Az ukrajnai háború és a közel-keleti válság következtében destabilizálódó ellátási és értékláncok révén jelentősen megnövekedett szállítmányozási költségek súlyos kihívás elé állítják az európai gazdaságokat. Az Oroszországot sújtó európai és amerikai szankciók, a vámháború, az energia fegyverként való alkalmazása és a fokozódó nagyhatalmi versengés következtében a nemzetközi kereskedelem reglobalizációja világméretűvé vált. Új szállítmányozási útvonalak tűnnek fel a világgazdaság atlaszán, például a kínai Övezet és Út Kezdeményezéssel szemben kihívóként jelentkező India–Közel-Kelet–Európa-korridor.
Az ukrajnai inváziót megelőző utolsó „békeévekben” az EU és Kína közötti kereskedelem mintegy 86 százaléka Oroszországon és Belaruszon keresztül zajlott, az úgynevezett Északi Folyosón. A szankciók következtében azonban a forgalom 2023-ban a felére csökkent, s azóta tovább mérséklődött. Az EU első számú tengeri szállítmányozási útvonala, a vörös-tengeri folyosó forgalma a jemeni húszik 2023. évi támadása óta drámaian drámaian csökkent: 2023-ban mintegy felére, majd 2024 első felében további 70 százalékkal. A konténerhajók többsége így a Jóreménység fokát megkerülve, jóval hosszabb és ezáltal drágább útvonalon közlekedik.
Az ellátási láncok válsága jelentős mértékben hozzájárul az inflációhoz, a fogyasztás és a termelékenység csökkenéséhez, amely nem csak az európai gazdaságokat, de Kínát is súlyos kihívás elé állítja. Ahogy azt az MKI Nézőpontban megjelent elemzésemben is megírtam , az EU és Kína együtt a világkereskedelem mintegy harmadáért felelnek, ezért különösen fontos lenne kettejük együttműködése egy biztonságos és stabil, kelet–nyugati irányú közlekedési folyosó fejlesztésében: ez lehet a Kaszpi-tengeri Közlekedési Folyosó, amely Közép-Ázsián és a Dél-Kaukázuson keresztül köti össze az öreg kontinenst és a távol-keleti óriást.
A transzkaszpi folyosó az ukrajnai háború kirobbanása óta dinamikusan fejlődik: a szállítmányozás volumene 2023-ban 89, míg 2024-ben 70 százalékkal emelkedett, amit a polarizált világgazdasági realitások szülte szükségletek mellett a folyamatos fejlesztések tettek lehetővé. Kína az Övezet és Út Kezdeményezés révén az elmúlt egy évtized során legkevesebb 112 projektet irányzott a régióba, amelyek együtt mintegy 70-80 milliárd dollár tőkét mozgattak meg. Túlnyomó többségük a szállítmányozási infrastruktúrát és az interregionális konnektivitást célozza, mint a Khorgos és az Anaklia kikötők, a kazahsztáni–kínai kőolajvezeték, határátkelők, köz- és vasútvonalak fejlesztése stb.
2021-ben azonban az Európai Bizottság meghirdette a Global Gateway stratégiát, amely egyetlen integrált rendszerbe terelte a közösség nemzetközi versenyképességét előmozdítani hivatott fejlesztési beruházásokat. A program mintegy 300 milliárd eurót mozgósítana elsősorban a digitális, az energia- és a közlekedési ágazatokban. A harmadik kulcsszereplő az útvonal fejlesztésében a Türk Államok Szervezete (TÁSZ), amely rendszeres kormányközi koordinációs mechanizmusokat tart fenn a tagállamok között a kormányzat, a közlekedési szektor és a magánszféra szintjén, s szabályozási harmonizációs kezdeményezéseket tart fenn a vámigazgatási és áruforgalmi eljárások szintjén – egy közös e-TIR rendszer is formálódik.
A Kaszpi-tengeri Közlekedési Folyosó fejlesztésének e három víziója egyelőre egymással párhuzamosan bontakozik ki, holott bizonyos tekintetben ki is egészítik egymást. A közeljövőben kínai beruházók révén kiépülő anakliai mélytengeri kikötő Grúziában például az európai ellátási láncok egyik fontos fojtópontja lehet, és hozzájárulhat Grúzia európai uniós integrációjához. A közelmúlt közel-keleti fejleményei, különösen az izraeli–iráni háború, újfent bizonyították a transzkaszpi konnektivitás fontosságát az európai és általában az eurázsiai gazdasági szereplők számára, illetve felhívta a figyelmet a Dél-Kaukázus stabilitásának jelentőségére. A karabahi konfliktus békés rendezése, illetve az EU–grúz kapcsolatok válságának kezelése a kontinentális ellátási láncok stabilitása szempontjából is kiemelt jelentőségű mind geopolitikai, mind gazdasági vonatkozásban. Egy újabb fegyveres eszkaláció a régióban ezt a felemelkedő, régi-új folyosót is destabilizálhatja, ami újabb jelentős csapást mérne az európai versenyképességre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.