Egy újabb koronavírus-mutánsra hívták fel a figyelmet a virológusok. A delta-variáns egyik alváltozata, a jelenleg AY.4.2. néven emlegetett vírustörzs már a fertőzések több mint 6 százalékáért felelős, és várhatóan még több megbetegedést okozhat a jövőben. Ez a változat ugyanis jóval ellenállóbb és tovább képes életben maradni. 

Fotó: Shutterstock

Az AY.4.2.-t eredetileg idén júliusban fedezték fel, és a vírus azon részén módosult, amely a sejtek megtámadását segíti. Hogy ez azt jelenti-e, hogy jobban fertőz, azt egyelőre vizsgálják. 

Az AY.4.2.-t már tesztelik a tudósok, akik szerint ez a változat sem képes teljesen ellenállni a vakcináknak, így a beoltottak jelentős része biztonságban lesz tőle, súlyos szövődményeket nem okozhat esetükben a vírus. A BBC cikke szerint egyébként a világon jelenleg leginkább fertőző delta-variáns májusban már lekörözte az eredeti, alpha vírus fertőzéseinek számát. 

A brit virológusok a koronavírus rengeteg alváltozatát azonosították már, de ezek jelentős része idővel eltűnt. Hogy ez lesz-e az AY.4.2. sorsa is, egyelőre nem tudni, de az beszédes, hogy jelenleg kiemelt figyelmet szentelnek neki.