Öt évre választottunk tegnap polgármestereket, de a legnagyobb változás nem ez az önkormányzatok világában. Igaz, ez az a lépés, amelynek a helyességét pártállástól függetlenül a legtöbben elismerik. 1990 és 2010 közt nem egyszer hallhattuk, mekkora probléma, hogy a parlamenti választás győztese kampány üzemmódban kezdi a kormányzást, hogy a jelöltjei nyerjenek ősszel is, így fél év szinte elvész az érdemi gazdaságpolitika szempontjából. Többé ilyen nem lesz, csupán húszévente egyszer.
Ennél is fontosabb lehet a hatáskörök átalakítása. A tanácsrendszerhez hasonló kormányzati felügyelet nem lesz ugyan, de így is jócskán szűkül az önkormányzatok feladatköre. Azt, hogy 2014 és 2019 közt hogyan működhetnek az önkormányzatok, nagyrészt a tíz évvel korábbi időszak határozta meg. A kormány jól látható célja elkerülni az akkori korszak hibáit: a ma felálló önkormányzatokat nem akarják engedni, hogy eladósodjanak, kevesebb forrást vonnának el tőlük, és az EU-tól érkező pénzt sem elsősorban térkövezésre költenék. Más kérdés, hogy hiába volt súlyos beteg az önkormányzati rendszer a 2011–2013-as nagy átalakítások előtt, gyakran baltával próbálták operálni. A pénzügyi mentőöv ára a nagyobb kormányzati felügyelet bevezetése volt.
Az elsődleges cél az lesz a következő években is, hogy az önkormányzatok ne essenek bele újra olyan hitelcsapdába, amely 2005 és 2011 közt szinte lehetetlen helyzetbe sodorta őket. A második Orbán-kormány átvállalta a települések adósságának nagy részét, összesen 1353 milliárd forintot költve erre 2011 és 2014 közt. Ezzel egy időben azonban megszigorították a hitelfelvételt: működési hitelt szinte lehetetlen ma már felvenni, és fejlesztést is csak akkor lehet elvileg hitelből finanszírozni, ha a kormány stabilnak látja a fedezetét.
Fontos kulcsszó persze itt az, hogy elvileg. Sokan tartottak attól, hogy ezzel az ellenzéki településeket büntetné a kormány, vagy épp a választások előtt hagyná mégis elszállni a neki kedves városok adósságát. Ez idén nem következett be, de a kockázat továbbra is fennáll.
A második problémát a kormányzati megszorítások jelentették, nagyjából a válság kezdetétől 2012-ig. Ezt nagy szigorral kezelte a kormány: számtalan feladatot egyszerűen magához vont. Hogy ez csak a problémák tovább görgetését jelenti-e vagy tényleges megoldást, az még nyitott kérdés. Az önkormányzatok szempontjából annyi biztos: többet nem kell foglalkozniuk az iskolákkal vagy a kórházakkal – ezekre korábban rendkívül sokat kellett költeniük. Települési kézben maradtak az alapszintű közszolgáltatások, az óvodák, valamint a szociális ellátórendszer néhány eleme. Önkéntes feladatot papíron ezután is elvállalhatnak az önkormányzatok, de már csakis saját bevételből tehetik ezt meg, vagy olyan forrásból, amelyet a központi költségvetés biztosít. Vagyis gyakorlatilag minimálisra szűkült az önként vállalt feladatok köre.
De ezzel is jobban jártak az önkormányzatok, mint a megyék. A járási rendszer létrehozásával a közigazgatás szinte minden feladata átkerült a települési, valamint a megyei önkormányzatoktól a járásokba. Csakhogy amíg a városok ebből annyit vesznek észre, hogy az okmányiroda – gyakran ugyanabban az épületben maradva, mint az önkormányzat – már a járásoké, a megyéknek szinte semmi feladatkörük nem maradt. Területrendezési ügyekbe maradt beleszólásuk, de azokba is csak korlátozottan. Igaz, politikailag még így is megéri fenntartani a megyerendszert: sok politikust oda lehet ültetni, és azt a nagy felháborodást is elkerülhetik, amelyet a szocialista kormányok kaptak, amikor szóba hozták, hogy nem a megye lenne a közigazgatás alapja.
Budapest, a legnagyobb kérdőjel
Az, ahogyan átalakították a fővárosi választási rendszert (lista nem volt, a kerületi polgármesterek teszik ki a testület többségét), elsősorban a Fidesz feladványa volt az emiatt hosszas egyeztetésre kényszerülő baloldalnak, hatásaiban azonban túlmutat ezen. Az elmúlt négy évben elkezdtek a korábbinál is jobban a főváros fejére nőni a kerületek, de a harcuk még így sem dőlt el.
A kormány sok területen híve a központosításnak, de épp a fővárosban nem: a kerületek több adót tarthatnak maguknál, mint négy éve, az új közgyűlésben pedig probléma nélkül leszavazhatják a kerületi polgármesterek a főpolgármestert. A tömegközlekedés finanszírozásában pedig változatlanul rá van szorulva a főváros az államra, miközben évek óta ez a budapesti költségvetés egyik leginkább kritikus pontja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.