Közélet

Nagy jövőt jósolnak az osztrák külügyminiszternek

Ha Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter vezetné az Osztrák Néppártot (ÖVP), úgy a kisebbik koalíciós párt megnyerhetné a parlamenti választást - erről tanúskodik a legutóbbi felmérés, amelyet az Österreich című lap közölt vasárnapi számában.

A közvélemény-kutatást a hét elején mintegy 800 ember megkérdezésével végezték. Eszerint ha Kurz vezetné a néppártot, a szavazatok 34 százalékát szerezhetné meg, míg Reinhold Mitterlehner alkancellár jelenlegi vezetése mellett a párt 19 százalékon áll. A válaszadók 84 százaléka szerint Kurz, 16 százaléka szerint pedig Mitterlehner alkalmasabb a pártelnöki posztra.

A jelenlegi pártvezetés mellett az ÖVP csak a harmadik helyen áll a népszerűségi listán, amelyet az FPÖ vezet 33 százalékkal, utána következnek a szociáldemokraták 29 százalékkal.

Ha az ÖVP-t Kurz elnökölné, úgy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a második helyre csúszna vissza, 26 százalékos támogatottságot érne el, míg a kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 24 százalékot szerezne.

A felmérés kérdést tartalmazott a kormány menekültpolitikájáról is, amelyet a válaszadók 48 százaléka jónak tart, 33 százaléka viszont nem helyesel. 

Szombaton az amerikai Time magazin Sebastian Kurzot a jövő generációjának tíz vezető személyisége közé választotta. A lap indoklása szerint Kurz "új utat talált" a menekültügyi kérdés megoldásában. "Álláspontja nem radikális migrációellenes hozzáállást tükröz, s nem is a bármi áron végrehajtott határnyitást szorgalmazza, hanem pragmatikus, harmadik utas megoldást javasol, vagyis a menekültáradat enyhítését és a már megérkezettek integrációját" - olvasható a lapban, amely utal a miniszter által szorgalmazott és végrehajtott balkáni útvonal lezárására.

A tervek szerint Ausztriában legközelebb 2018 őszén tartanak parlamenti választást.

Néppárt külügyminiszter Ausztria
Kapcsolódó cikkek