BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt Varga Szilvia

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja 53 éves volt.

Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg – írta a hirado.hu.

Fotó: hirado.hu

Varga Szilvia 1971-ben született Budapesten. 1996-ban szerzett diplomát a JPTE-BTF kulturális szervező szakán, 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban előbb a Kommunikációs Központban dolgozott állami rendezvények rendezvényszervezési vezetőjeként, majd az Országimázs Központ állami rendezvények rendezvényszervezési vezetője és tanácsadója volt.

2001 és 2006 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció Szakán volt óraadó tanár, 2002–2003-ban a Fidesz Országos Hivatalában (Demokrácia Központ, majd Programiroda) tevékenykedett rendezvényszervezőként. 2003-tól 2006-ig a Fidesz programigazgatója, 2006-tól 2010-ig a Kecskeméti Fesztiváliroda igazgatója, 2006-tól saját rendezvényszervező vállalkozást indított. Az Országgyűlés 2010-ben a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjának választotta, itt elnökségi tagként is dolgozott. 2010–2011-ben a Hungarofest Nonprofit Kft. Nemzeti Rendezvények divízióigazgatója, 2011-től 2013-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Rendezvényekért felelős tanácsadója volt. 2013-ban nevezték ki a Hungarofest Nonprofit Kft. szakmai igazgatójává.

Fontosabb munkái közé tartoztak 1999 és 2001 között a Millennium nagy rendezvényei és protokolleseményei, így az augusztus 20-i rendezvények és tűzijáték, a sydney-i olimpiai magyar napok, a Szent Korona átszállítási ceremóniája az Országházba, és Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatási ünnepsége. 2002 és 2006 között szerepet vállalt a Kossuth téri Fidesz-kampányzárók, a budapesti Fringe Tehetségkutató Fesztivál, 2009-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa megnyitó ünnepsége megszervezésében.

Szerepet vállalt továbbá az Európai Unió soros magyar elnöksége lakossági rendezvényei (2011), a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője (2014), Plácido Domingo budapesti koncertje (2016), az úszó-világbajnokság megnyitó ünnepsége (2017) tető alá hozásában. 2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.