A világ talán egyetlen államilag alkalmazott varázslója, a 88 éves Ian Brackenbury Channell évente 16 ezer dollárt (3,6 millió forintot) kapott, hogy „varázslással és varázslásszerű szolgáltatásokkal” népszerűsítse a várost. 

Fotó: WILLIAM WEST / AFP

Az Angliában született Channell 1976-ban érkezett Új-Zélandra, röviddel ezután kezdett el varázslóként tevékenykedni és szórakoztatni. Amikor a hatóságok meg akarták ebben akadályozni, az emberek tiltakozni kezdtek. 1982-ben az új-zélandi művészeti galériák igazgatóinak egyesülete élő műalkotásnak nevezte Channellt, 

majd 1990-ben az akkori miniszterelnök, Mike Moore levélben megkérte, legyen Új-Zéland hivatalos varázslója.

Azóta Channell fellépett Christchurchben, esőtáncot járt az aszályok idején Új-Zélandon és Ausztráliában, 2009-ben megkapta a Királynő Szolgálatáért Érdemrend medálját.

Christchurch tanácsa közölte, köszönőlevelet küldtek a varázslónak az elmúlt 23 év szolgálataiért, és tájékoztatták, hogy lezárják a szerződését. Lynn McClelland szóvivő elmondása szerint a város új utakra lép a turizmus népszerűsítése terén. 

Ian Brackenbury Channell szerint a város azért függesztette fel a szerződését, mert nem illet bele a város hangulatába.

Azt sugallják, hogy unalmas és öreg vagyok, pedig nincs hozzám hasonló Christchurchben. Egyszerűen csak ők nem szeretnek engem, mert unalmas öreg bürokraták

– fogalmazta meg véleményét a varázsló.

Channell továbbra is meg akar jelenni a város művészeti központjánál, és beszélgetni akar a turistákkal. A központban egyébként ebben a hónapban az ő életét bemutató kiállítás látható. Arra a kérdésre, megátkozza-e a döntés miatt a városi tanácsot, azt válaszolta: inkább áldásokat osztogat. 

A gyerekeknek boldog álmokat, általános jó egészséget adok, és azt szeretném, hogy a bürokraták váljanak emberségesebbé

– mondta.