Közélet

Szabolcsból egyenesen a világűrbe: ő lesz a következő magyar űrhajós

Szinte napra pontosan 44 évvel ezelőtt indult el az űrutazására Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, és most megvan, hogy ki lehet a következő. Kapu Tibor 32 éves gépészmérnököt a Hunor nemzeti kutató-űrhajós programban 244 fő közül választották ki. Most egy álma válhat valóra.

„Lesz hamarosan egy magyar fiatalember, aki nem ezen a szokványos módon repül majd, mint mi, hanem egészen másként. Negyvennégy esztendővel ezelőtt repült fel  Farkas Bertalan első magyar űrhajósként az űrbe, most küszöbönáll a következő magyar űrhajós küldetés” jelentette be hétfő kora reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ezzel tehát eldőlt, hogy a HUNOR nemzeti kutató-űrhajós programba jelentkező 240 fő és az utolsó körben kiválasztott 4 jelentkező közül Kapu Tiborra esett a szakértői bizottság választása a tegnapi éjszaka folyamán.

 

Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, nyíregyházi származású, azaz

a gyulaházi gyökerű Farkas Bertalan után ismét Szabolcs vármegyéből indulhat a világűrbe egy magyar asztronauta.

A nyiregyhaza.hu-nak tavaly áprilisban nyilatkozott az édesanyja, aki elárulta, hogy már óvodás kora óta mindene volt a repülés.

Sok olyan játékot, legót kellett venni, amiből helikoptereket, repülőt, űrhajót készíthetett, kicsiként is nagyon kreatív volt. Rengeteg filmet nézett, ami repüléssel, űrhajókkal foglalkozott, a Star Wars-filmeket is látta, a TOP GUN újság volt a kedvence.

Kapu Tibor a Krúdy gimnáziumba járt hatosztályos képzésre, s végül az édesapját követve a gépészmérnök pályát választotta, a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte el az alap- és mesterképzést. 

Majd a gép- és gyógyszeriparban, végül az űriparban dolgozott, legutóbb a csillebérci bázison, de úgy gondolta: valami újat akar, amivel kiugrik, ami most szerinte eljött.

A „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre úgyis mindig azt válaszolta, hogy pilóta. Szerinte ha ez most nem sikerült volna, akkor a pilótaképzésbe kezd bele. Az édesanyja azt is elárulta, 2022. január 31-ég határidőre beadta a pályázatát, a bejelentés után három hetet kaptak, hogy felszámolják az addigi életüket. A következő két évben rengeteg elmélet, gyakorlat és munka várt rájuk Budapesten, ahol nyolcórás munkaidőben dolgoztak. Két hónap után került be a legjobb 44-be. Később külföldön, Hamburgban és Kölnben folytatódott a kiválasztás, itt 25-re szűkítették a jelöltek körét, majd júniustól augusztusig hosszú orvosi vizsgálatok következtek.

Aztán kiderül, ki lesz az, aki 30 napra felmegy a világűrbe 2025 elején... S bár tele leszünk aggódással, mindig mellette állunk majd, nagyon szorítunk, s várjuk a jó eredményt, hiszen ez az álma, amit maga elé kitűzött!

nyilatkozta még tavaly áprilisban a most kiválasztott következő magyar űrhajós édesanyja. 

Mellette tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula személyében, és mind a ketten végigcsinálják a kiképzés utolsó fázisát. Szijjártó azt is elmondta, hogy a két jelölt hamarosan elutazik az Egyesült Államokba, ahol a NASA és az Axiom Space kiképzésén vesznek részt. 

 

 

HUNOR űrhajós Farkas Bertalan
Kapcsolódó cikkek