Közélet

Így próbálnak elrejtőzni az orosz csapatok az ukrajnai hadszíntéren

Az álcázás – akár hadsereg, akár a felszerelés esetében – alapvető része a hadviselésnek, még ha a technológiai fejlődés vívmányai, például a drónok, a műholdas felvételek és az infravörös távcsövek megnehezítik az elrejtőzést a modern csatatereken.

Az Ukrajnában állomásozó orosz csapatok úgy próbáltak elrejtőzni és elkerülni egy lehetséges támadást, hogy faágakat és szalmát, sőt szőnyegeket használtak tankok és más páncélozott járművek leplezésére, amit az elemzők meglepőnek tartanak egy fejlett hadsereg esetében, és amely újabb bizonyítéka annak, hogy a parancsnokok nem voltak felkészülve egy elhúzódó harcra – írja a Stars and Stripes.

Az ukrajnai helyzetet közelről nyomon követők szerint az orosz erők katonai fölényük ellenére lélegzetelállító amatőrséget mutattak.

Az amerikai hadsereg taktikai eljárása szerint a járművek egészét – még ha csak rövid időre is – könnyű álcahálóval szokás letakarni mozdulatlan állapotukban – mondta az egykor Irakban és Afganisztánban szolgáló Mike Jason, az amerikai hadsereg nyugalmazott páncélostisztje. Az ukrán egységek a páncélozott járművek burkolatának alakját háló és gallyak kombinációjával igyekeznek megtörni. Az oroszok esetében fenyőfacsemeték "többet érnek a semminél", de úgy tűnik, hogy az érintett egységnek nincs alapvető kompetenciája az álcázás használatához, vagy egyszerűen csak nem rendelkeztek a megfelelő felszereléssel – jegyezte meg Jason. 

Egyéb, Ukrajnából származó képek olyan páncélozott járműveket ábrázolnak, amelyek tetejére szénát szórtak álcázásként. Egy másik, a közösségi médiában megosztott videón orosz katonák láthatók, amint egy járművet szőnyeggel vagy egyéb, nehéz anyaggal takarnak le.

Ukrán tankok 2022. február 24-én Csuhuiv városában, Harkiv területén.Fotó: Anadolu Agency

A hálók és más szövetek az elrejtőzésben játszanak szerepet, a járművek körvonalainak elfedésére szolgáló lombokkal pedig létfontosságú másodpercekeket nyerhetnek a katonai csapatok, hogy egy adott támadásra reagálni tudjanak. Jason szerint azonban a drónok és a műholdképek korában ezek az álcázó technikák csak korlátozott mértékben használhatóak, legfőbb céljuk a megtévesztés.

Elemzők szerint a taktikai hibák sorozata azt a tényt támasztja alá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és magas rangú katonai parancsnokai nem látták előre, hogy milyen erős ellenállásba ütköznek csapataik.

 

Számos bakit követnek el az oroszok katonai fölényük ellenére

Sok nyugati megfigyelő megdöbbenve tapasztalta, hogy az orosz katonák hajlamosak a titkosítatlan csatornákon és mobiltelefonokon keresztüli kommunikációra, lehetővé téve az ellenség hírszerzése számára, hogy lehallgassa beszélgetéseiket. Ezenfelül a katonai hadműveletek irányítói nem osztottak ki elegendő üzemanyagot és élelmiszert katonáiknak, ami arra késztette a csapatokat, hogy helyben hagyják a járműveket, és akár meg is adják magukat.

Ellentmondásos az is, hogy az orosz egységeknek már rendelkeznek tapasztalattal a járműveik álcázása terén, és bizonyíték is van arra, hogy ezt a múltbeli hadgyakorlatok során is alkalmazták – nyilatkozták az elemzők. A kamuflázs egyenetlen gyakorlata arra utalhat, hogy az orosz parancsnokok nem adtak egyértelmű útmutatást csapataiknak, valamint kezdettől fogva túlzottan bízhattak abban, hogy ez a harc könnyű lesz, és az ukrán kormány gyorsan megbukik – vélekedett Rob Lee, orosz katonai szakértő, a Foreign Policy Research Institute vezető munkatársa.

 

kamuflázs orosz-ukrán orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek