki, és minél magasabbra jutott a társadalmi ranglétrán, annál könnyebben kap jobb minőségű szolgáltatást egészségügyben, oktatásban, máshol. Ez egy ponton túl szinte megakadályozhatatlan, de az is világos, hogy ma túl nagyok a különbségek. Egyenlőséget kell teremteni, szembe kell menni a kialakult, történelmileg is megszilárdult előjogokkal. A reform második lépése tehát az igazságosság alapján az előjogok, a privilégiumok eltörléséről szól. A harmadik pedig, tegyük hozzá, a fenntarthatóságról. Magyarul: hogy bírjuk pénzzel, költségvetéssel a tempót. Arról szól, hogy van valamennyi pénzünk, mondjuk az egészségügyben jövőre ezeregynéhányszáz milliárd forint, és hogyan lehet ebből azonos hozzáférés mellett elfogadhatóan jó minőséget, helyenként magas minőséget, biztosítani. Milyen szabályok kellenek ehhez? A szükségleteink vagy a kívánalmaink nyilván elérhetik a csillagos eget. Minőség, egyenlő hozzáférés, fenntarthatóság. E három kérdés az, ami körül forognak a reformok. És azokon a területeken kell döntően beavatkozni, ahol ezen három alapelv valamelyike vagy azok közül több is jelentősen sérül. Vagy nem tartható fenn a rendszer, vagy nem képes már jó minőségű szolgáltatást nyújtani, vagy csak nagyon szigetszerűen, vagy felborult az egyenlő hozzáférés garanciája és erős privilégiumok terhelik a rendszert. Erről szól minden reform.

Kétségtelenül mindennek hatalmas ára van. Ettől válik nehézzé. Bármennyire jelentős kritikát fogalmazunk is meg a fennállóval szemben, a régihez már hozzászoktunk. A mai rendszerek – működési zavaraikkal együtt – beépültek szokásainkba. Ezt megváltoztatni, bizonytalanságot keletkeztetni bizony nem egyszerű. Ezt sokan nehezen viselik el. Ha nem beszélünk ezekről világosan, akkor az emberek nem értik, hogy miről szólnak a reformok, és nehezen azonosulnak vele. Akkor a reformok egyszerű kiigazításnak tűnnek.

Következik az egészségügyi reform egyik legbonyolultabb, legösszetettebb része, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésnek programja: a kórházak átalakítása, a járóbeteg szakrendelés átalakítása, a háziorvosi rendszer, a sürgősségi betegellátás megváltoztatása. Eldől, hogy mit fejlesszünk, hol növeljük, hol csökkentsük a kapacitásokat. Az átalakítások nagyon sok helyi érdeket érintenek, lesznek nyertesek és vesztesek, ha a helyi érdekeket nézem. A cél viszont az, hogy az egész rendszer összességében nyerjen a reformmal. Akik nyernek – szokás szerint – csöndben fognak maradni, akik vesztesnek érzik magukat, azok hangosak lesznek. De hát így szokott ez már lenni. Sokat, sokat, sokat kell magyarázni" - fejtegette blogjábana  kormányfő. (amoba.hu)