kuratórium

A verseny kényszeríti ki a modellváltást

Varga Judit igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetem kuratóriumi elnöke – mint a felsőoktatási intézmény egykori hallgatója –, valamint Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora adott interjút.
2021.04.17. 17:10 Olvasási idő: 0 perc

Modellváltás az agráregyetemen

A korábbi Szent István Egyetem 2021. február 1-jétől alapítványi fenntartásban működik tovább. Az öttagú kuratórium szakértelmével támogatja az ágazat fejlődését.
2021.01.04. 09:54 Olvasási idő: 0 perc

Új neveket javasolnak a közmédiumok élére

A jövő héten választhatják meg a közszolgálati médiumok vezérigazgatót, miután pénteken egyik jelölt sem kapta meg a szükséges többséget a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumában.
2010.11.13. 12:36 Olvasási idő: 0 perc

Fél éve nem fizet a székházért az MTV - És egyelőre nem is fog

A Magyar Televízió működését több mint fél éve finanszírozó magyar magáncég bízik abban, hogy az új médiatörvény alapján felálló kuratórium sikeresen megoldja a helyzetet.
2010.08.27. 13:55 Olvasási idő: 0 perc

"Nem értem, miért mondják, hogy kézi vezérlésű lesz a média"

Mit hoz a hazai médiarendszer számára a parlament által most tárgyalt média törvénycsomag? Mennyiben megalapozott az ellenzék és egyes szakmai szerveztek éles kritikája az új szabályozással kapcsolatban? Többek között ezekre a kérdésekre kért választ L. Simon Lászlótól, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának kormánypárti elnökétől a Duna Televízió Közbeszéd című műsora kedd este.
2010.06.16. 09:28 Olvasási idő: 0 perc

MTV-gondok: Nagyobb leépítés és demonstráció?

A Népszabadság birtokába jutott válságkezelési terv szerint az eddig hangoztatott kétszáz helyett négyszáz dolgozó leépítése is elképzelhető a Magyar Televíziónál. Ehhez azonban további beruházásokra lenne szükség az MTV új székházában, amire idén nem lesz saját forrás.
2010.01.21. 13:25 Olvasási idő: 0 perc

Az MTV-n nézhetjük a foci VB-t!

Nem adhatja el az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait az MTV - derült ki a kuratórium mai ülése után.
2010.01.20. 14:58 Olvasási idő: 0 perc

"A kabinet az MTV felszámolását készíti elő"

„Megdöbbentő. Nézők millióinak arculcsapása, és az őket szolgáló Magyar Televízió dolgozóinak egzisztenciáját súlyosan veszélybe sodró döntés.” Ezekkel a szavakkal kommentálta Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke a menedzsment péntek délutáni válságtanácskozásán, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége ismét nem engedélyezte a 2,45 milliárd forintos beruházási hitel felvételét, noha korábban a testület támogatta a kölcsönfelvételi közbeszerzési eljárás elindítását.
2009.11.13. 15:36 Olvasási idő: 0 perc

Székelyt jelölték az MTV elnökének

Székely Ferencet jelölte a Magyar Televízió elnöki posztjára a közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
2009.09.04. 10:53 Olvasási idő: 0 perc

Rádió-elnök a prémiumáról: Több körben engedményt tettem

Én azt gondolom, hogy elképesztő demagógia és elképesztő álszent képmutatás zajlik ma Magyarországon, ami az állami vállalatokat illeti – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában a Magyar Rádió elnöke a prémiumával kapcsolatban kialakult nézeteltérésről.
2009.07.08. 10:21 Olvasási idő: 0 perc